Forrásközlemények

Circus Villand*

Tizenkét évvel ezelőtt két fiatal bohócz ajánlkozott Renznek, a világhírű berlini czirkuszigazgatónak. Két egyszerű, szerény ember, a kiknek a neve még tejesen ismeretlen volt az artistavilágban. Renz meglehetősen bizalmatlanul fogadta az ajánlkozásukat, és mielőtt egy állandó szerződésre nézve tárgyalásokat kezdett volna velök, egy délelőtti próbát rendztetett az üres czirkuszban. Végig nézte a Villandok néhány tréfás páros jelenetét, nagyokat kaczagott a mókáiknak, végül pedig összecsapta a kezét és igy kiáltott fel

  • Csodás emberek ezek! A legkiválóbb bohóczok, a kiket valaha láttam! A mókáik nem izléstelenek, nem szeméremsértők és az ember halálra kaczagja magát rajtok.

Még ugyanazon az estén felléptette őket és a Villandok, a kik tört németséggel, a mely még csak bohókásabbá tette mókáikat, előadtak néhány páros jelenetet. A felléptük közben egyik tapsvihar a másikat követte, a közönség csak úgy dőlt a kaczagástól és mikor jelenésük befejeződött és távozni akartak a porondról, olyan tapsvihar, olyan tombolás kerekedett, hogy vissza kellett térniök és az egész műsort elejétől végig ujra elismételniök. Ezzel a fellépésükkel alapitották meg a hirnevüket. Másnap nár egész Berlin az uj bohóczokról beszélt, a közönség pedig csak ugy özönlött a czirkuszba.

Htalmas plakátok öles betükkel hirdették a Villandokat és annyira népszerüek voltak, hogy az ő felléptük nélkül előadást se lehetett tartani a berlini czirkuszban. Renz aztán nem is bocsátotta el őket a társulatától, s öt éven át, a míg ő volt a berlini czirkusz igazgatója, jóformán naponta felléptette őket és mindig az ő fellépésük volt a nap szenzációja. Az ő egyszerü, de ötletes, groteszk és mégis bájos, sohasem lapos, mindig tartalmas mókáik, páros jeleneteik nem mesterkélt, hanem őszinte kómikuma, a játékuk, a mimikájuk művészete, a sohasem hatásvadászó, de mindig nagy hatást keltő nagy szinészi tehetségük őket avatta a czirkuszporond legnépszerübb, legkedveltebb alakjaivá.

Mikor Renz öt év mulva 17 millió márkára rugó vagyont hátrahagyva meghalt, a Villandok mindegyikének egy-egy nagyértékü gyémántgyöröt hagyott emlékbe. Az utolsó felléptük Berlinben valósággal szenzácziószámba ment. Úgy ünnepelték őket, ahogy csak promadonnákat szokás ünnepelni: virággal, babéresővel, koszorukkal és vége nem szakadó dörgő tapsokkal. Még a lovaikat is kifogták, mikor előadás után hazatértek szállóbeli lakásukra.

Aztán tömegesen kapták az ajánlatokat. A legkiválóbban Ciniselli szentpétervári igazgató tette, a ki huszezer korona havi fizetéssel csábitotta őket magához. Csak néhány napig játszottak Pétervárott és máris ők voltak a közönség kedvezczei. A hirük eljutott a czár fülébe is. Megnézte őket egyszer, aztán másodszor is, végül pedig még harminczadszor. Három jelenetet külön megrendelt náluk a czár és vagy harminczkilencz páros jelenetüket nézte meg családostul. Végül pedig egy-egy értékes, gyémántokkal kirakott emlékérmet kaptak ajándékba a minden oroszok császárjától.

Ujra Berlinbe tértek vissza és a Busch-czirkuszban léptek fel. Itt játszottak a német császár és az angol király előtt, a ki akkor látogatóban volt a német fővárosban. Majd áthajóztak a La Manche-csatornán és a londoni Hippodromban játszottak. Edvárd király többször megnézte őket, egyszer pedig előadás után a páholyába hivatta őket, a hol ezekkel a szavakkal üdvözölte tréfásan:

  • The King comes to the Kings of the Clowns (a király jön a bohóczok királyaihoz)

1902-ben Párisban ütöttek tanáyt a Nouveau Cirqueben és alig hogy megérkeztek, vége volt Chocolat, a hires néger bohócz népszerüségének, a közönség minden szimpátiája, szeretete a Villandok felé fordult.

Négy évvel ezelőtt kerültek először Budapestre. Csak nagy anyagi áldozatok árán lehetett őket ide hozni. Egy csapással meghóditották a közönség szivét és az első esztendő végén a magyar iró- és müvészvilág értékes emlékalbummal lepte meg őket. Azóta már nagy hirnévre tettek szert az országban. Kóbor Tamás, a kiváló iró, róluk vette két legkiválóbb állandó alakját, a Lisztest és a Czilinderest. Mindenütt ismerik és mindenütt szeretik őket.

