Hajagos László: Az untermann-képzés fiatal korban

Az untermannok (tartó emberek) munkájának megalapozására nincs egységesen elfogadott módszer. Ahány tanár, annyi vélemény és technika létezik. Cirkuszi akrobatika módszertani leírásokban is elég szűkszavú anyagot találni ebben a témában. Idősebb artistáktól is csak ellesni lehet bizonyos trükköket, a tudásukat nem adják ki. Ha arról van szó, hogy írjuk le, tegyük közkinccsé azt az ismeretanyagot, amit az egymást követő generációk fölhalmoztak, merev ellenállásba ütközünk. Pedig nagyon lényeges, hogy úgy alapozzák meg a leendő tartóembereket, hogy testi károsodás ne érje őket, és hosszú évekig alkalmasak legyenek a nagy fizikai terhelés elviselésére. Ezen elzárkózás miatt kénytelen voltam egy saját módszert kidolgozni, és ezt a Baross Imre artistaképző szakiskola egyik fiú osztályában volt alkalmam a gyakorlati képzésben is alkalmazni.
Előkészítő második osztályosok, 11-12 évesek voltak, amikor elkezdtem velük a felkészítést. Az osztály összetétele a következő volt:
Három magasabb, erősebb, egy kicsit alacsonyabb, egy pedig mindegyiknél lényegesen alacsonyabb fiú volt. Már ránézésre is látszott, hogy van köztük alsó, középső és felső embernek való, tehát nem volt kérdéses, hogy ebbe az irányba kell velük elindulni.
A pedagógiai program nem ad egyértelmű irányvonalat arra nézve, hogy előkészítő osztályban kezdhető-e szakirányú képzés, ezért saját felelősségemre kezdtem velük a knot-dobó munkát, illetve ez irányú alapozást. Részemről a legfontosabb szempont a fokozatosság, az egyén fizikai tűrőképességének maximális figyelembe vétele és az egészség megőrzése volt, éspedig oly módon, hogy a gyerekek számára a nagy megterhelést jelentő feladatok mindig érdekesek legyenek. Ezt úgy sikerült elérni, hogy játékossággal, versenyzéssel tettem érdekessé az órát, tehát nem veszett monotóniába a munka, és a feladatok mindig új kihívást jelentettek a diákoknak. Ezzel a módszerrel a teljesítő-képességet és a teljesítő-készséget is magasabb szintre tudtam emelni.
Az első fél év a fizikai kontaktushoz való szoktatással telt: az izotóniás és izometriás izommunka megfelelő arányainak figyelembevételével páros gyakorlatok (ördögkerék, bakugrás, sótörés, talicska-cipelés, majd páros és csoportos gúlák építése).
Ebben az időszakban fontos egészségvédelmi szempont volt, hogy:
- A specifikus erőedzések alkalmával a növendékek ne kapjanak akkora terhelést, hogy a váz- és izomrendszerük sérülhessen.
- Mindig a nehezebb növendék emelje a könnyebbet.
- Szokják a különböző súlyt, méretet, egymás mozgását.
- Az ismétlésszámot az egyén képességeinek, adottságainak megfelelően határoztam meg.
Didaktikai szempontból:
- Mindenki mindenkivel dolgozzon.
- Ne legyenek külön párok.
- Alkalmazkodjanak egymáshoz.
Jól ki lehetett használni a súly és méretbeli különbségeket, sokkal több gyakorlatot tudtak végrehajtani, mint egy teljesen homogén osztály esetén, valamint, a növendékek hozzáállása is pozitív volt, nagy lelkesedéssel vártak minden foglalkozást. Jól megfigyelhető a mozgáskoordináció gyors javulása, az optimális mozgás és az optimálishoz közeli energia-befektetés is érzékelhető. Látható volt az egyre könnyedebb végrehajtás, és összhangba kerültek a mozgásban szereplő dinamikai összetevők: az erőkifejtés iránya, nagysága, a mozgás gyorsasága is.
A második fél évben olyan fizikai erőfejlesztésen volt a fő hangsúly, amely függőleges irányban hat, és a gerincet, vállat, hátat, lábat erősíti:
