H. Orlóci Edit: Cirkuszcikkek 2017

Már csak Maczák Ibolya törhetetlen lendülete viszi tovább sorozatunkat, hiszen a már megszokott országos napilapok elsorvasztásának eredményeként 2017-re a cirkusszal foglalkozó írások száma is jelentősen megcsappant. Az alábbi táblázat ábc-rendben sorolja fel a vizsgált online újságokban megjelent vonatkozó cikkek számát (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava – a Népszabadság már nem létezik):

MH

MN

NSz

Összesen

38

11

6

55

 

Marginalitások

Úgy tűnik, idén már az újcirkusz sem tartozik a felkapott témák közé, mindössze egyetlen rövid cikk foglalkozik a Cirque du Soleil vendégjátékának egy előadással történő meghosszabbításával (10),* mindazonáltal a lentebb tárgyalt fesztiválok kapcsán említett események többségében is ilyen produkciók szerepelnek.

A magyar újcirkuszi társulatról készült film azonban két helyen is szóba kerül (4, 6), foglalkoztak továbbá a Dumbo-féle hollywoodi produkcióval (2), és Enyedi Ildikó új alkotásának kapcsán egy mellékmondatban megemlítik, hogy Békés Itala Rodolfo asszisztenseként is közreműködött valamikor (17). Egy kortárs burleszkben bohócok szerepelnek (38), a Pásztor Annáról készített filmet pedig az FNC-ben forgatták (40).

Csak érintőlegesen szerepel a zene azzal, hogy Barbara Weldens cirkuszban nőtt fel (34), a képzőművészetet pedig egyetlen tűzfalfestmény képviseli (46). A Diótörő balett-feldolgozásban cirkuszi elemek is megjelennek (49), akrobatikus sportszínházról esik szó (42), valamint kvázi történeti adalékként arról, hogy Piros Ildikó valamikor egy hóbortos cirkuszos nőt is alakított (52), és a színházi szilveszterek előzetesének ismertetésében helyt kapott az FNC műsora is (54, 55).

Egy irodalomtörténetinek tekinthető cikkben a rablóból íróvá lett Karl May kapcsán esik szó a Buffalo Bill Wild West Show-ról (18), egy másik visszatekintő írás pedig arról ad hírt, hogy Raszputyin lánya cirkuszi idomárként tevékenykedett (5). Ami a szélhámoskodást illeti, egy aktuális rablóról is cikkeznek (29, 30), és kiemelik, hogy szakmai profizmusát felhasználva tört be a szűk családi körben vállalkozó ex-artista.

A népszerűséget tekintve a fesztiválok viszik el a pálmát. Vélhetőleg inkább a gyerekek igényeihez igazodik a Szamárfülfesztivál pl. a Tintaló társulat felléptetésével (39), a Szigeten vendégszereplő Rai produkció videói mintha inkább etnográfiai show-t villantanának fel (23), de a többi eseményen az újcirkuszi kísérletek megjelenése az uralkodó: Fényfesztivál (14), Budapesti Nyári Fesztivál (24), Ördögkatlan (25), VOLT (26), Művészetek völgye (35, 36, 37). Úgy vélem, itt kell szót ejteni a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválról is (50, 51, 53), mert mára már nem mondható el, hogy a tradicionális műsorszámok volnának benne a dominánsak.

Az FNC 2017-es szokásos három műsorát tekintve, az elsőről (Cirkuszi szomszédolás) nem jelent meg a mintánkban írás, a másodikról (Jégbe zárt cirkuszvilág) összesen két bekezdésnyi ismertetés szerepel (20), az utolsóból (Csodagömb – cirkuszi nagykarácsony) Bóta Gábor a bűvészt emelte ki, és összegzésként élvezetesnek mondta a műsort, de még ő is megállapította, hogy elég lenne a kevesebb szöveg (44). Talán ide kapcsolható a kijevi cirkusz gitáros fókájáról szóló egyetlen bekezdésnyi kis színes (9).

Voltaképpen egyszerű reklámnak tekinthetjük a következő cikkeket: a Dima karácsonya szereplői bemutatót tartottak az Artistaiskolában (1), házi kedvencek idomításai szerepeltek az FNC előtt (21), talán még a bűvészverseny is idetartozik (41), és 2017-ben is volt cirkuszok éjszakája (32, 33). Hírértékkel bír, hogy Richter József a Magyar Nemzeti Cirkusz alapítója Kossuth díjat kapott (12), kvázi-hírnek minősíteném azokat a híradásokat, amelyek különféle együttműködési megállapodásokról, egyesülésekről számolnak be (13, 15).

