H. Orlóci Edit: Cirkuszcikkek 2010

Periodikánk legelső lapszámában indult Maczák Ibolya sorozata, mely évenkénti bontásban adja közre a legnagyobb elektronikus napilapok cirkuszi vonatkozású cikkeiről készített segédletét¹. A vizsgálat a 2001-es évvel kezdődött, és 2010-től (utolérve a folyó naptári dátumot), már csak a téli lapszámokban jelenik meg a mindenkori utolsó teljes évről készített gyűjtése, és a következő tavaszi lapszámban – mint rendesen – ez alkalommal is egy összefoglaló elemzést teszek közzé az adatainak felhasználásával.

A 2010-es évről a mintába bekerült 81 cikk (melyek hivatkozási száma a továbbiakban a www.cirkusziakrobatika.hu IV./4. számozását követi)² a lelőhely alapján az alábbiak szerint oszlik meg:

Bár a politikai beállítottsággal kapcsolatos összefüggések kimutatására történt legelső kísérleteimet jó ideje feladtam, most mégis szólni kell legalább egy figyelemfelkeltő megjegyzés erejéig a fenti adatsornak a nyilvánvaló és egyértelmű „balra” dőléséről.

Az újságírók nevének ABC-rendbe szedése a második táblázatban a következőképpen történik:

1. 1. oszlop: Név

2. 2. oszlop: +, ill. – jellel mutatja, hogy a szerző szerepelt-e a mintában az előző évben

3. 3. oszlop: A 2010-es évben bekerült cikkek számát adja

4. 4. oszlop: A korábbiakban használt, némileg módosított kategóriák szerinti besorolás címszavát közli az újságnév rövidítésével, ill. zárójelben a Maczák-féle segédlet sorszámával.

Az előzőekhez képest most viszonylag könnyű volt a témák szerinti besorolás, és mindössze négy csoport elkülönítése tűnt szükségesnek az alábbiak szerint (ahol már csak a cikk hivatkozási számát adom meg).

Az előző évi „bulvár” kategóriát megszüntettem, mivel gyakorlatilag csak a Cirkusz- és Utcaszínház Fesztivállal kapcsolatos cikkek kerülhettek volna ide, ám ezek az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) vagy egyéb értékesebbnek tartott kulturális eseményre vonatkoznak, most tehát az „Utalás” csoportba kerültek.

UTALÁS

Ebbe a kategóriába kétfajta cikkcsoport került, az elsőben beszélnek (festenek, zenélnek, stb.) a cirkuszról, a másodikban ahhoz hasonló előadást mutatnak be, elemeket kölcsönöznek belőle.

1.

Itt elsőként a tudományos ismeretterjesztés körébe utalható két cikket kell megemlíteni, az ókori római játékok (74), ill. egy védett mutatványos kollekció bemutatásával (49).

A Maczák Ibolya megadta címszavak közül a „cirkuszábrázolás” tizenkét alkalommal kerül elő, melyek döntő többsége a képzőművészetre vonatkozik.

Chagall halálának évfordulójára emlékezve ejtenek szót a Cirkusz-sorozat költőiségéről (9), a Hincz-kiállítás kapcsán a vonatkozó szériájának hírességéről (13), és szintén sorozatot festett Márffy Ödön, akinek a Kogartban megrendezett Szín, fény, ragyogás c. kiállításán „szinte triptichonként” szerepelnek a cirkuszképek (40). A Szépművészeti múzeumban megrendezett Botero-tárlatról szólva úgyszintén említik kedvelt témaként a cirkuszt (54, 55), de szempontunkból fontos lehet idézni a művész gondolatait is: „'Ahol én születtem – meséli Botero – nem volt képzőművészet, irodalom. Mindezeket a cirkusz és a bikaviadal helyettesítette' – ezért is kedvenc témája ez a világ, na meg azért, mert ebben a világban 'a festő készen kapja a költészetet' – teszi hozzá” (56).