1. Könnyebb társ hordása ölben, illetve háton.
2. Könnyebb társ (vállon ülve) hordása maximum 1-1 percig.
3. Könnyebb társsal guggolás bordásfalba fogódzkodva.
4. Könnyebb társ hordása lépcsőn föl.
Itt érdemes kitérnünk arra, hogy az erőgyakorlatoknak mik is a szervezetre kifejtett hatásai. Az izmok működése a gyakorlatokat alkotó egyensúlyi helyzetektől, illetve hely- és helyzetváltoztatásoktól függően többször változik. Mint ismeretes, az izomfeszülés (kontrakció) nem az egyetlen erő, amely létrehozhatja a test, illetve egyes testrészek elmozdulását. Más külső erő (nehézségi erő, különböző szerek, társ, stb.) is befolyásolhatja az összehúzódó izom működését. Az izmok valamilyen erő ellen végzett feszülése a következőképpen csoportosítható:
a/. Ha az izom megfeszül, de az eredés és tapadás közötti távolság nem változik, akkor statikus feszülésről, izometriás kontrakcióról beszélünk. Ilyen feszülés során a külső és belső erők egyensúlyban vannak, az izmok megkísérlik a rövidülést, de más izmok (antagonisták) egyidejű, állandó hosszon való feszülése, illetve valamilyen külső erő (nehézségi erő, társ ellenállása stb.) miatt a testrész nem mozdul el. A statikus feszülés jelentősége az ízület rögzítésében nyilvánul meg.  Példaként említhetjük a vállon állást, amikor a társat oly módon tartja az alsó ember, hogy szinte moccanás nélkül áll egy helyben, viszont szinte minden izma dolgozik.
b/. Ha az izomfeszülés által kifejtett erő nagyobb, mint a vele szemben álló ellenállás, akkor az izom megrövidül, az izomműködés dinamikus feszüléssel, koncentrikus kontrakcióval jellemezhető. Ilyen feszülés során az izom abban az ízületben amit áthidal, mozgató erőt hoz létre, ellenállást küzd le, s ennek következtében a testrész az alkalmazott izomfeszülés irányába (hajlítás, feszítés, távolítás, közelítés stb.) formájában elmozdul (pl.: guggolásból fölállás, miközben a társ a vállon áll).
c/. Ha az izomra ható külső erő nagyobb, mint az izomfeszülés által kifejthető legnagyobb erő, akkor az izomműködés dinamikus feszüléssel, excentrikus kontrakcióval jellemezhető. Ekkor az izom hossza és feszülése is nő. Az excentrikus kontrakció klasszikus értelmezése szerint tehát az izom nyújtása a maximális tevékenység után kezdődik, és az izomhossz, illetve az izomfeszülés is növekszik. A megnyúló izmok a megrövidülők antagonistái. Az antagonista izmok hatóereje természetesen több izom egyesített feszülésének eredőjeként jön létre (pl.: leguggolás társsal a vállon).
A felkészítés ezen időszakában még a természetes gyakorlatokat kell alkalmazni, mint az emelések, hordások. Fontos szempont az is, hogy a könnyebb, helyben végzett emelések előzzék meg a hordásokat, eleinte csak kis távolságokat, illetve rövid ideig tartó gyakorlatokat alkalmazzunk. Ezt követően növelhetjük a hordások távolságát és időtartamát. Beiktathatunk például hordás közben föllépést zsámolyra illetve lelépést zsámolyról. Változtathatunk a gyakorlat tempóján, versenyeztethetjük a növendékeket. Ezen gyakorlatok esetén tekintettel kell lenni életkorukra, felkészültségükre; kerülni kell a túlzott terhelést. Gyakorláskor a leesések, sérülések megelőzése végett tudatosan kell felépíteni az óra menetét, a gyakorlatok sorrendjét. A megfelelő helyre mindig állítani kell tusírozót (biztosítót), szükség esetén tegyünk ki szivacs szőnyeget. A társas emeléseket kitűnően lehet alkalmazni az artistaképzésben olyannyira fontos speciális képességek fejlesztésére, egyes technikai elemek oktatásának előkészítésére, illetve különféle nevelési feladatok megoldására. Egymás segítése, az egymásra figyelés is egy különálló, de az artistaképzésben igen fontos feladat, hiszen minél előbb meg kell tanulniuk egymás biztosítását  is.
A harmadik fél év úgy kezdődik, hogy egy hosszú nyári szünet alatt néha 8-10 cm-t nőttek, hosszabbak vékonyabbak a növendékek. Nem szabad onnan folytatni a képzést, ahol abbamaradt az előző tanév végén. Be kell iktatni egy legalább 5-6-hetes alapozást, amikor szisztematikusan újra végig kell venni az előző egy évben elvégzett gyakorlatokat, ügyelve a fokozatosságra. A tanárnak nem szabad hagyni, hogy a diákok türelmetlensége arra sarkalja, hogy gyorsítsa a tempót, mert nagy árat fizethetnek érte később. Meg kell velük értetni, hogy az alapozás a későbbi karrierjük feltétele, és végig kell küzdeni, bármennyire is unalmasnak tűnik.
