Xenofón filozófiai és egyéb írásai*Lakoma (részlet)

A táncosnő már készen áll, és karikákat adnak a kezébe.

8. A másik lány ekkor kísérni kezdte auloszán, másvalaki pedig, aki mellette állt, nem kevesebb mint tizenkét karikát adott sorban a táncosnő kezébe. Ő pedig tánclépésben átvette a karikákat, és felhajította a magasba, ügyelve rá, hogy csak annyira dobja el őket, hogy megfelelő ritmusban el is tudja kapni valamennyit.

9. – Abból, amire ez a lány képes, mint annyi más dologból is, kiviláglik, hogy a női természet, bár testi és lelki erőben gyengébb, semmivel sem marad el  a férfiaké mögött. Akinek csak van felesége közületek, bátran tanítsa meg mindenre, amire szerinte szüksége lehet -  jegyezte meg Szókratész.

10. – Ha ezt ilyen jól tudod, Szókratész, miért nem neveled meg Xanthippét? Hiszen nála nem él házsártosabb feleség a földön, sőt véleményem szerint nem is élt, sőt talán születni sem fog – mondta erre Anthisztenész.

– Azért,  mert úgy látom, hogy akik lovasok akarnak lenni, nem a legkezesebb, hanem a legzabolátlanabb lovakat szerzik meg. Úgy vélik, ugyanis – fűzte hozzá –, ha ezeket megülik, a többi lóval könnyű dolguk lesz. Én pedig azért vettem el éppen őt, mert emberek között akarok élni és velük társalogni. Arra gondoltam, ha a feleségemet el fogom tudni viselni, bárki más már nem okozhat nekem gondot.

Szókratész válasza kissé élesnek tűnt, de célját nem hibázta el.

11. Ezután behoztak egy olyan karikát, amelyre körben függőlegesen álló kardokat erősítettek. A táncosnő kézenátfordulással a kardok közé bukfencezett, majd hegyük fölött kifordult közülük. A nézők attól féltek, hogy baja esik, ő azonban bátran és magabiztosan hajtotta végre a gyakorlatot.

12. Szókratész ekkor Anthisztenészhez intézte szavait.

– Aki csak látta ezt, nem vonhatja kétségbe, gondolom, hogy a bátorság tanítható, hiszen ez a lány, nő létére, nagyon is bátran rontott neki a kardoknak!

13. – Az lenne talán a legjobb – jegyezte meg Anthisztenész –, ha ez a szürakuszai bemutatná a városnak a táncosnőjét,



* Budapest Osiris 2003 p. 13.