A Jászi Galéria tematikus tárlatáról Aba-Novákot, Kondort és Vasarelyt emelik ki (57), és Wittmann Zsigmondról kiegészítő életrajzi adatként megtudhatjuk, hogy tornázott egy cirkuszban (21). A zenei tudósítások sorát a Magyar Hírlap három cikke indítja a Cabaret Medrano FNC-ben rendezett lemezbemutatójáról, elsősorban a fellépő cirkuszi produkciók miatt (6), de kiderül a szervezésről, hogy míg a bábszínházzal nem sikerült megegyezni, a cirkusszal két nap alatt aláírták a szerződést (7), és érdekes utalás történik a közönségnek a helyszín kapcsán felmerült reakciójára: „feszengenek, elvégre cirkuszba legalább egy gyereket illik vinni alibinek” (8). Az év nagy eseménye e területen Hobonak a szabvány chapiteau-ban játszott Circus Hungaricus c. előadása volt, melyről mind a négy napilap nagy terjedelemben (kb. 4-6000 n) számolt be. Az előzetes beharangozást követően (17) hírt adnak az énekes kölyökkorától folyamatosan tartó rajongásáról a cirkusz iránt (22), a porondszínház zseniális színész-artistájáról (25), hogy ugyan „körülveheti a cirkuszi sátrat az igazi gyerekmosoly aurája”, ám mégis fájdalmas élmény (26), és Hobo elismerően nyilatkozik: „a bohóc, az artista, az oroszlánszelídítő, a műlovarnő, a zsonglőr az erejüket, az életüket, a tehetségüket mutatják be, és teszik kockára minden este, vagyis sokkal őszintébbek, mint a világ, amit közvetítenek nekünk” (27). Természetesen a színház és rockkoncert ötvözetében bemutatott cirkuszi produkciókat is méltatják a kritikusok.

Irodalmi alkotóként emlékeztek meg (bár zeneszerzőként is számon tartják őt) Szenes Iván haláláról, aki 1956-tól 1961-ig az Országos Cirkusz Vállalat varieté osztályának és szabadtéri színpadainak művészeti vezetője volt (50, 51, 52). Szilágyi György temetése kapcsán is megemlítik varieté-igazgatói múltját, és azt, hogy írt cirkusztörténetet, ám a felsorolt kötetek közül kimaradt a Szekeres Józseffel közösen jegyzett Circus c. munka (58).

Egy korábbi időszakból, a világslágerré lett dal, a „Szomorú vasárnap” szövegének írójáról megtudhatjuk, hogy élete egy periódusában utazócirkusznál saját hegedűkísérete mellett adta elő ezt a számot, s utóbb mint festő egy sor képével áldozott ennek a világnak (71).

Kortárs irodalmi utalásra is akad példa egy páros interjúban Térey János: A cirkusz c. versének említésével (60).

Ugyanezzel az interjúval átevezünk a film birodalmába, ahol is Jordán Adél elmondja, hogy „legutóbb az Aglaja című filmre kellett komolyan rákészülnöm. Jártam az artistaképzőbe, lógtam a trapézon, nyújtottam rendesen, táncórákat is vettem, mert egy cirkuszi táncosnőt alakítok”. Filmszemle keretén belül két dokumentumfilmet említenek: A szabadulóművész apológiája címűt, az Utolsó előadás c. alkotás pedig a „Circo Soluna vándorcirkusz titkát kutatja” (3). Egy másik alkalommal a rendezőt idézik: „ekkor készült Trapé című filmem egy hetvenéves cirkuszi légtornászról, aki 'művész' múltja előtt SS tiszt volt” (53). A játékfilmeket mintánkban a Fehér tenyér c. művészi alkotás képviseli, a tornászból filmszínésszé lett főszereplővel készített riportban érintve természetesen a Cirque du Soleilt is (16).

A színházi kapcsolat ebben az évben gyakorlatilag meg sem jelenik, hiszen csupán a Művészetek Völgye kapcsán utalnak arra, hogy a Csínom Palkó c. etno-operettet egy cirkuszsátorban mutatták be (43).

A táncos utalásokban már kevésbé a fikció, mint inkább a produkciók megjelenése dominál. A Presidance: Hungarythm (10, 35) csapatát két artista is kiegészíti, és talán ide lehet sorolni azt a rendezőt, aki kiskorától Jeszenszky Endrénél tanult táncolni, disszertációját a dívajelenségről írta, és foglalkozik kabarétörténettel, varietével, cirkusszal (81).

