Szonday Szandra: Újcirkusz a Trafóban 2. rész

Lapunk őszi számában a Trafó Kortárs Művészetek Házába a 2008/09-es évadra meghívott újcirkusz-társulatok előadásainak ismertetésébe kezdtem bele. 
A Circus Around-progran másik két produkciójára 2009 elején került sor: januárban a svájci Zimmermann & de Perrot lépett fel („Gaff Aff”), ezt követte februárban Ville Walo & Kalle Hakkarainen társulata.
A előbbi páros egyik tagja Martin Zimmermann a CNAC-ban (Centre National des Arts du Cirque, lásd: www.cnac.fr) végzett művész, többek közt Nagy Józseffel[1] is együtt dolgozott. Dimitri de Perrot DJ-jeként élőben keveri a zenét, ám nem csupán aláfestő zenét szolgáltat, nem szorul ki a játéktérből, hanem zenéjével különös módon befolyásolva, vezérelve a színpadi történéseket ő maga is az előadás furcsa szereplőjévé válik. (Korábbi vendégjátékukban – lásd lejjebb - egy harmadik társuk, Gregor Metzger is részt vett, aki azelőtt a Béjart Balletben táncolt.)    
A „Gaff Aff” alapötlete egy hatalmas lemezjátszó, mely a DJ kénye-kedve szerint lép működésbe vagy áll le. E bizonytalan „talajon” próbál talpon maradni, mindennapi életét élni „korunk szürke hőse”, hivatalnokfigurája. Globalizált-modernizált világunk emblematikus, sokszor kafkai figurája, az öltönyös, aktatáskás kisember más újcirkusz-társulatoknál is megjelenik (pl. Compagnie 111: Plan B vagy Cirque du Soleil: Quidam), és ilyenkor nem feledkezhetünk meg megemlíteni, mennyire összefonód(hat)nak a tér- és gravitációs játékok, koreográfiák (úgy mint esések, a talaj elmozdulása, instabilitás, a világ feje tetejére állítása) a mai ember életérzésével, egzisztenciális helyzetével. Erre épült e társulat korábbi vendégjátéka is, ahol előadásukhoz egy nagy, varázsdoboz-szerű dobogót építettek. Ennek deszkáit, rejtett csapóajtóit ezerféle módon lehetett csúsztatni, rakosgatni, hajtogatni.
Hoi című előadásukban az állandóan konstruált-dekonstruált díszlet, a szereplők egymás elleni munkálkodása révén mutatják meg az ember határait; míg egyikük állandóan építi, uralni próbálja környezetét, addig a másik folyamatosan pusztítja, rések támadnak a falon, a föld néhol hirtelen megnyílik, benyelve egy-egy szereplőt.”[2]
A társulat díszlet- és rekvizit-építését, eszköz- és kellékhasználatát nagyfokú kreativitás jellemzi, melyet már számos designe-díjjal is jutalmaztak.[3] Ragaszkodnak a természetes, sokoldalú anyagokhoz (fa, papír, karton), így adva sajátos karaktert, hangulatot előadásaiknak. Fából készülnek a kellékek, például a mobiltelefon; de Perrot az előadás közben furnérlemezből vágja ki „bakelitlemezét” (föl is teszi a lejátszóra –érdekes fa-zene). Az előadás második részében előkerül egy hatalmasra felnagyított „Gazdálkodj okosan!”-játékkártya: a perforációk mentén hajtogatja ki és össze hősünk egész háztartását (porszívót, tévét, széket, sőt, egy macskát is). 
A „Gaff Aff”-ban Zimmermann a hol meginduló, hol megálló, hatalmas lemezen próbál állva maradni, elvégezni feladatait: öltözködés, evés, munka, randevú. Egyszerre küzd a „mozgó talajjal” és a hétköznapok megannyi bosszúságával, próbál főnöke kedvében járni, idegeskedik a mobiltelefon miatt. Chaplint idéző alakja kétségbeejtően kiszolgáltatott.[4]
Hasonló hangulatú nyitóképpel indít a soron következő előadás, Ville Walo és Kalle Hakkarainen közös produkciója, a Vanishing Point (Enyészpont). Egy olvasólámpa fénye asztalnál ülő, öltönyös, fejnélküli embert világít meg. Az „illető” egy könyvben lapozza fel lehetséges arcait, mígnem rálel a sajátjára. A szürreális kezdet minimalista eszközhasználat mellett, videótrükkök sűrű alkalmazásával folytatódik.    
