39. Visszhang passage

A porondmester és az első bohóc a porond közepén beszélgetnek. Az első bohóc erősködik, hogy neki olyan erős hangja van, hogy a cirkusz porondján bármelyik irányban elkiáltja magát, visszhang keletkezik. A porondmester nem hiszi ezt az állítást, és kéri az első bohócot, hogy állítását bizonyítsa be. Első bohóc kijelenti, semmi akadálya nincs, rögtön bebizonyít mindent. Erre tölcsért csinál a szája elé a kezéből, és az artista-bejárat felé elkiáltja magát, „Hali-hó”, mire onnan, abból az irányból, tehát hátulról hallható lesz a visszhang, „Hali-hó”. A porondmester gratulál az első bohócnak. Kijelenti, hogy ez igazán nagyszerű volt! De most szeretné a visszhangot más irányból is hallani. Mondjuk, pl. elölről, tehát a közönség bejárata felől. Első bohóc: „Kérem, semmi akadálya! Rögtön hallani fogja!” Majd tölcsért formál a két tenyerével a szája előtt, és most már előre elkiáltja magát: „Hali-hó”. Pillanatokon belül hallható lesz a visszhang elölről is: „Hali-hó!” A porondmester most gratulált a bohócnak, de azért kételkedik, és valami trükköt lát az egész produkcióban, és kéri a bohócot, ismételje meg a mutatványt. A bohóc most újból előre akar kiabálni, de a porondmester megállítja, és azt mondja: „Én hallottam már egyszer hátulról, egyszer elölről, most felülről szeretném hallani a visszhangot”. A bohóc erre a kérésre kicsit megszeppen, de kijelenti, hogy ő most nem ér rá, sürgős dolga van. A porondmester viszont ragaszkodik a kéréséhez, különben nem hiszi az egészet. A bohóc mit tehet mást, belemegy a játékba harmadszor is. Tölcsért formál a kezéből, és a cirkusz kupolája felé elkiáltja magát: „Hali-hó! Hali-hó!” Majd kérdi  a porondmestert, na mit szól hozzá. Porondmester: „Én nem hallottam semmit”. Bohóc: „Sajnos én sem! De azért még egyszer megpróbálom, figyeljen csak!” „Hali-hó, Hali-hó, Hali-hó!” (persze erre nem jön válasz). Majd megjelenik az artistabejáraton a második bohóc, létrával a kezében, és nagyon izgatottan mondja: ”Rövid a létra, nem tudok felmászni a kupolába!” A porondmester mind a kettőt kizavarja a porondról.