Munkamegosztás

(♀+) Artista úgy 3 éves koromtól lettem. ’54 óta vagyok státuszos. Előtte a Népszórakoztató volt, az Ifjúsági Cirkusz, akkor már dolgoztunk a férjemmel.

(♀) Én most nem dolgozom. Jövő héten megyünk tovább. Legalább három ember kell írni a reklámokat, építés, bontás, tehát nem bírtunk többet. Nem mondhatom, hogy jó szezon volt, közepes. Ez azt jelenti, rá nem fizettünk, behozta a pénzt. Este az előadás után összejön a család. Legalábbis a középkorosztály. A fiam, a menyem, ez a lányom, a vőm, a másik lányom, a férje. Beszólnak a két nagymamának. Elmentem. És akkor mi rájuk nézünk a gyerekekre. Az egyik gyerek itt alszik, a másik ott alszik. Mikor megjönnek, összeszedik a családot. Úgy élünk a különböző kocsikban, mintha egy családi házban élnénk. Igazi család család vagyunk nem olyan széteső. Így él a húgom is.

(♂+) A rekvizitet én magam csináltattam egy üzemmel. Uraim, mennyit kérnek ezért, azon kívül, hogy meg kell csinálniuk. Volt egy apparátom, azt hegesztő pisztollyal szépen lebontottuk és elkezdtük építeni a következőt. 160 kiló volt az apparát. Megcsináltuk 120 kilósra. Az is nyolcfelé lett elosztva. Volt 3 cső, volt a transzformátor és 4 lábazat és kész. A lányokkal ki-be tudtuk tenni, csak a nagy testnél - az 90 kiló - segített egy műszaki. Annyira patentül ment... Az apparátot mindig az kezelte, aki ráért. Írországban egyedül voltunk, ott egy villanyszerelőnek kellett volna kezelni, de az süket volt, részeg volt. Mondtam az igazgatónőnek, ez így nem megy. Egy öreg német nő volt az igazgató. Az úgy lekezelte, hogy príma volt. Mutattam, hogyan kell csinálni, azonnal megtanulta.

(♂+) Milyen volt a családi munkamegosztás? Én a szakmai részt irányítottam, a próbákat, a kosztümöt. Ha nem volt minden rendben, szóltam. P. csinálta a menedzseri dolgokat. Nem volt ezzel gond. Mindenki tudta mi a munkája, egy hangos szó nem volt, legfeljebb, ha kívülről. Nem jött a rekvizit, lekapcsolták a villanyt.. Észnél volt a P. én is észnél voltam. Nem lett semmi.

(♂+) Tanítottam, két három gyereket. Segítettem, ha fuvarozni kellett ezt-azt, a büfében segítettem, a bejáratnál álltam műsorkezdéskor, hátha késik valaki, a helyére kísértem. Ha E. beteg volt, beálltam zsonglőrözni. I-val a lányával, meg a fiával. Mint családtag voltam. Unokatestvér. Nagyon jól megvoltam hat évet. Aztán hazajöttem.

(♀) A három fiú közül az egyik tigrisekkel és tevékkel, a másik krokodilokkal és kígyókkal dolgozik. Van, aki csinálja a római gladiátorokat. A harmadik az irodában dolgozik. De mind a három technikailag mindent tud. A családunk olyan, hogy a nők nem csak gyerekeket nevelnek, nekik is kell feladatot vállalni. A privát életben a külvilág csak azt látja, hogy egy nő dolgozik, autókulcs van a kezében, emancipált, az nem látszik, hogy amikor hazamegy és dolgozik otthon, akkor alá van rendelve a férjének. A cirkusz az más. Ott nincs nyolc óra munka, ott huszonnégy órás folyamat van. Ott megoszlik a munka. Ez az én dolgom, ez a te dolgod, és mondhatjuk, hogy idefigyelj, most jobb volna így vagy úgy csinálni, és ha elfogadják kölcsönösen, akkor úgy is lesz. Megvan a munkának a látszata is.