H. Orlóci Edit: A cirkuszi számzsánerek 1. rész

A cirkuszszámok tipológiájának kidolgozásához, a szükséges empirikus adatok összegyűjtése nyomán fel kell térképezni, osztályozni, rendszerezni kell az egyes számzsánerekre vonatkozó ismereteinket. Az alábbiakkal egy új sorozatot indítok útjára, melyben a tipikus cirkuszi zsánereket veszem számba.
Mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy mit tekinthetünk tipikus cirkuszi számzsánernek, ezt követően lehet a vizsgálat körét megállapítani. Végső soron egy cirkusztörténeti nagymonográfia vagy egy lexikon összeállításához, megszerkesztéséhez is elengedhetetlen követelmény a tények, események, életpályák stb. bizonyos rangsorolása, hogy ti. az adott momentum figyelemre érdemes-e, be kell-e kerülnie a mintába, milyen súllyal tárgyalandó.
A választóvonalat mindenekelőtt a legközelebbi rokon területtől, vagyis a varietétől[1] való elhatárolódás végett kell meghúzni. Ez a legjellemzőbb közvetítő terrénum, ahol fellépnek táncosok, énekesek, zenészek és természetesen artisták is. A cirkuszi köznyelvben létezik a 'varietészám' kifejezés (legjellemzőbben a hasbeszélő, hangimitátor, átváltozóművész, bűvész stb.), tehát logikus, hogy léteznie kell a 'cirkuszszám' fogalmának is. Az artisták azonban nem szeretik a varieté- és a cirkuszszámok közötti megkülönböztetést, mondván az artista dolgozhat ugyanazzal a számmal itt is, ott is, és mindkét intézményfajtának a vezetője igyekszik a legváltozatosabb számokból összeállítani műsorait.
A szociológiai kritériumok (a szegénység-gazdagság, iskolázottság...) mentén felállítható dichotómia is vizsgálandó lenne itt; a varieték a polgári rétegek ízlésének kielégítésével a nagyobb gázsikat és kényelmet tudják biztosítani. A Cirque du Soleil és egyéb újcirkuszi, cirkuszszínházi műsorokat is a varieté kategóriájába utalhatjuk egyrészt az állatszámok hiánya, másrészt a közvetlen gesztusnyelvi kommunikáció elvetése miatt, mely tendenciák az értelmiség irányába történő orientálódásból fakadnak. Természetesen itt is árnyalni kellene a képet a színházi, avantgárd és egyéb vonulatok elemzésével.
A varieté és cirkusz közötti határelmosás presztízs-növelő stratégiának fogható fel, hiszen az "úri" artisták zöme, vagyis a társadalmi érintkezésben a művészek rangját vindikáló előadók a legritkább esetben jelennek meg a cirkuszokban, még kevésbé utazócirkuszokban, pláne nem kisebb méretűekben.
Rodolfónak például, aki elsőként kapott magas állami kitüntetéseket, aki egyedüliként lett országosan ismertnek mondható artista, a tényleges cirkuszi életvitelhez nemigen volt köze. Ő legfeljebb egy-egy hónapra vállalt külföldi vendégszereplést, ezekre a rövid időszakokra hotelszobákban szállt meg, a Fővárosi Nagycirkusz előadásaiban fellépve pedig nagypolgári körülmények között élte az előadóművészek törzskávéházas, reprezentatív életét.
Rodolfó cirkusztörténeti jelentősége elsősorban szakszervezeti elnöki szerepköréből fakad, artista-munkássága a varieték krónikáiba kívánkozik: talán az ötvenes évek elején utazhatott végig egy, legfeljebb két szezont, azt követően sátorcirkuszban csupán néhány napra, az ország legnagyobb városaiban lépett fel, mint "erősítés". Nem tapasztalta meg saját bőrén a gumicsizmás, lakókocsis, építős-bontós cirkuszi életformát.
A varietészámok közé kell sorolni az ún. beszélő számokat[2] (bár a bohóc, mint a cirkuszok meghatározó szereplője, külön kategória), a bűvészt, a zsonglőrt, az állathang-imitátort, a "quick-change"-et (a századforduló "fregoli"-ját), a buborékfúvást, stb. stb., és a más művészeti ágaknak az előadóit, mint az akrobatikus vagy excentrikus ének-, tánc- és zeneszámokat.
Nem tisztünk a kis- és töltőszámok osztályozása, vállalt feladatunk a cirkuszműsor értelmezése, melyben végső soron arra kell kilyukadnunk, hogy a tipikus cirkuszszámok meghatározója a tényleges felelősségvállalás, a rizikó, az artista testi épségének veszélyeztetése.
Ennek figyelembevételével osztályozok. Az összemérhetőség végett a közgyűjteményekben viszonylag egyszerűen hozzáférhető alapmunkákból fogom kigyűjteni az információkat: Unterhaltungskunst A-Z[3], Henry Thétard: La merveilleuse Histoire du Cirque[4], George Speaight: A History of the Circus[5], valamint a nyelvismereti hiányosságaim miatt csak kiegészítésként a Malenkaja enciklopédija Cirk[6], ill. a Cirkovaja tyerminologija[7]-ból. Természetesen a magyar forrásokat is hasznosítom. E sorozat tehát történeti jelleggel tárgyal egy lezárt korszakot, csak utalásszerűen térek ki újabb jelenségekre. A sorozat darabjai nem elméleti megfontolások alapján követik egymást, hanem aszerint, hogy az adott téma valamely aktuális szempont miatt a figyelem középpontjába került.  
A cikkek alfejezetei a következők lesznek: besorolás; rokon számok; kapcsolat más zsánerekkel; trükklehetőségek; stílus (az egyes szubkódok: kosztüm, zene, rekvizit, világítás, nyelvi és gesztusnyelvi üzenetek); történeti áttekintés; nemzetközi vonatkozások; magyar emlékek: családok, artistaképzősök, Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál; további vizsgálati lehetőségek; készítendő interjúk.


[1] A kifejezést gyűjtőfogalomként használom a vegyes műsorokat bemutató legkülönfélébb színházszerű helyszínek és műsorfajták jelölésére.
[2] "A Művészeti Tanács kidolgozta a vizsgákra jelentkezők vizsgafeltételeit: ..... 5.) Beszélő számok /előadók, bohócok, vagy paródisták/ első foku követelménye: az általános intelligencia és stilusos beszéd." In: Porond 1958 május
[3] Henschelverlag Berlin 1975
[4] Julliard 1978
[5] London 1980
[6] Moszkva 1979
[7] Moszkva, 1982