Hajagos László: A voltizs (lovastorna) 2. rész Akrobatikai képzés


A lovas torna sport hatalmas fejlődésen megy keresztül napjainkban. Nagy nehézségfokú, ügyességet és akrobatikai tudást igénylő gyakorlatok teszik egyre látványosabbá a sportot, ami magas fokú felkészülést igényel a sportolóktól, és egyre alaposabb felkészítést az edzőktől.

A lovas torna rendkívül összetett sport. Külső szemlélő számára egyszerűnek tűnhet, ahogy a profi sportolók könnyedén, erőlködés nélkül, a lóval teljes összhangban hajtják végre gyakorlataikat. Ezen könnyed végrehajtás elérése néha 8-10-év tervszerűen felépített edzésmunka eredménye.

Amikor a voltizs sport alapjait lefektették, gondosan ügyeltek arra, hogy ne legyen egysíkú a mozgásrendszer. Megfelelő arányban vannak ügyességi, lazasági és erőt igénylő gyakorlatok a kötelezően végrehajtandó gyakorlatok sorában. Mivel pontozásos sportágról van szó, ahol a bírók nézik a nehézségi fokot, a tartást, az előadás módot, ezért a sportolókat felkészítésük során komplexen kell edzeni.

Magyarországon a voltizs versenyrendszer nagyon utánpótlás barátnak mondható. A szakág vezetői úgy dolgozták ki a versenyszabályokat, hogy az a fokozatosság elvére épül. Az óvodás korosztálytól kezdve halad az egyre nehezebb kategóriákon át, olyan módon, hogy nem teszi ki a fiatalokat erőn felüli elvárásoknak. Alapkövetelmény a lovas torna képzés során a fokozatosság, hogy a sportoló magabiztosan hajtsa végre a mozgó ló hátán a gyakorlatokat és ez tökéletes technikát, alaposságot igényel. Fontos szempont a sportolók egészséges fejlődése, a sportsérülések elkerülése és hogy a sport örömöt okozzon a sportolónak.

A lovas tornára jelentkezők között a legkülönbözőbb korosztályú, ügyességű és előképzettségű sportolóval találkozik az edző. A jelentkezéskor nem mennek végig a fiatalok olyan speciális válogatásokon, mint például a versenytornában, az öttusában, a ritmikus gimnasztikában, ahol az alkati szempontoktól, a motoros képességeken át az ízületi adottságokig sok szempontot vesz figyelembe a felvételiztető edző és ezek alapján dönti el, hogy alkalmas-e a jelentkező az adott sportra, vagy sem. A lovas tornában a speciális válogatás hiánya miatt nagy az alkati és mozgáskészségbeli különbség egyes sportolók között, ezért nehéz lenne egy egységes edzésmódszert kidolgozni, amely mindenkire egyformán alkalmazható, de vannak alapvető módszerek és szempontok, melyek figyelembe vétele előremozdíthatja a lovas torna sport fejlődését.

A Pasaréti Honvéd Lovas Torna Egyesületnél nagy hangsúlyt fektetünk a tornatermi felkészítésre. A kezdő sportolók edzéseinek 40%-a tornatermi gyakorlásból áll, mivel az ott alaposan begyakorolt akrobatikus elemeket lehet a lovon is kellő magabiztossággal végrehajtani. A haladó lovas tornászoknak, már a lovon eltöltött minél több edzés a legfőbb cél, természetesen a kiegészítő edzéseket, az új elemek begyakorlását a termi edzéseket sem szabad elhanyagolni.

Kezdő fiatal sportolók felkészítése a torna alapjaival indul. Kellő időt és energiát kell fordítani arra, hogy a sportolónak megközelítően pontos képe legyen a végrehajtandó gyakorlatról, azaz tudja, mit várnak el tőle, amikor különböző utasításokat kap a gyakorlatok végrehajtása közben. Az új mozgások elsajátítása mindig a már meglévő betanult mozgásra épül. A mozgáskészség a mozgáskoordináció fejlesztése alapvető feladat, és döntő hatása lehet a mozgás tanulására.

A voltzsló hátán nagyon kis terület áll a sportoló rendelkezésére a torna mozdulatainak végrehajtására, ezért a cigánykereket, kézállás bukfencet, flicket, mind rövidítve, kicsinyítve kell tudnia bemutatni a lovas tornásznak. Ennek ellenére nem helyes az, ha egyből a rövidített gyakorlatot tanítjuk meg a versenyzőknek, pont az elemek egymásra épültsége miatt. Tehát a jó módszer (még ha időigényesebb is), hogy a helyes technikával tanítjuk ezeket a gyakorlatokat, vagyis hosszú cigánykerék, hosszú kézállás föllendülés, optimális flick, stb.

Miután technikailag tökéletesen tudja a sportoló a gyakorlatokat a földön, utána szabad csak „elrontani”, azaz lerövidíteni annyira, hogy az elférjen a műlovon, majd a voltizslovon. Erre alkalmazhatunk zsámolyt, svédszekrényt, így rákényszerül a sportoló, hogy minél kisebb helyen legyen képes a mozdulatokat végrehajtani. A gyakorlásnak ezen fázisában arra is figyelmeztetni kell őket, hogy egy-egy mozdulat befejezésekor puhán, óvatosan érkezzenek le a zsámolyra vagy a műlóra. Ekkor kell megtanulniuk vigyázni a lóra, nem megrúgni a hátát, ki kell fejlődjön az a tulajdonság, hogy a nehéz gyakorlatokat is puhán, a lovat kímélve hajtsák végre.

Jó módszer, ha az akrobatikus elemeket torna gerendán is gyakorolják, mert vágtázó lovon, ha egy kicsit is kimegy a síkból a mozdulat, már a lóról való leesést kockáztatjuk. A síkban való mozgást minden esetben meg kell tanulni. A vágta lovon való akrobatikázás közben a centrifugális és a centripetális erőhatásokat is figyelembe kell venni, és a profi sportolónak ezeket kihasználva kell tudnia a ló hátán maradni. Lendületi elemeknél (pl: terpeszugrás, zsugorugrás) a ló lendületét, sebességét kell kihasználni. Lóról való leugrásoknál a sportoló a saját tömegének 8-10-szeresével csapódik a talajba, azaz 400-600 kg terhelés éri az ízületeket.

Véleményem szerint csak olyan leugrásokat szabad gyakoroltatni, amelyeknél a sportoló a menetiránynak megegyező irányban érkezik, és a boka-, illetve térd-, csípőízületek az anatómiailag legmegfelelőbb módon tudják a leérkezés energiáját elnyelni.