2.

A cirkusszal kapcsolatba hozott kulturális események között említenek az újságok a gomba mód szaporodó fesztiválok közül egy térségit (37) és két gyerekprogramot, a SzeptEmber Fesztet és a Vidor Fesztivált (48).

Hazánkban a 2010-es év legnagyobb művészeti-művelődési eseménye a Pécs – Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat volt. Az ezen belül megrendezett Cirkusz és Utcaszínház Fesztivál szerepel valamennyi általános híradásban a beharangozástól az összefoglalóig (1, 24, 36, 38, 80), kiemelten pedig két előadás kerül reflektorfénybe. Az augusztusban bemutatott La Clique „ötvözi a kabaré, a cirkusz, az új burleszk és a kortárs varieté műfaját” (46), a show közepén perzselő erotikájú, ugyanakkor elsőrangú színészi eszköztárat felvonultató vetkőző számmal (47). Novemberben mutatták be a törpéket is felvonultató Tiger Lillies c. rémcirkusznak fordított Freak Showt, mely előadással a NOL (65) és MH (69) mellett a NSZ háromszor is (64, 68, 70) foglalkozott.

ÚJCIRKUSZ

Az EKF „Cirkusz a színházban!” elnevezésű minifesztiválján és a Trafóban is bemutatkozott az ausztrál C!rca társulat (63, 64, 65, 67), hasonlóan a Francia Cirkuszakadémia Urban Rabbits c. előadásához, melyről szintén több helyszínt érintve Párizsból (5), a pesti Fővárosi Nagycirkuszból (29, 30, 31, 32) és az EKF-ről (33, 34) is jelentek meg tudósítások. A produkció besorolásánál perdöntő, hogy Schilling Ádám „a lehető legtisztább metaforákat” próbálta meg létrehozni, és a személyiségjegyek érdekelték őt (5), vagyis nyilvánvaló, hogy esetükben nem lehetne a tradicionális cirkusz Musil-i értelemben vett tulajdonságok nélküli artistáiról beszélni.

Az év legnagyobb újcirkuszi eseménye természetesen a Cirque du Soleil Saltimbanco c. előadásának vendégjátéka volt, amelyről valamennyi napilap nagy terjedelemben számolt be (44, 66, 75, 76, 77, 78).

Immár hagyományosnak mondható, hogy a Sziget Fesztiválon újcirkuszi produkciók is bemutatkoznak, 2010-ben az indiai radzsasztáni cirkuszt, a Kawa Musical Circust (20), valamint a Compagnie Malabart méltatták a lapok (45). A zenei eseményekről szólva is ejthettünk volna szót a Hobo-koncerten is közreműködő Hippodrom társulatról, akiket inkább a Cirkuszi mutatványok c. előadásuk (23) kapcsán említünk meg.

TRADICIONÁLIS MŰSOR

a.) Bár újcirkuszi számok is megjelennek a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, mindent egybevetve, ezeknek az előadásoknak a jellegét inkább tradicionálisnak lehet nevezni. Ebben az évben viszonylag kevés, csak két cikk foglalkozott az eseménnyel³, mindkettő a NOL-ban. Trencsényi a csodák ünnepének nevezi a programsorozatot, melyen – kellő malíciával fogalmazva –„a homlokukat masszírozó esztéták olyat látnak, ami garantáltan beléjük fagyasztja a tudományt” (2). Csider István Zoltán megfigyelőkre hivatkozik, akik szerint egyre több a revüszerű és komikus szám, és cikkének végkicsengése szerint „a cirkusz hús-vér hősei valóban az életüket kockáztatják a szórakoztatásért”, érdemes továbbá teljes egészében idézni a fesztivál ikonjával kapcsolatos gondolatmenetét. „Egyetlen állatszámot kínált a Nemzetközi Cirkuszfesztivál csütörtök este, amitől a tudósító egyáltalán nem szontyolodott el, mert a legkevésbé sem szeret olyan buliba menni, amelyen a vendégek egy jól körülhatárolható csoportja szimplán kényszerből vesz részt. Vladislav Goncharov ukrán oroszlánszelídítő számát látva viszont nem támadt ilyen érzésünk. Goncharov úgy sétált be a 7 (hét) darab hímoroszlán közé, mintha legalábbis vasárnapi sétára indulna mondjuk Kijev egyik frekventált promenádjára, felszedni a szabadnapos cselédlányokat. Sztepptáncot járt, kávét kortyolt, miközben 'épp csak' mozdulatokkal instruálta az oroszlánokat. Úgy néz ki, jóban vannak. Mondjuk tényleg nem árt, ha valaki rendezettnek mondható viszonyt ápol olyasvalakivel, akinek a szám végén a szájába dugja a fejét. Nyugodtan használható a jelző: lenyűgöző” (4).