A két Villand, Lajos és József, flórenczi nemes család sarjadéka. Rendkivül intelligens, müvelt emberek. Beszélnek az olaszon kívül angolul, francziául, dánul, oroszul, spanyolul, románul, törik a németet és most tanulnak magyarul. A páros jeleneteiket, a melyek akármelyik bohózatirónak is becsületére válnának – a czirkuszporond részére irni egyike a legnehezebb dolgoknak – maguk irják. Olaszok – voltak, de magyarokká lettek. Az egyik, Villand József, magyar leányt vett feleségül, a gyermekeik magyar iskolába járnak és igaz magyarok testestől-lelkestől. Csak haszna, csak dicsősége ennek az országnak, hogy két ilyen nagy müvészt, a kik előtt tárva-nyitva áll az egész világ, itt tudott tartani és magyarrá tudott tenni. Egy évvel ezelőtt ők maguk alapitottak czirkuszt, a mely kizárólag Magyarországon müdökik. Tavaly Erdélyt és az alföldi városokat járták be, mindenütt nagy sikereket arattak és feledhetetlen emléket hagytak hátra. Az idén ujra körutra, indulnak. Olyan nagy müvészek ők maguk és annyi izléssel, finomsággal, ötletességgel, oly változatosan, érdekesen, megkapóan tudják összeállitani a müsorukat, hogy az idén is bizonyára mindenütt nagy sikerük lesz.


Mig világhirü müvészek, mint Zacconi, Sarah Bernhardt, Duse Eleonora stb. csak kisebbrangu müvészeket visznek társulatukban, addig Villandék mellett kizárólag elsőrangu müvészek sorakoznak. A mi a világvásorokban mindenütt nagyon tetszett, az együtt látható társulatokban. Egész télen Párisban szerződtették müvészgárdájokat.

Párisban a Nouveau Cirqueben három hónap előtt egy Rossi neü hires idomitó egy elefántzenekart mutatott be. Négy csodaszép tánczosnő négy elefánttal együtt játszva több zenedarabot adott elő! Egész Páris csakugy tódult a rendkivüli czirkusz-csoda megbámulására. Soha még ilyet! A czirkusz igazgatósága az utolsó napokban már csak felemelt helyárak mellett mutathatta ezt a szinte hihetetlen dolgot. A két Villand is elbámult a remek látványosságon és mint élelmes emberek, siettek az elefántok gazdájával, Schmergel Ferdinánddal szerződést kötni. Sajnos, ezt a csodálatos attrakcziót a budapesti közönség részére már nem tudták lekötni, az elefántokat csak április hónap végén lehetett megszerezni a vidéki közönségnek, mert szerződésileg százezer korona bánatpénzzel le voltak kötve Párisban. Hogy fogalma legyen a közönségnek arról az anyagi áldozatról, a melybe egyedül ez az elefánt-csodaszám kerül, ideirjuk, hogy villandék közjegyzői okirattal igazolni tudják, hogy havonkint tizenkettő (12,000) ezer koronát fizetnek érte. De ne szaporitsuk a szót. Itéljen a közönség, ha látta ezt a mutatványt.

Michéle et Sandro a neve annak a két kerékpáros-müvésznek, a kiket mindenütt mindenki megbámult: a halálugrók, ez az elnevezésök. Idegizgató, nyaktörő, félelmetes mutatványaikat még eddig semmiféle czirkuszmüvész utánozni nem tudta. Remek mutatványaikkal a legnagyobb elegancziával, hidegvérrel végzik. A kisebbik zömök müvész, a Michéle, temperamentumos tornász, csodaerős ember és arról nevezetes, hogy Párisban, a Bostock állatseregletében három év előtt egy tigrist, a ki az idomitójára ugrott, egy vasdarabbal úgy fejbe vágott, hogy menten kimult. Ezzel megmentette az idomitó életét.

A Les Lionels olimpiai játékosok hárman vannak. Szép, plasztikus szoborcsoportozatot mutatnak, nehéz tornászmutatványok közepette. Három szép testalkatu ember, köztük egy fiatal leány. Európában először most vannak.

A mi a lovasmutatványokat illeti, azokban hasonló jó dolgokat Budapest sem látott még. Villandék nagy anyagi áldozattal megszerezték, illetve megvették a berlini Busch-czirkusz lóállományának egy részét és hozzá szerződtették a világ legelső lóidomitóját: Kloske Ernőt. Ez az ember a maga nemében páratlan. Keze alatt a lovak úgy engedelmeskednek, mint a katonák. Ez az ember – nem tulozunk – szinte beszélni tud a lovakkal. Budapesten, a mikor első este bemutatta a lovakat, egyik páholyban ülő előkelő dusgazdag mágnásunk ezt mondta:

  • Százezer koronát adnék, ha ennek az embernek csodálatos idomitó erejét úgy megtudnám szerezni.