Walo 1991 óta zsonglőrködik, kezdetben szólóban. Sajátos stílust dolgozott ki, a zsonglőrmutatványokat bábszínházzal és tánccal vegyítve, szokatlan tárgyakat szerepeltetve. „Munkáiban igyekszik a mozdulatoknak és tárgyaknak új, a megszokottól eltérő funkciókat adni, mindezt Fred Astaire és Gene Kelly mellett a futurizmus, a Bauhaus és az orosz modernizmus szellemében.”[5] Kalle Hakkarainennel, aki rövidfilmek és zenei videók forgatása mellet kezdett 1997-ben bűvészkedni, 2003 óta dolgoznak együtt (első közös produkciójuk az Odotustila / Várószoba volt). Munkáikban a klasszikus cirkuszi műfajokat (zsonglőrözés, bűvésztrükkök) videóművészettel ötvözik, a vizuális színház felé közeledve.
Jelenlegi előadásukban a színpadon 3, egymással tompaszöget bezáró vetítővászon áll, egymástól kb. 1-1 méternyi távolságra; ezeken hol időben, térben különböző, hol összefüggő, háromdimenziós térérzetet keltő képsorok futnak. (Az Enyészpont, mint cím, arra utal, hogy a filmek által kitágított, végtelenbe nyitott térben a horizonton föltűnhet az enyészpont.) A filmek önmagukban is szuggesztívek, erősen atmoszférateremtőek, sokszor nyomasztóak is: lakótelepek, madár-se-járta városi helyek különféle effektekkel megbolondítva. Ehhez jön még a videótechnikai, digitális trükkök sora, archív (szuper 8-as) és modern felvételek vegyítése. A két szereplő időnként belép a filmbe, eltűnik, állandó játék folyik látszat és valóság, látható és láthatatlan ellentétével. Egy példa: míg az egyik szereplő vízzel tölt tele egy poharat, a vászon is megtelik vízzel. A másik szereplő majd ebben a vízben úszik, fuldoklik (egy kis időre fejét is kidugja a vászon fölé), és mikor előbbi kiissza a poharat, fölhörpinti vele társát is.
Hakkarainen bűvészkedése leginkább a fénnyel való játékra épül, ennek segítségével tüntet el, ill. varázsol elő labdákat, és Walo zsonglőrözése sem a megszokott: sokkal inkább tánckoreográfia (pl. egy sétáló gyermeknadrággal) vagy marionettbábozás (buzogányokkal). Sokszor a vásznakon látható film (pl. hatalmas daru nehéz betonelemekkel) és Walo zsonglőrözése (fa „téglákkal”) kiegészíti egymást.[6]
A Trafó Cirkus Around-sorozata a finn társulat előadásával lezárult. Sajnos, a 2009/10 –es évadot nem jellemzi ilyen gazdag újcirkuszi műsor; márciusig nincs kilátásban újabb vendégszereplés.


[1] Nagy József (más néven Josef Nadj), 1957-ben született a délvidéki Magyarkanizsán. Magyarországon és Párizsban ismerkedett meg a pantomimmel, mímmel, a bhuttóval, a kontakttánccal, az akrobatikával. (Tanárai többek között: Kecskés András, Marcel Marceau, Eugene Decraux.) Később megalapította a JEL Színházat. Az általa vezetett orléans-i táncszínház (Centré Chorégraphique d'National Orléans) a mai kortárs színházak egyik legkiválóbbja.
[2] Szonday Szandra, „Színház a porondon – porond a színházban” in H. Orlócii Edit (szerk.): Cirkusz és tudomány Budapest Jószöveg Műhely Kiadó, 2005. 78. o. 
[3] A „Gaff Aff” 2008-ban nyert díjai: Schweizer Innovations Preis 2008 (Vereinigung Künstlerinnen – Theater – Veranstalterinnen); Eidgenössische Förderpreise 2008 – színpadkép.
[4] A társulat honlapja: www.zimmermanndeperrot.com
[5] Nánay Fanni, „Most a finnek”, www.ellenfeny.hu (2009.02.25.)
[6] Ville Walo honlapja: www.walonet.com Videó az előadásról: http://www.youtube.com/watch?v=vJGjbq1vKSw