Orlóczi Béla (Budapest 1923. augusztus 1. – 2015. május 9.)

Orlóczi Béla eredeti foglalkozását tekintve intarziakészítő volt, sportolt, és a háború után átmeneti időszakokban vidéki turnékra indult amatőr zenekari dobosként kísérve egy tánctanár tanfolyamait (pénzt alig, de remek kosztot kaptak fizetségként). Egy ilyen alkalommal ismerkedett meg a Tautz-dinasztia leszármazottja,  Katona Antal István cirkusztulajdonos lányával, Edittel, akivel 1948-ban házasodtak össze. 1950-ig mindenesként vett részt a családi műsorban, majd kisebb társulatoknál dolgozott. 1952-ben mint bohócot, feleségét pedig zsonglőrszámával szerződtette a Vidéki Népszórakoztató Vállalat, 1953-ban mutatták be görgőszámukat; 1957-től perzs duettként; 1964-től 1970-ig a lányuk bevonásával trióban dolgoztak.

A perzsszámot egy időben énekkel, zenével kombinálták, így varietékben is tudtak dolgozni (NSzK, NDK, Csehszlovákia, Svájc). Előszeretettel fényképezték le vagy festették meg plakátok és műsorfüzetek, újságcikkek látványos témájaként azt a túrájukat, melynek során székben ülő feleségét, aki trombitált, a feje tetején balanszálva létrán vitte át, majd egy asztalon japánforgást csinált vele. Ritkaságszámba ment a lábzászló, amelyet nem vállon, hanem magasba kistrekkelt egykezes stucnival tartott, és a dupla handstand homlokperzsen, amit úgy építettek fel, hogy az első obermann már fent állt a csövön, és ővele együtt ült be felvenni a másodikat.

Artista-pályafutása mellett igen jelentős az a munka, amelyet a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalatnál végzett. Üzemegység-vezető, a Művészeti, majd az Igazgatói Tanács tagja volt, illetve utóbb a szakmai érdekképviselet operatív vezetője lett. Cirkuszigazgató volt 1953-ban (Nyári Cirkusz), 1957-ben és ’58-ban (Budapest Nagycirkusz), 1962-ben (Európa Nagycirkusz), 1971-ben (Colosseum Cirkusz). 1955-ben az elsőként teljes felszereléssel és műsorral külföldre, az NDK-ba kiutazott társulat művészeti vezetői feladataival bízták meg, de az ott dolgozott artisták visszaemlékezései szerint ő volt a tényleges döntéshozó (az igazgatót a minisztériumból rendelték ki). A későbbiekben Bulgáriába (1964), Izraelbe és Jugoszláviába (1967), az NDK-ba (1968, 1977), Romániába (1972) és a Szovjetunióba (1978) vitt teljes cirkuszokat.

Szigorú felvételi vizsga dicsérettel történt teljesítése után kitűnő eredménnyel végezte el a Színművészeti Főiskola kétéves színpad-technikusi képzését 1969-ben, és ugyanezen a nyáron az FNC hatalmas sátrában fellépő Moszkvai Jégcirkusz  nagy technikai kihívást jelentő igazgatói feladatát látta el. 1979-ben egy évig a MACIVA Műszaki Osztályának vezetője volt. A kezdetektől a vállalat érdekeinek rendelte alá kiváló képességeit, akár nyugati szezonszerződésekről is hajlandó volt lemondani, ha a helyzet úgy hozta. „Hihetetlen fejlődésen ment keresztül a szakma pár év alatt. A szovjet artisták után a második helyre sorolták a magyarokat! Az, hogy ma kimondhatjuk ’artistaművészet’, az ötvenes éveknek köszönhető” – nyilatkozta.[1]

1980-tól 2006-ig az Artistaművészek Szakszervezetének titkára volt. Kitüntetései: Szocialista Kultúráért (1955), Jászai Mari-díj (1970),[2] Köztársasági Arany Érdemkereszt (2002), ez utóbbit „az artistaművészek szakmai képviseletéért” kapta.[3]

Artista pályafutása:

[1] Szonday Szandra: A porond trónörökösei Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola Budapest 2010. 31. o.

[2] [Magyar Józsefné:] Díjasok és kitüntetettek adattára 1948-1980 Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár, 1984.

[3]http://archivum.magyarhirlap.hu/belfold/kituntetesek_augusztus_20a_alkalmabol_ii..html