Maczák Ibolya[1]: Cirkuszcikkek 2013.

2008 őszén indítottuk útjára a Cirkuszi Akrobatika hasábjain az Egy ismeretág ébresztése? – Új típusú segédlet a cirkuszkutatáshoz című sorozatunkat, amelyben a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Népszabadság és a Népszava című napilapok kapcsolódó írásainak analitikus bibliográfiáját közöltük. Eddig összesen tizenkét része jelent meg, amely a 2001 és 2012 közötti adatokat rögzíti.

A felgyűjtött anyag nyomán H. Orlóci Edit számos elemzést készített,[2] s a tavaszi lapszámokban újabb sorozatot indított a témában. A 2007-es anyagrésztől tehát nemcsak hivatkozások és tárgyszavak, hanem részletes, szakszerű elemzés is a kutatók és az érdeklődők rendelkezésére áll.

Sorozatunk hasznát H. Orlóci Edit több ízben is méltatta: „a kutatások akkumulálása szempontjából a legfontosabb publikációnak kell minősíteni. Egy ilyen összeállítás katalizálja a további munkát, a nyersanyagok szolgáltatásával kényelmes hozzáférést biztosít a nyomtatott média egy nagyon fontos szeletéhez, konkretizálja a tájékozódást, megkönnyíti a keresést.[3][A segédlet révén] feltárhatóvá válnak strukturális jellemzők a cirkusznak a médiában elfoglalt szerepéről, jól elemezhetőkké a tematizálás kérdései, és nem utolsó sorban nagy mértékben hozzájárulhatnak az információk (valóságtartalmak) hitelességének tisztázásához is.”[4]

A 2012-es gyűjteményből hiányzik a Magyar Nemzet anyaga, s újabban a Népszabadság adatait is nélkülöznünk kell a korlátlanul hozzáférhető elektronikus archívum hiányában.  Mivel a sorozat történetében adódott már hasonló nehézség – a Népszava időleges „eltűnése”, illetve korlátozott hozzáférése –, amely pozitív végkifejlettel zárult, most is bízunk benne, hogy hamarosan ismét teljessé tehető sorozatunk.

  1. 1. Dzsessz, cirkusz és népzene Budapesten, Magyar Hírlap, január 3. http://archivum.magyarhirlap.hu/dzsessz-cirkusz-es-nepzene-budapesten [Cirkuszszínház, újcirkusz, Cirque Éloize, Cirkopolis]
  2. 2. Kortárs cirkusz a palotában, Népszava, január 12. http://nepszava.hu/cikk/613355-kortars-cirkusz-a-palotaban [Cirkuszszínház, újcirkusz, Circus Cirkör, Cirque Éloize, Jeannot Painchaud, Dave St-Pierre Cirkopolis]
  3. 3. Világszínvonal és ízlésficam, Népszava, január 19. http://nepszava.hu/cikk/614989-vilagszinvonal-es-izlesficam [Állatszám, artistaképzés, Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, Elastic-Fantastic-Bombastic, Fővárosi Nagycirkusz, Golden Power, Monte-carlói Cirkuszfesztivál, Richter család, Diana Bakk, Dittmár Roland, Eötvös Loránd, Maka Attila, Németh Ágnes, Richter Edit, Richter Flórián, Richter József, Simet László, Simet Olga, Tóth Olivér, Magyar cirkuszcsillagok, Magyar gála, Újra itthon.]
  4. 4. Dupla Michael Jackson-show Budapesten, Népszava, február 2. http://nepszava.hu/cikk/619144-dupla-michael-jackson-show-budapesten [Újcirkusz, Cirque du Soleil, Kevin Antunes, Jamie King, Alegría, Delirium, Michael Jackson: The Immortal, Saltimbanco.]
  5. 5. Végh Nóra, Varázsbörtön, Magyar Hírlap, március 2. http://archivum.magyarhirlap.hu/varazsborton
  6. 6. Itt a Cirque de Sziget, Magyar Hírlap, március 20. http://archivum.magyarhirlap.hu/itt-a-cirque-de-sziget [Újcirkusz, utazócirkusz, Cirque du Sziget, Recirquel, Swing & Circus show].
  7. 7. Száraz Miklós György, Huszonnégy óra cirkusz, Magyar Hírlap, március 23. http://archivum.magyarhirlap.hu/huszonnegy-ora-cirkusz [Cirkuszábrázolás.]
  8. 8. Szárnyalás a szürkeségből a magasba, Népszava, április 9. http://nepszava.hu/cikk/636250-szarnyalas-a-szurkesegbol-a-magasba [Artista, artistaképzés, újcirkusz, Cirque du Soleil,  Cirque Éloize,  Circus Cirkör,  Fővárosi Nagycirkusz, Balogh Anna,  Biritz Ákos, Bogdán Bettina, Csanádi Judit,  Herczeg Richárd,  Horváth Míra,  Illés Renátó, Kasza Emese,  Kristóf Krisztián, Lakos Leonetta,  Lőrincz Alexandra,  Pintér Áron,  Sárik Péter,  Vági Bence, Veress Zsanett,  Untermann,  Recirquel.]
  9. 9. Gálvölgyi János 65 éves, Népszava, május 25. http://nepszava.hu/cikk/648218-galvolgyi-janos-65-eves [Cirkuszábrázolás, cirkuszi elem más művészeti ágban.]

