H. Orlóci Edit: Cirkuszcikkek 2009. 1. rész

Periodikánk legelső lapszámában indult Maczák Ibolya sorozata, mely évenkénti bontásban adja közre a legnagyobb elektronikus napilapok cirkuszi vonatkozású cikkeiről készített segédletét¹. A vizsgálat a 2001-es évvel kezdődött, és immár utolérte a folyó naptári dátumot olyan formában, hogy a téli lapszámok minden alkalommal az utolsó teljes évet tárgyalták, és ezt követően, felhasználva a gyűjtés adatait, adtam közre elemzésemet a következő tavaszi lapszámokban.

E tanulmányaim elején a megjelent cikkek számának elemzésével, az évenkénti változások összehasonlításával próbálkoztam, ám mostanra be kellett látnom, hogy a digitális archiválás esetlegességei miatt nincs lehetőség hiteles, érdemi következtetések levonására.

Maczák Ibolya új típusú segédlete² mindazonáltal igen-igen hasznos az adott médiumban kirajzolódó általános kép felvázolásához, ill. külön hangsúlyozandó az internetes keresési folyamatok megkönnyítésének fontossága.

A 2009-es évben a mintába bekerült 70 cikk³ (melyek hivatkozási száma a továbbiakban a www.cirkusziakrobatika.hu III./4. számozását követi) a lelőhely alapján az alábbiak szerint oszlik meg:

Az újságírók nevének ABC-rendbe szedése a második táblázatban a következőképpen történik:

1. 1. oszlop: Név

2. 2. oszlop: +, ill. – jellel mutatja, hogy a korábbi években szerepelt-e a szerző a mintában

3. 3. oszlop: A 2009-es évben bekerült cikkek számát adja

4. 4. oszlop: A korábbiakban használt, némileg módosított kategóriák szerinti besorolás címszavát közli, zárójelben az újságnév rövidítésével, ill. a Maczák-féle segédlet sorszámával.

2. táblázat

Az alább következő, témák szerinti csoportosításnál már elégségesnek tűnik, hogyha csupán a cikk hivatkozási számát adom meg.

Természetesen a tradicionális cirkusz szempontrendszerét tartom továbbra is meghatározónak, a fontossági sorrendet tehát ennek alapján állítom fel. Magától értetődik, hogy néhány esetben nehézséget okozott a címkézés, a korábbiakhoz hasonlóan most is a domináns témának, a vezérfonalnak megfelelően osztályoztam, a részletesebb elemzésnél fogom jelezni az esetleg fellelhető átfedést.

A korábbi évek anyagával egybevetve az első, a mi szempontunkból kevéssé lényeges, de szembeötlő jelenség 2009-ben, hogy több helyen is előfordulnak szó szerint megegyező szövegrészek a különböző újságok írásaiban (pl. 7-8⁵; 42-43⁶).

Bulvár

A másik változás egy határterületi témakör viszonylag nagy súllyal történő szereplése, ami indokolta a „bulvár” kategóriájának bevezetését (amelynek persze itt nincs mód és lehetőség pontos definícióját adni). Tipikus bulvár-szemléletre vallónak tekintem a mindhárom lapban megjelent bohóccipő-tilalom esetét (18-19-20), ill. a cirkusztörténet határterületéhez tartozó „side-show”-momentumokat, mint törpe, ill. sérült szereplő esetének bemutatása (4, 34).

Ide tartozik még a híradás arról, hogy Guy Laliberté, a Cirque du Soleil tulajdonosa űrturistának készül (24), hogy Michael Jackson temetésén cirkuszi állatokat is felvonultattak (31), ill. egy nagy látványosságnak, a Ben Hurnak az ismertetése (47-48).

Utalás

Ebbe a kategóriába kétfajta cikkcsoport került.

1. Tényleges cirkuszi produkciókról (beleértve az újcirkusziakat is) esik szó, de éppen csak érintőlegesen, különböző programok, programajánlatok kapcsán: pl. a 2010-es Pécs európai kulturális főváros (25, 27), a Sziget-fesztivál (36, 37, 39), egy londoni (62) vagy bécsi (63) séta. A tárgyszerű közléseken túl ezek a cikkek itt nem érdemelnek külön figyelmet.

