Dr. Siklóssy László: A magyar sport ezer éve I-III* (szemelvények 2. rész)

Igricek, professzionátus akrobaták

E tétel, melyet most megállapítani véltünk, hogyan egyeztethető össze fennmaradt irodalmi emlékeinkkel? Miután e kérdésre feleltünk, az igricvilág néhány régészeti és művészeti emlékével fogunk foglalkozni.

Hogy igric mit jelent, azt megmondja a XV. századi Schlögli Szójegyzék. Eszerint jelentése mimus, pantomimus. Diefenbach Novum Glossariuma szerint palpo, palpanista, goucklert, azaz Gauklert, kóklert jelent. Kutassunk még az igric szó szinonimái után s a Schlögli Szójegyzék következő soraiban megkapjuk a cantatrix, gestulator (gesticulator) és palpanista szavakat. Magyarországi okleveleinkben az igric szó ellenértékeséül a joculator szót találjuk; végezetül az 1279. évi budai zsinat határozatai közt megkapjuk a híres nyolcadik kánont, amely megtiltja a papoknak, hogy joculatorokra, mimusokra és histriókra figyeljenek.

E néhány sorban össze is van tömörítve az igric-kérdés egész problémája, amelynek hosszas boncolgatásával nem akarom untatni az olvasót, aki annyit máris megérez, hogy a vágánsok tarka tömegében olyan mindenféle árnyalatú ’alakos’ volt, hogy a középkor maga sem tudta, hogyan nevezze őket; e szócsoportosítás is azt mutatja, hogy igric mindenesetre gyűjtőneve lehetett az ilyen alakosoknak, mulattatóknak, akik közt azonban nagyobb számban voltak kóklerek és akrobaták, mint az irodalom és költészet képviselői.

Két forrásom van még az igricség mivoltának megértésére. Az egyik Comenius Ámos János, aki Eruditionis Scholasticae Atrium című munkájában elmondja, hogy kik azok a mutatványosok, akik a népet elsősorban gyönyörködtetik. Ezek a gesticulátorok, a neuropasták vagy funirepusok (kötéltáncosok), a petauristák (akrobaták, kontorzionisták) és a pantomimusok. Engem nem zavar az, hogy Comenius a XVII. században élt. A nép szórakozás dolgában rendkívül konzervatív. Az artisták meg épenséggel ragaszkodnak a régi formákhoz: az újat mindig a régihez építik hozzá. Comenius felsorolásában semmi olyasmi nincsen, ami ne lett volna meg a középkorban. Én az igricek számbeli nagy többségét ilyennek látom.

Comenius életének legszebb éveit hazánkban töltötte, amint arról még bőven lesz szó. Ha rá hivatkozom, nem idegenbe megyek példáért. Ellenben idegenbe megyek egy középkori bizonyítékért. Ha ugyanis igric joculatort jelent, mégis csak illik szem előtt tartanunk, hogy az egykorú szakmabeliek mit értettek a joculator-mesterség alatt. Guiraut de Calanson, középkori provençal dalnok, egy versében elmondja, hogy mi mindent kell egy jongleurnek, azaz joculatornak kilenc hangszer kezelésén kívül tudnia. Tehát: táncolnia és bűvészkednie kellett; különösen apró golyókat és késeket a levegőbe dobálnia, elkapkodni kellett tudnia; a madarak énekét kellett utánoznia, bábukat táncoltatnia, karikákon és táblákon ugrálnia; alakoskodásához piros jelmezzel kellett bírnia, melybe egészen beburkolózhatott, hasonlag oly jelmezzel is, mellyel ördögöt vagy kísértetet ábrázolhatott; lábán botot egyensúlyozni, kötéltáncossághoz értenie kellett.

Bárhogy nézem is tehát a dolgot, az igricfogalom meghatározásában a genus proximum: akrobata. Akrobata, akitől az a kor, amely nem ismerte az artisták mai munkamegosztását, sok minden mást is elvárt, elsősorban: mókákat.



* Budapest: Országos Testnevelési Tanács 1927-1929 – I. kötet 100-101. oldal