b.) A Fővárosi Nagycirkuszban bemutatott Circolombia c. műsornak nagyobbik felét is lehetett volna újcirkuszinak minősíteni, de még inkább egy olyan társulatnak, amelyet olykor kommunálisnak neveznek, lévén, hogy tagjai amatőrökből kovácsolódtak egybe. A NSZ előzetesként 10 fotót közöl a „Circo para todos” Alapítvány támogatta együttesről (59), majd Bóta Gábor ismerteti az előadást. Megtudhatjuk tőle, hogy „nem hagyományos cirkuszt csinálnak, hanem modernet”[!]⁴, melyben a két állatszám és a bohócok nem mások, mint a „remek és egységes műsor felhígítása, populárissá tétele”. Megfogalmazása szerint nincs fagyos artistamosoly, szokásos cirkuszi zene meg csicsás flitteres ruha, „láthatóan nem a rendező adta ki nekik utasításban, hogy tegyenek úgy, mintha jókedvük lenne. Lerí róluk, hogy imádják, amit csinálnak. Örömjátékosok, ha úgy tetszik, foglalkozásuk szenvedélybetegei”. A tételesen felsorolt ugrások között pedig szerepel a szaltó nyakba [!] is (61). Trencsényi Zoltán plasztikus leírást ad a szociális kezdeményezésről, a műsort pedig reálisan értékeli: „nem feltétlenül tartozik a Fővárosi Nagycirkusz legelképesztőbb műsorai közé, de azért egy latinos hangulatú, sodró műsorfolyam, magába olvasztva látványos újcirkuszi törekvéseket és hagyományos mutatványok sorát” (73).

c.) Az FNC-ben 2010 nyarán futó műsor az Úton a bohóc címet kapta. Beharangozásként a NSZ 38 fotót közöl az előadásról (11), majd ugyanitt Bóta ismerteti korrekt módon a számokat (12).

Egy szigorú ítész akár szentimentálisnak is bélyegezhetné Trencsényi Zoltán NOL-beli cikkének lezárását a bohócról –miként magát a kerettörténetet is a címszereplőnek az előadás elején privátból, majd a finálé után priváttá oda-, ill. visszaváltozását –, aki „utazik, hogy szétszórja a világban a jókedvet. Mert tudja: ráfér”. A cikkíró megállapítja, hogy a fesztivál kvalitásai után nemigen ugrálhattak a cirkusz vezetői, hanem a lécet meg sem próbálva átugrani, „a nézőponton csavarnak egyet”, a műsor „nem akarja szétharapni a valóság torkát, amely nagyon is a földön jár, inkább intim, mint nagyszabású, ettől aztán közel kerül a nézőhöz”. Említi az artisták nagynevű dinasztiáit [és udvariasan eltekint attól, hogy a felmenőkkel egybevetné a mostanság dolgozókat: pl. lábzsonglőr kontra tigrisidomár papa vagy quick-change kontra elefántos-zsokés nagybácsi]. (15)