5-6-hét után visszatér a régi erőnlét, és lehet újra keményen dolgoztatni a növendékeket. Fontos az egyéni képességek figyelembe vételével meghatározni az elvégzendő feladatokat, mivel a 12-13 éves diákok testi fejlődése nagyon különböző, így a tanárnak nagy a felelőssége annak megítélésében, hogy milyen mértékű lehet a terhelés. Nagyon fontos kellőképpen visszafogni a tanulókat a túlzott erőkifejtéstől, hiszen ez az az időszak, amikor (kezdik érezni magukban az erőt) nagyobb, nehezebb feladatokat szeretnének végrehajtani, mint amit váz- és izomrendszeri fejlettségük megenged. A fejlődő szervezetre nagyon károsan hat a túlzott megerőltetés. A nem jól megválasztott edzésmódszerrel is visszafordíthatatlan károkat okozhatunk.
Nincs megfelelő statisztika arra nézve, hogy mik a leggyakoribb artista-sérülések. Nem lehet olyan megállapításokat tenni az artistákat ért sérülésekről, mint például a szertornászokat érő tipikusnak mondható gerinc-, csukló-, váll-sérülésekről, vagy a kézilabdásokat érő kéz- és térd-sérülésekről. Az artisták sérülései nagyrészt az évek alatt sok ezerszer végrehajtott gyakorlatok, azonos mozgásformák sűrű ismétlése miatti kopásokban nyilvánulnak meg. Például a zsonglőröknek a csuklója, a kopfstandosnak a nyak csigolyái, a parter-akrobatáknak a térde, bokája, az untermannoknak a gerince, térde, a levegőszámosoknak a válla, kézfeje, könyöke gyakrabban sérülhet az elhasználódás miatt. Természetesen érheti az artistát hirtelen trauma egy esés, ill. rosszul végrehajtott gyakorlat miatti törés vagy ficam formájában is. Jó alapozással, megfelelő bázis építéssel (és kielégítő bemelegítéssel) azonban a minimálisra csökkenthetjük a sérülés veszélyét.
A negyedik félévben lehetett emelni a terhelést, olyan módon, hogy az untermannok egyre nehezebb társsal hajtották végre a járásokat, cipeléseket.
1. Ekkor kezdtük a különféle vállbaállási felvétel technikáinak alkalmazását (felvétel hátulról, oldalról, elölről, lendületből, felhúzással, stb.).
2; Bonyolultabb gúla gyakorlatokat állítottam össze, esetenként több perces gyakorlatsorokat, mert nagyon jó erősítő hatása van, valamint jól fejleszti az állóképességet is. Sokat alkalmaztuk az úgynevezett mászó technikát, aminek az a lényege, hogy a könnyebb növendék nem előre meghatározott módon kezd el mászni a tartó ember testén, vagyis verbális kommunikáció nélkül, csak egymás mozgásából következtetnek arra, hogy mit is akar a társ. A tartó ember spontán módon segíti a társát a mászásban. A gyakorlat célja az, hogy a mászó, „bejárja” a tartónak szinte az egész testét anélkül, hogy letenné a lábát a földre, valamint az is cél, hogy ne szakadjon meg a mozgás folyamatossága. Kellő gyakorlattal akár hosszú percekig is végezhetik a mászást, ami szintén jó kondíciót adhat mind a mászónak, mind a tartónak. Jól fejleszti a kreativitást, mozgáskészséget. Ezt a technikát az artistaképzésben tudtommal még mások nem alkalmazták, de játékossága és újszerűsége miatt nagyon népszerű a növendékek körében.
3. Ebben a félévben kezdtük a knót-fogásban történő erősítést: Könnyű társ ül a knót-fogással összekapaszkodó tartók kezébe („gólya viszi a fiát” vagy „tűzoltófogás”), akik eleinte csak függőleges irányba emelik lassan föl, majd engedik vissza. Az ismétlésszámot a kézben ülő ember súlyának megfelelően kell meghatározni, fontos, hogy ne terheljük túl a tartókat. Kellő idő elteltével az emelést a maximális magasságig lehet végeztetni. Amikor a gyakorlatot már könnyedén tudják végrehajtani, jöhet a következő fázis, mégpedig a társ kitartása a felső holtponton pár másodpercig. Ezt a gyakorlatot mindig tanári kontroll mellett végeztessük, mert a tartó embereknek fontos a jó kéz tartása, a helyes lábmunkája, hát- és válltartása. A kellő odafigyelés hiányában gyorsan berögződhet egy helytelen mozdulat, amit utólag nehéz kijavítani. Hetek múltával lehet emelni először az ismétlésszámot, majd egy nehezebb növendéket ültethetünk a tartó emberek kezébe. Következő fázis, amikor a társsal a kézben, azt föl-le mozgatják és közben haladnak a tartó emberek előre majd hátra. Ekkor a láb és kar munka összehangolása a cél, de a gyakorlat erősítő hatása is lényeges. Ezen új elemek mellett természetesen folyamatosan a már megszokott erősítő gyakorlatokat egyre nagyobb ismétlésszámban és egyre nehezebb társsal végeztessük.
