West-Sooby Anna: Cirkuszi akrobatika és iskolai testnevelés (2. rész)

Míg – néhány kivételt leszámítva – a művészeti területek profi szakemberei esetében magától értetődik, hogy rendelkeznek felsőfokú végzettséggel, addig a cirkuszok esetében más a helyzet. Itt az akadémiai tanulmányok útja, az értelmiségi létforma bizonyos fokig kontraszelektívnek számít.

Az artistaképzés ideális formája a családon belüli szakmai szocializáció. Ha a gyerek már „az anyja hasában” kezd akklimatizálódni a cirkusz világához, ha nonverbális kommunikációját csecsemő korától ennek törvényei alakítják. Ha a gyerek a régvolt hagyományoknak megfelelően előbb tanul meg lovagolni, mint járni, és szaltózni is hamarabb tud, mint olvasni. Ha 6-8 éves korára úgy hozzászokott a nagyszámú közönség tapsaihoz, hogy a komoly trükki teljesítményt el(ő)adási profizmus kíséri, és áthatja őt a kemény munka könnyed erkölcsisége. Ez lenne az ideális állapot, csakhogy a 19. századi családmodell már nem visszahozható, az intézményes oktatás mára nélkülözhetetlenné vált.

Érdemes figyelmünket a sportra irányítani, amely az elmúlt száz évben az egyik legnagyobb tőkeerővel rendelkező gazdasági ágazattá nőtte ki magát. Intézményrendszerében a csúcsmenedzsereken és politikusi körökön túl megvan a jelentős tudományos infrastruktúra és felsőoktatás, élén a Testnevelési Egyetemmel. Fontos lenne tehát tanulni tőlük és velük.

A cirkuszszakmának is létérdeke lenne megteremteni a maga felsőfokú képzőhelyeit ahhoz, hogy a társadalmi presztízse, az érdekérvényesítő ereje növekedjen. Ezzel szemben alig van értelmisége, bár az elmúlt évtizedekben jelentős számban nőtt azoknak a száma, akik artista múltjuk mellett is tudtak főiskolai vagy egyetemi képesítést szerezni, tudomásom szerint közülük kevesek dolgoznak a szakma államilag finanszírozott szféráiban. Csak remélni lehet, hogy lassan-lassan egyre inkább szerepet kaphatnak majd a képzett menedzsereink, testnevelőink is.

A diplomaszerzés azonban nemcsak makroszinten, de az egyének szempontjából is ajánlatos, mert a viszonylag rövid ideig tartó aktív pályaív lezárása után további értékes tevékenységi körök lehetőségét nyithatja meg. Az egyéni beállítottságtól függően sokféle diszciplína kínálkozik az esztétikától az államigazgatási vagy színházi szakokon át a történettudomány, szociálpszichológia… vagy bármely más irányba.  Én a saját tapasztalataimból kiindulva a testnevelő edzői alapszakról tudok beszámolni (jelenleg az MA képzést végzem).

Az MTF-en érettségit szerző artistanövendékek tucatjait közvetlenül is érintheti a kérdés, de általános érdeklődésre is számot tarthat az, hogy vajon profitálhat-e egyáltalán a cirkuszi utánpótlás-nevelés a testnevelő edzői ismeretekből, mi hozadéka lehet a TF (vagy más testnevelői kurzus) elvégzésének. Az elemzés bázisául a 2009 őszén – ez idáig mindössze egyetlen alkalommal – indított „cirkuszi akrobatika” differenciált ismeretanyagú BSc tantárgyait sorolom fel a hozzájuk tartozó követelmények teljesítésének időrendjében.

A táblázatos közlési forma biztosítja a különböző szempontok szerinti jó áttekinthetőséget, mert lehetőséget nyújt az oszlopok kijelölésével az információk megfelelő átrendezésére, összehasonlítására. A táblázat első oszlopa az osztályzat megszerzésének dátumát jelzi, a második a kurzus nevét, a harmadik a szerzett kreditek számát, a negyedik pedig a számonkérés jellegét (gyakorlati jegy, kollokvium, szigorlat). Szigorlatozni Edzéselmélet és módszertanból, valamint Élettanból kellett, és az utolsó oszlopból az is kiderül, hogy a követelmények nagyobbik fele a gyakorlati ismeretekre koncentrált. Persze felvetődik a kérdés, hogy a közgazdasági, jogi vagy EU-alapismeretek miért gyakorlati jegyet indikáltak (ami a TF-en nyilvánvalóan motoros, intenzív mozgásos cselekvést feltételez), viszont ezt ellensúlyozza, hogy több kollokviumhoz is kapcsolódtak kemény gyakorlati teljesítmények, pl. Atlétikus alapképzés, Mozgástanulás és szabályozás…

Ha a táblázatot a harmadik oszlop szerint rendezzük, akkor voltaképpen az egyes tantárgyak fontossági sorrendjét kapjuk meg, és rögtön szembe tűnik, hogy a Sportági elmélet és módszertan állt az élen; a maga 30 kreditjével az összes teljesítés hatodát tette ki. Miután az oktatást több évtizedes artistaképzői tapasztalattal rendelkező tanárok végezték (Bánfai Ágnes és H. Orlóci Edit), ez volt az a praktikus ismerethalmaz, amit a leghasznosabbnak kell mondani. Itt lehetőségünk nyílt az előkészítős három alaptantárgy (akrobatika, függőszer, ügyesség) teljes vertikumán végigmenni, a különböző összefüggéseket tudatosítani, és átvehettük a legapróbb didaktikai trükköket is.

Az egyes sportágak alapjainak elsajátítása bizonyos esetekben kifejezetten megterhelő volt, különösen nagy hangsúlyt kap a tanrendben az atlétika és az úszás, és véleményem szerint az egyéb sportágakra specializálódott hallgatóknak pedig nagyon keveset kell teljesíteniük tornából, holott az az általános iskolai testnevelésben sokkal nagyobb szerepet kellene, hogy kapjon.

Mint testnevelő tanár (de a korábbiakban az Artistaképzőben is) munkám során a módszertani (pl. edzéselmélet) tárgyakat tudom leginkább hasznosítani. Hogy egyáltalán kell-e, és hogy milyen mélységig kell a filozófia, kommunikáció és egyéb társadalomtudományok – nos, erről megoszlanak a vélemények. Az általános műveltség alapjait elengedhetetlennek tartják a tanárok esetében. A kreditszerzés hajszájában persze az ember nem érzékeli, hogy a látóköre mennyit tágul, de az bizonyos, hogy a számonkérés kényszere mellett egészen más intenzitással gyűjti be az ember az információkat, mint holmi szabadidős olvasgatás esetén.

A fenti táblázat 91 sora alapján könnyen kiszámítható, hogy szemeszterenként átlagosan 15 tantárgyi követelményt kellett teljesíteni, amelyek általában két összetevőből álltak (beadandó dolgozat és teszt; zárthelyi és sportteljesítmény; teszt és kollokvium, illetve egyéb kombinációk). Aktív, folyamatos munka mellett a TF elvégzése nagyon kemény megterhelést jelent, de mégis melegen ajánlható, és nem csak a legfiatalabb korosztályok számára.