10.  10. Felfordulás és életöröm a konyhában, Népszava, június 4. http://nepszava.hu/cikk/650684-felfordulas-es-eletorom-a-konyhaban

11.  Sziget: Muzsikás és Quimby a nulladik napon, Magyar Hírlap, június 4. http://archivum.magyarhirlap.hu/sziget-muzsikas-es-quimby-a-nulladik-napon [Cirkuszi elem más művészeti ágban.]

12.  Sziget – Quimby- és Muzsikás-koncert a nulladik napon, Népszava, június 4. http://nepszava.hu/cikk/650807-sziget---quimby--es-muzsikas-koncert-a-nulladik-napon [Cirkuszi elem más művészeti ágban.]

13.  Négy díj az Aglajának Monte Carlóban, Népszava, június 15. http://nepszava.hu/cikk/654338-negy-dij-az-aglajanak-monte-carloban [Cirkuszábrázolás, cirkuszi elem más művészeti ágban.]

14.  Ma tartják a Múzeumok éjszakáját, Népszava, június 22. http://nepszava.hu/cikk/656326-ma-tartjak-a-muzeumok-ejszakajat [Újcirkusz.]

15.  Ma van a Múzeumok Éjszakája, Magyar Hírlap, június 22. http://archivum.magyarhirlap.hu/ma-van-a-muzeumok-ejszakaja [Újcirkusz.]

16.  Legyél Te is „utcazenész”! Magyar Hírlap, június 24. http://archivum.magyarhirlap.hu/legyel-te-utcazenesz [Cirkuszábrázolás, cirkuszi elem más művészeti ágban, Brass Cirkusz.]

17.  Beremenddel bővült az Ördögkatlan, Magyar Hírlap, június 26. http://archivum.magyarhirlap.hu/beremenddel-bovult-az-ordogkatlan [Újcirkusz, Watta Cirkusz.]

18.  Cirkuszok éjszakája először, Magyar Hírlap, június 27. http://archivum.magyarhirlap.hu/cirkuszok-ejszakaja-eloszor [Állatszám, bohóc, cirkuszi eszköz, levegőakrobata, Eötvös Cirkusz, Fővárosi Nagycirkusz, Horse Evolution, Khadgaa, Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., Magyar Nemzeti Cirkusz, Monte-carlói Cirkuszfesztivál, Eötvös Lóránd, Kriza Zsigmond, Richter Flórián, Richter József, ifj. Richter József, Cirkuszok éjszakája, Circus Maximus, Orfeum Hungaricum.]

19.  Halálos zuhanás, Magyar Hírlap, július 1., http://archivum.magyarhirlap.hu/halalos-zuhanas [Akrobata, Cirque du Soleil, Sarah Guyard-Guillot (Sasoon), Ka.]

