Bánfai Ágnes: Az akrobatika tantárgy alapjai 1 rész (Fejállás)

 

Ha a XX. század technikai és tudományos fejlődésében, az oktatási intézményekben megjelenő interdiszciplináris és köztes területek felvirágzását vesszük példának, egészen bizonyos, hogy a cirkuszi akrobatika metodológiájának kidolgozása során érdemes megpróbálkozni a tornasport rendszerezett ismeretanyagának és a cirkuszi hagyományoknak az összeházasításával. Mindkét fél előnyére válhat ez a kísérlet.

Az Állami Artistaképzőben többé kevésbé békés egymás mellett élésben dolgozott[1] az eltérő háttérrel rendelkező két réteg, az ex-tornászok és az ex-artisták csoportja, közvetítőként azokkal, akik mind sportolói, mind artista tapasztalatokkal is rendelkeztek. Tettük a dolgunkat, a mindennapi gyakorlat és főleg a Pedagógiai Program összeállítása folyamán azonban olykor komoly szakmai viták is adódtak, ám a problémák számbavételére, ütköztetésére, koncentrált elméleti-módszertani megalapozó munkára soha nem volt mód és lehetőség.

Az utóbbi néhány évben teremtődött meg a cirkuszkutatás lehetősége, indult útjára az a kezdeményezés, amelyet itt, a www.cirkusziakrobatiku.hu hasábjain is folyamatosan életben tartunk: igyekszünk egy olyan szellemi tőkét felhalmozni, amelynek megléte előfeltétel a felsőfokú képzés beindításához. Tervünk az, hogy összeállítsuk a cirkuszi akrobatika szakmódszertanát.

Ha kizárólag a módszertani irodalom területén vizsgálódunk, azt találjuk, hogy míg a magyar tornasport szakmódszertanának megvan a maga nagy alapműve[2] (és ennek nyomán számos újabb feldolgozás látott napvilágot), addig a cirkusz mintegy népművészeti keretek mintájára családon belül, apáról fiúra hagyományozza a szakmai ismereteket.

Arra vonatkozóan, hogy szükség lenne a két terület közötti megfelelő információ-áramlásra, az alábbiakban két példát hozok fel. Kerezsi Endre a Torna IV. kötetében[3] az Akrobatikus gyakorlatok a tornaszereken c. fejezetében foglalkozik a rönráddal (németül: rhönrad), amely idegenszót ő megmagyarította, éspedig ’görgő’-re. Nyilvánvaló, hogy egy másik elnevezést választott volna, ha ismeri a cirkuszi nyelvhasználatot, amelyben ez a kifejezés már emberemlékezet óta azt a számzsánert jelenti, amelyben egy kisebb hengeren egy deszkalapra állva egyensúlyoz az artista.   

A második példám az érem másik oldalát mutatja meg. H. Orlóci Edit Kopfstandról szóló cikkének[4] nehezen követhető a gondolatmenete, mert még nem dolgoztuk ki azt a rendszert, amelyben a cirkuszi akrobatika módszertanának mozognia kell. Jól körvonalazza például a trükköt, de magát az elemet (trükköt) nem írja le.

Tanulmánya összemossa a határokat a cirkusztörténeti, szemantikai és módszertani szempontok között, mindhárom témakör tárgyalására szükség van, de praktikus szempontból jobb lenne ezekkel a területekkel külön-külön foglalkozni. A 18723 leütésnyi dolgozatból egy 7178 n-es szövegrész szól a fejállás (kopfstand) tanításáról. Látnivaló, hogy az eddigiek során ő foglalkozott ezzel az elemmel a legrészletesebben (Kerezsi: 6253 n, Hamza és mtsai[5]: 2497, Névtelen:[6] 801), és bár nagy koncentrációt követel a leírtak értelmezése, számomra úgy tűnik, hogy a céljának megfelel, a gyakorlati módszertan-tanításban használandó.

A cirkuszi akrobatika szisztematikus kidolgozása során a szakemberekre két nagyon fontos feladat vár: az egységes szaknyelvnek és a módszertani leírás kereteinek meghatározása. Megítélésem szerint az első kérdésben a cirkuszhoz, a másodikban a sporttornához kell igazodnunk. Érveket mindkét vonatkozásban találhatunk egyaránt pro és kontra.

Bár a cirkuszi szaknyelvben nagyon sok az idegenszó, ám ezek általában sokkal egyszerűbbek, könnyebben alkalmazhatók, és nem utolsó sorban életszerűen a gyakorlati munkához igazodnak. Legyen tehát ’flikk-flakk’ a ’kézenátfordulás hátra’,  ’kopfstand’ a ’fejállás’ és ’trükk’ az ’elem’ helyett. Megállapodásra kell jutni azonban az egységes írásmódra vonatkozóan, továbbá fontos lesz rögzíteni a trükkök pontos leírását.

Ha viszont a cirkuszi szaknyelv használata mellett döntünk, akkor azt konzekvensen kell alkalmaznunk. A Névtelen-jegyzet helytelenül ’fejenállás’-t ír. Orlóci szóhasználata következetes. A ’fejenállás’-t csak mint a hibás köznapi fogalmazásmód elemét és a Névtelen idézeteiként említi, illetve egy másik cirkuszi trükk-ként, annak korrekt leírásával. Szinonimaként a ’fejállás’-t használja, ami szintén elfogadható, mert ez esetben a torna pontosan definiált fogalmát alkalmazza.

A másik központi kérdés a módszertani fegyelmezettség. A tornában sem örök érvényűek a leírás módjának szabályai. Kerezsi a következő lépéseket követi:

            Végrehajtás

            Előforduló hibák

            Az oktatás menete

            Segítségnyújtás.

A Torna ABC[7] ettől kissé eltér, amennyiben:

Technikai végrehajtás

Technikai és képességbeli előfeltételek

Az oktatás menete

Segítségadás.

A Torna 1x1 megint mást:

            Technika

            (Előfeltétel/ek)

            Előkészítő és rávezető gyakorlatok

            Segítségadás. 

Lehet választanunk, változtatnunk, variálnunk, de döntést kell hozni arról, hogy hogyan, s milyen alapokat fektessünk le a cirkuszi akrobatika módszertanának kidolgozásában.



[1] 1978-2007 között voltam a tantestület tagja.

[2] A Kerezsi Endre-féle Torna I-IV. mára fogalommá vált, példányokat beszerezni belőle szinte lehetetlen.

[3] Testnevelési Főiskolai Tankönyv Sport Budapest, 1966 122.-124. o.

[4] www.cirkusziakrobatika.hu I. évf. 1.-2. sz.

[5] Hamza István - Karácsony István - Molnár Ferenc - Vigh László - Gyulai Gergely: Torna 1 x 1 Budapest, 2000

[6] A www.cirkuszakrobatika.hu-n folytatásokban jelenik meg a Forrásközlemények rovatban ez a  sokszorosított formában létező Artistaképzős kézirat

[7] Bejek Klára – Hamar Pál: Torna ABC. OKKER Kiadó, Budapest 1997