2. Fikcióként, különböző művészeti ágak tárgyaként vetődik fel a téma: báb (30, 42, 43, 66), film (14, 15), képzőművészet (6, 61), színház (14,17, 53, 64, 69), tánc (26, 41), zene (11, 30, 38, 51, 56,59).

Természetesen egy-egy cikkben több művészeti ágra vonatkozó szövegrész is szerepelhet, ahogyan magában a tárgyalt előadásban is. Például: „a táncszínház szereplője pedig Jean-Baptiste Andre artista lesz, aki az előzetes ismertető szerint 'a cirkusz világából érkezve teremti meg a mozgásszínház és a képzőművészet határán mozgó alkotásait'" (41).

A bábszínházban is csak ízesítőnek jelenik meg a cirkusz, Haydn Teremtéséhez „a színpadi tér egy porond, klasszikus cirkuszra utaló” (30), ill. a fentebb már említett, Lackfi-féle darabban „színház, cirkusz, tánc és képzőművészet játékos ötvözete” (66).

Természetesen a képzőművészeti vonatkozású három cikk mindegyike csak érinti a cirkuszt a vásznon szereplő témaként. Kissé ambivalens módon ugyan „az alsó szint a cirkuszi mutatványosoké” (61), de a tradicionális cirkusz népszerűsítésének szempontjából örvendetes megállapításokkal is találkozhatni. Hírt kapunk egy New-York-i kiállításról, amelyen Munkácsyhoz, Rippl Rónaihoz hasonló nagy nevek mellett „a fő helyen Gábor Jenő Cirkusz című munkája” volt (6). A másik ilyen pozitív figyelemfelkeltő momentum – bár inkább csak egy határterülethez tartozóan – a Nagy vurstli c. munkával kapcsolatos megállapítás: „a bátran múzeumi értékűnek mondható mű ma Aba-Novák Vilmos újra felfedezett cirkuszképeinek csúcsdarabjaként hirdeti a kivételes tehetségű festő 'barbár zsenialitását'” (68).

Ami az előadóművészeteket illeti, a cirkusz tárgyi elemei beépülhetnek az előadásokba akár egészében mint sátoros Porondszínház (17); akár díszlet gyanánt „cerkófként futkosva a cirkusz-manézs peremén” (53), „díszlete semleges, cirkuszi aréna, de a cirkusz játékossága, otthonossága nélkül” (64).

A zenei tárgyú cikkek említhetik, hogy a Kormorán együttes koncertjének színtere az FNC (69), de legtöbbször produkciók címeként jelenik meg a cirkuszi utalás: „Magyar Cirkusz” és „Cirkusz-koncert, a 'Világszám'” (11), a „Circus Starring: Britney Spears”-turné (28), a „Miénk ez a cirkusz című LGT-cirkuszmusical” (51), a Hobó-féle „Circus Hungaricus”(56), a „Fringe Fesztiválról a Brass Cirkusz c. produkció” (59).

Újcirkusz

A nonverbális-testnyelvi kommunikációra építő előadások esetében különösen nehéz megvonni a határvonalakat: „a játékcirkusz egy rituális beavatási játék” (26). A tánc, performansz, mozgásszínház vagy mozdulatművészeti események átvezetnek az újcirkuszi előadásokhoz, melyekkel nem kívánok részletesebben foglalkozni.

Tradicionális cirkuszműsor

A fennállásának 120. évfordulóját ünneplő Fővárosi Nagycirkuszban majdnem egész évben – kisebb változtatásokkal – ugyanaz a műsor futott 2009-ben, mely/ek/ről Bóta Gábor (12) és Trencsényi Zoltán (22, 54) közölt ismertető kritikát. Bóta több bennfentes információval operál, cirkuszi dramaturgiáról beszél, „már-már klasszikus”-nak minősíti a zsonglőrt, olykor kvázi esztétizáló mélységekbe-magasságokba szédíti az olvasót: „attól művészet a cirkusz, hogy ugyanazt a trükköt sokféle módon lehet előadni” (12).