20.  Az együttélés művészete, Népszava, július 3. http://nepszava.hu/cikk/659000-az-egyutteles-muveszete [akrobatika, artistaképzés, drótkötél, ikária, újcirkusz, unterman, zsonglőr, Carampa Cirkusziskola, Duo Storm, FLIC Cirkusziskola, Fővárosi Nagycirkusz, Bakk Rebeka, Bóna László, Kovács Dorottya, Losonczi György Ferenc, Lövei Gábor, Matos Lénárd, Mikó Zoltán, Ócsai Gábor, Ott Olivér, Perecyenyi Patrik, Sárközi Péter, Sárközi Tamás, Sulyok-Pál Szilárd, Szoó Regina, Ugye szeretsz?]

21.  Cirkuszok éjszakája, először, Népszava, július 13. http://nepszava.hu/cikk/661670-cirkuszok-ejszakaja-eloszor

22.  Ez volt a Cirkuszok éjszakája, Magyar Hírlap, július 13. http://archivum.magyarhirlap.hu/ez-volt-a-cirkuszok-ejszakaja [Állatszám, bohóc, cirkuszi eszköz, levegőakrobata, Eötvös Cirkusz, Fővárosi Nagycirkusz, Horse Evolution, Khadgaa, Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., Magyar Nemzeti Cirkusz, Monte-carlói Cirkuszfesztivál, Richter Flórián, Richter József, Cirkuszok éjszakája, Circus Maximus, Orfeum Hungaricum.]

23.  Cirkuszok éjszakája: Teltház, Magyar Hírlap, július 14. http://archivum.magyarhirlap.hu/cirkuszok-ejszakaja-telthaz [Állatszám, artistaképzés, Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola, Eötvös Cirkusz, Fővárosi Nagycirkusz, Horse Evolution, Khadgaa, Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., Magyar Nemzeti Cirkusz, Togni-dinasztia, Richter Flórián, Cirkuszok éjszakája, Circus Maximus, Orfeum Hungaricum.]

24.  Jól sikerült a Cirkuszok éjszakája, Népszava, július 14.  http://nepszava.hu/cikk/661805-jol-sikerult-a-cirkuszok-ejszakaja [Állatszám, bohóc, cirkuszi eszköz, levegőakrobata, Eötvös Cirkusz, Fővárosi Nagycirkusz, Horse Evolution, Khadgaa, Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., Magyar Nemzeti Cirkusz, Monte-carlói Cirkuszfesztivál, Richter Flórián, Richter József, Cirkuszok éjszakája, Circus Maximus, Orfeum Hungaricum.]

25.  Színház, koncert, irodalom, tánc, Magyar Hírlap, július 26. http://archivum.magyarhirlap.hu/szinhaz-koncert-irodalom-tanc [Újcirkusz, Watta Cirkusz.]

26.  Német Dániel, Cirkusz, lampionok és strand a Szigeten, Magyar Hírlap, július 29. http://archivum.magyarhirlap.hu/cirkusz-lampionok-es-strand-a-szigeten [Cirque du Sziget.]

27.  Szabó Palócz Attila, Visszaszámlálás a Sziget Fesztiválig, Magyar Hírlap, július 30. http://archivum.magyarhirlap.hu/visszaszamlalas-a-sziget-fesztivalig [Cirque du Sziget.]

28.  Szabó Palócz Attila, Átszervezik a közlekedést, jön a Sziget, Magyar Hírlap, augusztus 2. http://archivum.magyarhirlap.hu/atszervezik-a-kozlekedest-jon-a-sziget [Cirque du Sziget.]

29.  Sziget-elő, Magyar Hírlap, augusztus 2. http://archivum.magyarhirlap.hu/sziget-elo [Cirkuszi elem más művészeti ágban.]

30.  Szabó Palócz Attila, Közönségkedvencek mentén, Magyar Hírlap, augusztus 8. http://archivum.magyarhirlap.hu/kozonsegkedvencek-menten [Cirkuszi elem más művészeti ágban.]

31.  Bóta Gábor, Széteső, lángoló világ, Népszava, augusztus 10. http://nepszava.hu/cikk/668609-szeteso-langolo-vilag [Újcirkusz, Fly Street Circus, Platzak, Titanick Színház, Antal Loretta, Farkas László, Gárdonyi Zoltán, Kapitány Olívia, Lövei Gábor, Lövei Tamás, Matos Lénárd, Mikó Zoltán, Molnár Mátyás, Sulyok-Pál Szilárd, Szabó Tünde, Tóth Krisztina, Turó Dominik, Vági Bence, Varga Angelika, Nagy Utcaszínház, Recirquel, Tűzmadarak.]