Az ötödik fél év szintén a nyári szünet után következik, amikor újra végig kell venni a már ismert 5-6-hetes alapozást, az előző tanévben tanultak nyomán. Amikor kellőképpen visszaerősödtek, kezdhettük a dinamikus gyakorlatokat.
1. Vállba ugrás bordásfalról akképpen, hogy a felül álló könnyebb növendék kapaszkodik a bordásfalba és 2-3 fok magasságból óvatosan beleugrik az alatta álló tartó ember vállába, aki elkapja. Ezt a gyakorlatot nagy ismétlésszámmal kell végeztetni, figyelve arra, hogy a tartó ember mindig megfelelő módon fogja az ugró növendék lábát, amikor az megérkezik a vállába.
2. A következő dinamikus gyakorlatok a vállból-vállba átugrások, (zeccelés) kiugrások. Nagyon lényeges, hogy ezeket a gyakorlatokat tényleg csak a már kellőképpen felkészült, felerősödött tanulók hajtsák végre, akiknek a váz- és izomrendszerük már maximálisan föl van készítve erre az extrém terhelésre. Fontos a helyes technikai végrehajtás, mindig erős legyen a tanári kontroll. Meg kell követelni a fegyelmezett végrehajtást, a teljes odafigyelést. A vállból-vállba átugrásokat eleinte londzsban (biztosító kötéllel) hajtsák végre, mert a tanári segítség elengedhetetlen, amíg nem lesz 100%-os megbízhatóságú a végrehajtás.
3. A felkészítés ezen időszakában már terhelhetjük az arra alkalmas növendéket úgy is, hogy két növendéket ültetünk a tartó ember nyakába, oly módon, hogy a bordásfalba kapaszkodnak mind a hárman. Eleinte csak rövid ideig tartson a terhelés, és fontos, hogy semmiféle fölösleges mozgás ne történjen a nyakban ülő növendékek részéről. Pár hét elteltével már kisebb guggolásokat, apróbb lépéseket engedhetünk a tartónak, de még mindig mind a három növendék kapaszkodjon a bordásfalba. Amikor már biztosnak látjuk a kolloni (emberoszlop) állását, engedhetjük, hogy kapaszkodás nélkül hajtsák végre a gyakorlatot. Pár hónap gyakorlás után már sétálhat is a tartó, nyakában a társaival.
4. A knót fogásban történő gyakorlást kiegészítjük ülésből állásba, illetve állásból ülésbe való dobásokkal, a kiemelések folytatása mellett.
A hatodik fél évben már látványos, igazi artista-produkciók végrehajtását is végezhetik a növendékek.
1. Hármas kolloni.
2. Knót-, fussz-dobások vállba, saját, illetve a társ vállába.
3. Szaltó kidobása vállból előre, hátra a földre, ill. kidobás knót-fogásra a társak kezébe.
4. Knót-fogással két ember tartása, akik egymás vállában állnak.
5. Dobások knótból-knótba.
6. Kiszaltó dobása ölbe. Elkapáskor lehetőleg ketten legyenek a fogó emberek, mert az ölbe érkezés egy személynek ebben a korban még nagyon megterhelő, viszont ketten könnyedén megfogják.
 
7. Talpbeállás.
Ezek mellett a gyakorlatok mellett még mindig sokat kell alapozni, vagyis az előző két és fél évben már néha unalomig gyakorolt kiegészítő munkát folytatni. Gúlák építése; gúlák több ember bevonásával; mászásoknál törekedni kell az egyre hosszabb időtartamra; ugyanígy a séta esetén vállbaállással; ill. nehezebb társsal; guggolások a bordásfalnál nagyobb szériaszámban, és egyre nehezebb partnerrel; vállba fölvételek dinamikus és statikus módon; vállból kiugrások, átugrások; bordásfalról leugrás a társ vállába stb.
Nem elhanyagolható az általánosnak mondható erősítő gyakorlatok szerepe, a kar tekintetében; fekvőtámasz, kötélmászás, tolódzkodás. A törzs belső mély izmainak esetében: lábemelések bordásfalon vagy hasprés a talajon, hátizom gyakorlatok szekrénytetőn. A láb izmai esetében: szökdelés zsámolyon, ugróiskola, mélybeugrás svédszekrényről.
A nagy erőkifejtést igénylő foglalkozás után mindig hagyni kell időt az izmok ellazítására is.
Felhasznált irodalom:
Nádori László: Az edzés elmélete és módszertana, Budapest kiadó 1991.
Dr Barton József: Biomechanika, Tankonyvkiadó Budapest 1979.
Dr Katics László és Dr Lőrinczi Dénes: Erőedzés, Aléxandra kiadó Pécs 2004.
Csoknya Mária és Wilhelm Márta: A sportmozgások biológiai alapjai, Dialóg Campus Kiadó Pécs-Budapest 2006.