Trencsényi erőssége a találó jelzőkben rejlik, snájdig oroszlánszelídítőről, sármos és laza zsonglőrszámról, életveszélyes költészetről beszél. Nézzünk egy konkrét példát! „Rúdegyensúlyozók érkeznek a manézsba csinos és magabiztos légi parádéra” (22) – mondja Trencsényi. A megfogalmazás tisztességes, komoly teljesítményt, de nem világrengető attrakciót sejtet. Bóta Gábor ugyanitt nem látja végiggondoltnak a dramaturgiát, „túl sok a rúdcsere, a rúdról való föl-le mászás, ettől üresjáratok keletkeznek a gyakorlott artisták számában” (12). Nem lesújtó ez a kritika sem, csak éppen hozzá nem értésről tanúskodik, hiszen a perzs-számokban éppen pont három (plusz/?/, mínusz 1) rúdcsere szokott lenni, tehát ha vannak, nem ebből adódnak az üresjáratok.

Ízlések és pofonok közt de gustibus non est disputandum. Kinek a pap, kinek a papné. A fő probléma az, hogy kizárólag ilyen esetlegességek alapján van lehetőségük az újságíróknak dolgozni, akiknek a stílusa és kvalitásai között rejlő különbségek persze megmutatkoznak, egy hosszabb tanulmányban ki is lehetne mutatni a szövegek erősségeit, gyengéit, vagyis a hitelesség mértékét. Mint már más helyeken többször elmondtam, a fő probléma az, hogy nincs az országban – de tudomásom szerint a világon sehol sem – olyan felsőoktatási képzés, amely megfelelő tanulmányokkal szolgálna a cirkuszkritikusi pályára való felkészülésben.

Egy ilyen kurzus moduljai között bizonyosan helyet kapna a cirkusztörténet is, melynek egy kicsit is elmélyültebb ismerete nem engedné meg azokat a durva leegyszerűsítéseket, melyek rendre a „ma már” kezdetű eufemizmust tartalmazzák.

Bóta egyik cikke szerint „már nem válik feltétlenül szét a hagyományos és a modern cirkusz⁷, mert a tradicionális számok is megújulnak, más hangszerelésű zenét kapnak, modern jelmezekbe bújnak az artisták”(16). Trencsényi összegzése mintha árnyaltabb lenne, nem tartalmazza Bótának a lábjegyzetben közölt tévedését, mindazonáltal gyakorlatilag ugyanazt a hibát tükrözi: ”a mutatványok összessége egy szép, tradicionális, múltidéző műsor, ha azonban egyenként nézzük a számokat, azok bizony már inkább az új szemléletű cirkuszt idézik a szépen komponált látvánnyal, zenével, a hibátlan kosztümökkel” (22).

Mióta létezik, a színvonalas cirkusz mindig is szépen komponált látvánnyal, zenével, hibátlan kosztümökkel dolgozott. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy az FNC igazgatója 30-40-50 évvel ezelőtt teljes meggyőződéssel mondhatta volna el ugyanazt, amit 2009-ben: „ma már a tradicionális számok esetében is nagyon fontos a látványos kosztüm, a mai kor fénytechnikája, a modern zene, némi színpadias körítés” (21).

Van persze változás, de annak mélyebb, társadalmi, művészetelméleti kutatásokban vizsgálandó magyarázatát kellene keresnünk, egyrészt a „szépség” fogalmának változásában (az Adorno-féle Auschwitz utáni időket illetően), másrészt az intézményi átstrukturálódásban, a folklór és elsődleges szocializáció cirkuszának ellehetetlenítésében. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az elméleti konstrukciók bázisának megalkotása természetesen nem az újságírók feladata. Súlyos mulasztást a cirkuszi vezetők, a döntéshozók követnek el, hiszen az ő felelősségük lenne a megfelelő kutatóhelyek finanszírozásának előteremtése.

A tradicionális cirkuszra mint intézményre (szervezeti keretek, életforma) vonatkozó cikkek elemzését periodikánk következő lapszámában fogom tárgyalni.