32.  A RaM Colosseumban lép fel a Los Vivancos, Népszava, augusztus 11. http://nepszava.hu/cikk/668876-a-ram-colosseumban-lep-fel-a-los-vivancos [Cirkuszi elem más művészeti ágban, újcirkusz, Cirque du Soleil, Cirque Eloize, Daniele Finzi Pasca, Julie Hamelin, Fernando Velazquez, Aeternum, Corteo.]

33.  Tizenöt éves a Trafó, Magyar Hírlap, szeptember 5. http://archivum.magyarhirlap.hu/tizenot-eves-a-trafo [Cirkuszi játszóhely, Duda Éva Társulat, Freak Fusion, Virtus.]

34.  Tizenöt éves a Trafó, Népszava, szeptember 5. http://nepszava.hu/cikk/675079-tizenoteves-a-trafo [Cirkuszi játszóhely, Duda Éva Társulat, Freak Fusion, Virtus.]

35.  Nemzetközi Cirkuszfesztivál Budapesten, Népszava, október 14. http://nepszava.hu/cikk/1000605-nemzetkozi-cirkuszfesztival-budapesten [Akrobata, állatszám, bohóc, zsonglőr, Ambra és Yves Nicols, Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, Diabolo Girls, Fővárosi Nagycirkusz, Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., The Godfathers, Bouglione család, Casselly család, Don Christian, Fredi Knie, Simet László.]

36.  Őrült éjszaka Bordeux-ban, Magyar Hírlap, november 4. http://archivum.magyarhirlap.hu/orult-ejszaka-bordeux-ban [Cirkuszi állattartás.]

37.  Fellegi Tamás, Egy csillag a zenés műfaj egén – Rökk Marika, Népszava, november 16. http://nepszava.hu/cikk/1003109-egy-csillag-a-zenes-mufaj-egen-rokk-marika [Cirkuszábrázolás, cirkuszi elem más művészeti ágban, Cirkusz csillaga.]

38.  Bóta Gábor, Izgató, feszült álom, Népszava, november 20. http://nepszava.hu/cikk/1003520-izgato-feszult-alom [Újcirkusz, Daniele Finzi Pasca,  Cirque du Soleil, Corteo, La Verita.]

39.  Íme, a magyar artistaképzés új bázisa, Népszava, november 22. http://nepszava.hu/cikk/1003803-ime-a-magyar-artistakepzes-uj-bazisa [Artistaképzés, cirkuszi játszóhely, Hungária Cirkuszcsarnok, Hippodrom, Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kht.]

40.  Bóta Gábor, A szemfényvesztés magasiskolája, Népszava, november 25. http://nepszava.hu/cikk/1003932-a-szemfenyvesztes-magasiskolaja [Cirkuszábrázolás, bűvész, fakír, Gács Rezső (Rodolfo), Kevin James, Dan Sperry, Weisz Erik (Houdini), Illuzionisták]

41.  A színház a szent és a profán mezsgyéjén, Magyar Hírlap, december 9. http://archivum.magyarhirlap.hu/a-szinhaz-a-szent-es-a-profan-mezsgyejen-0 [Cirkuszábrázolás, cirkuszi elem más művészeti ágban, A cirkusz, a liturgia és a színház.]

42.  Baloldali nem a Városliget plázásítására, Népszava, december 19. http://nepszava.hu/cikk/1005988-baloldali-nem-a-varosliget-plazasitasara [Cirkuszi játszóhely, Magyar Cirkusz és Varieté Kft.]

43.  Bernáth László, Felemás válogatás, Népszava, december 23. http://nepszava.hu/cikk/1006331-felemas-valogatas [Cirkuszábrázolás, cirkuszi elem más művészeti ágban, Csinn-bumm cirkusz, Keleti László (Szamóca), Kellér Dezső, Markos József (Alfonzó).]

 



[1] A szerző az MTA – PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport tudományos főmunkatársa.

[3] http://epa.oszk.hu/01400/01461/00003/horlociedit3.htm

[4] http://epa.oszk.hu/01400/01461/00005/h_orloci_edit_cirkuszcikkek_2007_3.htm