Pethő Tibor az MNO-ban a bohóc átváltozásával kezdi és fejezi be cikkét, ill. beszámol természetesen az artistaszámokról is, melyek sorából egyetlen hosszabb idézetet emelek ki. „Az oroszlánok arcátlan ingerlése, eleinte vérfagyasztónak ható üvöltésük, majd a fejét az egyik leó szájába hosszú másodpercekre belehelyező férfi bátorsága megszokható. Attól kezdve, hogy ideiglenesen megingott biztonságérzetünket visszanyerjük. Kérdés persze, lehet-e egy, az életét folyamatosan kockára tevő artista fölött így pálcát törni. Nyilván nem. Goncsarov ugyanis valódi művésze az oroszlánokkal való bánásmódnak. Könnyed, elegáns mozdulatai mögött nem érezzük az 'állatkínzást', amelyet oly sokszor – többségében feltehetően túlzó módon – a cirkusz szemére vetnek” (42).

TRADICIONÁLIS INTÉZMÉNY

Talán az utalások alcíméhez kellett volna elhelyezni Végh Alpár Sándor cikkét az MNO-ból, hiszen a Jászi Galéria tematikus kiállítása kapcsán idézte fel élete legemlékezetesebb cirkuszi előadását. Én azonban magát a jellegzetes befogadói attitűdöt tartom fontosabbnak: a cikkíró arról vall itt, hogy a cirkusz szexuális izgalmat is jelent számára, mivel annak idején mint a Busch Cirkusz vendégjátékára a gradin alá belógó kiskamaszt leginkább a női bugyik alól feltáruló izgalmak ragadták magával (72).

A vonatkozó hírekből a redukált belépti díjakat tartalmazó „Liget kártya” (18), valamint az FNC gazdasági vezetőjének állami kitüntetése (62) említhető meg, továbbá el kellene időzni a cirkusztörténésszel (39), valamint az Ádám család egyik ágáról (41) készített interjúknál. Személyes érintettség okán ettől eltekintek, mindössze annyit állapítva meg, hogy szóba került itt a legtöbb fontos és pikareszk téma.

A külföldről származó híradások többsége „kis színes”. Türkmenisztán bogaras nemzeti vezetője az 1990-es években betilttatta a cirkuszi /valamint opera-, balett-/ előadásokat. A nyugati szórakozási formák ez idő tájt élednek újjá: „a törökök által épített cirkusz pénteki ünnepélyes megnyitóján Gurbanguly Berdimukhammedow elnök is végignézte az előadást, amelynek fellépői között voltak idomított elefántok Lengyelországból, tevék Romániából, valamint kígyók és krokodilok Ukrajnából” (19).

A további három cikkből az derül ki, hogy még mindig az elefánt számítható a tradicionális cirkusz egyik főszereplőjének. Az új-zélandi munkaügyi hatóságnál pert nyert cirkuszával szemben az elefántidomár, az indoklás szerint: ”súlyos megrázkódtatást okoztak neki a szeretett állat sorsával kapcsolatban” (79). A NSZ fotót is közöl a Zürich utcáin sétáló elefántról. „Sabu nagyon békés volt és látható érdeklődéssel szemlélte az eseményeket. Végül idomítói segítségével visszaballagott a cirkuszba” (28). Nem így történt Amerikában egy afrikai elefánt esetében, aki megölte gondozóját. „Az afrikai elefántot a támadást megelőzően áramütés érte. A rendőrség szerint az Irem Shrine cirkusz munkatársa megpróbálta az állatot távol tartani az elektromos vezetéktől, de nem sikerült. Szerencsére a cirkusz az eset idején még nem volt nyitva. Az állat a balesetet megelőzően nyugodt volt, és reagált idomítója parancsaira. John Richards, a cirkusz szóvivője szerint sem volt soha probléma Dumbóval. A szerencsétlenül járt dolgozó magánvállalkozóként segített az idomárnak” (14).

1 2001: I. évf. 1.sz.; 2007: I. évf. 2. sz.; 2002: II. évf. 1. sz.; 2003: II. évf. 2. sz.; 2004: II. évf. 3. sz.; 2008: II. évf. 4.; 2005: III. évf. 1. sz.; 2006: III. évf. 2. sz.; 2009: IV. évf. 4. sz. (www.cirkuszi akrobatika.hu)

2 http://www.epa.hu/01400/01461/00014/EPA-01461_2011_4_maczaki.htm