A mágnás rendkivül szereti a lovakat és évenkint sok ezreket költ rájok.

Az ágyulovak! A tüzér manöver! Az ötös postaiskola! A nyolczas caroussel! A kizenkettes tömegdresszura! Az apportirozó lovak! A pamlagon ülő lovak! Az ugró lovak!

Ez a tiz, a maga nemében egyedül álló külön-külön attrakcziót képező lovasszám még a lovakhoz nem értőket is bámulatba ejti. Nem amolyan unalmas czirkuszi lovasmutatványok, hanem még a laikusban is izgalmat, érdeklődést keltenek és bemutatás közben tapsvihart váltanak ki!

A The Equestrians mülovasok, egy bájos angol hölgy és fivére, pontos, szép lovasbravurokat mutatnak be báli toiletteben. Retour du bal, „hazajövet a bálról” idillikus elnevezése mutatványuknak.

Tony Drexler a büszke epsomi zsoké macskaügyességgel ugrik a lovakra. Elsőrangu lovas.

Didi-Dicaux kisasszony, szép mexikói-spanyol lovasnő, vakmerő lovasgyakorlattal mutatkozik be.

Joseppe kisasszony, egy tizenötéves bájos leány, szintén kitünő lovasnő. A még gyermekleány ugyszólván lóháton született.

De térjünk vissza a nem lovasokhoz. Esténként fellép a czirkusz porondján két gyermek: Jean et Jeanette, a kik két szabadon álló létrán gyönyörüen „dolgoznak”, hogy artista nyelven szóljunk. A gyermekek hároméves koruk óta gyakorolták ezt, a tornászat terén legnehezebb dolgot. A ki egyszer látta, sohasem felejti el őket. Ez a két gyeremek az emberi ügyesség netovábbját képviseli.

Zanetti Mario et Dicre, egy ifju és egy leány a légtornászok királyai. Hideg borzadály futja át az ember ereit, ha látja veszedelmes, pillanatok betartásához kötött, de nagyon szép mutatványaikat.

The Alfredos, a két csodaember. Elegáns, precziz mutatványaik egyszerüen leirhatatlanok. Tornászemberek el vannak ragadtatva tőlük.

No de menjünk át a mulatságos részre. A Villand testvérek „bohóczkodásai” mellet leső helye emlitenünk kell: Pipifax-ot, az ostoba Augustot. Az első az egész világon. A viág összes czirkuszdirektorai versengenek érte! Jim-Jack angol pierott bohóczok páratlanok. The Rambales, exczentrikus-burleszk bohóczok. The Joes zenebohóczok, Gigi bohócz, Chocolat, a fekete bohócz stb. Tizenegy elsőrangu bohócz! Sok a jóból!

Végül még fel kell emliteni a bájos fiatal FillandLajosnét, az igazgató nejét, a ki az első magyar lóidomitónő. A szép asszony magyar nő, született Zay lány. Férjével ezelőtt tiz évvel ismerkedett meg Berlinben. A Renz-czirkuszban látta és beleszeretett. Azóta ő is a világjáró becsületes néphez csatlakozott.

Azért mondom becsületes, mert a czirkusznép az is. Az a tudat, hogy erejére szüksége van kenyérkereseténél, távol tartja őket a rossz élettől. Közöttük alig találni iszákos, kártyás vagy ehhez hasonló embert. Mens sana in corpore sano! És ezért becsületesek.

Még egyet. A czirkusznak husztagu balettkara van. Azonkivül egy egész sereg mutatnivalója, a mit itt helyszüke miatt el nem lehet mondani. A társulat 22 waggonból álló különvonaton utazik. Saját villamos világitótelepe van ötven ivlámpával és ezerkétszáz izzólámpával. Ülőhelyei kényelmesek, négyezer ember fér a nézőtérre. Buffet-je is van és az egész czirkusz a legzordabb időjárás ellen meg van védre. Berendezése tiszta, elegáns és jó. Helyárak: Páholyülés 4 kor., zártszék 3 kor., I. hely 2 kor., II. hely 1 kor. 20 fillér és karzat 60 fillér. Sajnos, mindenütt csak néhány napig maradhatnak.

Azért mindenki menjen el, nézze meg az előadásokat, mert ehhez hasonló alkalom nem igen kinálkozik többé. Bátran mondhatjuk, hogy nemcsak Magyarországon, de még a külföldön is ilyen nagyszabásu, valódi czirkusztársulat még nem járt.

A czirkuszt igazgatja: Villand József és Lajos igazgatók, Fodor Andor és Koppel Gyula titkárok, Carraressi Ettore üzletvezető.

Szikszay Elemér

*Melléklet a 1908 május hó szerday számba. Tisztelettel kérjük a füzetet megőrizni és az újságtartóba kifeszíteni. (Országos Széchenyi Könyvtár FM3/10602 alkalmi lap szövege; a képek aláírásaiként: „A csodaelefántok” és „Halálugrás kerékpáron”)