El tudom képzelni például, amint ülnek az asztal körül, és tanakodnak a cirkuszpedagógiai programról, hogy vajon mi is lehet az a „nemzetközi közös gondolkodás” (45). Idesorolom egyelőre a Cirkuszigazgatók Egyesületét is (43), hacsak nem sikerült időközben olyan lobby-tevékenységet kifejteniük, amelynek következtében legalább 1-200 millió forintot kijártak volna a cirkuszi állattartás helyzetének javítására.

Események

A Magyar Nemzet cikket közölt a helyszín és időpont megjelölése nélkül egy nyolcfős emberpiramis lezuhanásáról, amelyben négy személy súlyosan megsérült. A kötéltáncos Walenda család tagjai is benne voltak a számban (8). „A fontos az, hogy senki nem halt meg vagy lett nyomorék”, mondta a cirkusz igazgatója. Egyetérthetünk a megállapításával.

Párizsból egy elszabadult tigris lelövését jelentették (47), Bátaszéken viszont „hülyére vették gondozóikat az elszabadult zebrák… Semmiben nem esett kár, inkább vicces és szokatlan volt a szitu" (48).

A mintában szereplő második leghosszabb írásban Tompos Ádám abszurdba illő realisztikus részletezéssel adja elő a tényfeltáró tevékenységüket, melynek végső következtetését a cím és a 'lead/Kopf' úgy összegzi, hogy "Hivatalos: nem büdös a balatonalmádi cirkusz Elmentünk és körbeszagoltuk a Hungária Nagycirkuszt. Nem éreztünk semmi rendkívülit. A hatóságok sem (31).

A háború

„Győztek az állatvédők, még a külföldi fellépők állatainak fellépését sem engedélyezik Romániában” (7). Nekik győzelem, nekünk óriási vereség. Jó évtizede folyamatos csatározás folyik a két fél között, és a mi kezünkben gyakorlatilag semmilyen fegyver nincsen. Itt konkrétan az történt, hogy egy tucatnyi állat elpusztult egy tűzvészben, majd azt követte az online petíció-őrület. Kérdem én: amikor fiatal emberek tucatjai égtek bent egy diszkóban, akkor miért nem tiltották be azt a szórakozási formát. „Az Agerpres hírügynökség szerint a világon huszonegy – köztük tizennégy európai – ország teljesen vagy részlegesen betiltotta már a vadállatok szerepeltetését a cirkuszokban” – áll a cikk végén, majd következik a drámai záróakkord: „Magyarország nincs köztük” [értsd: pedig…].

Ugyanezt a rejtett felszólítást sugalmazza maga a címe is R. Kiss Kornélia cikkének (16): „Külföldön már szigorítják a cirkuszi állattartást”– [értsd: nálunk is ezt kellene tenni]. R. Kiss egy, a mintába bekerült másik írásában (22) tesz egyértelmű tanúbizonyságot az újcirkusz melletti elkötelezettségéről. Az még elfogadható volna, hogy a szóhasználata szakmaidegen: ’backstage’, ’színpad’, ’civil’ és ’jelmez’ (nem befutó, manézs, privát és kosztüm), a baj az, hogy torz, fordított képet ad a jelenségről. Szerencsénkre az elméleti felkészületlenségét tükrözendő igencsak silány mondatokat találunk nála: „előtérbe került az artistaművészet művészi vonulata”, illetve az újságírói hitelességét csorbítják az olyan momentumok, mint az, hogy a cikkét (16) közlés előtt nem olvastatta el az interjúalanyával, hiszen legalábbis a nevét minden bizonnyal korrigáltatta volna Fudi, R. Kissnél „Zsirák” György.

A Ringling csatát vesztett, végleg bezár, jelentették már januárban. „A döntés hátterében az üzemeltetés magas költségei és az elefántmutatványok megszűnése óta csökkenő nézőszám áll…. A bejelentést az állatvédők örömmel üdvözölték. Évtizedes tiltakozás után véget ért a ’vadállatok legszomorúbb show-ja’- reagált a cirkusz bezárására a PETA” (3).

Más alkalommal a közönség kikényszerítette az állatok visszavételét: „Allen Zippin, a Melha Shrine Circus vezetője szerint kénytelenek voltak visszahozni a porondra az elefántokat, a tigriseket és a kutyákat, a közönség ugyanis ezt akarja” (11). Az MTI újságírójának elfogultságát a tendenciózus szóhasználat nyomán lehet letapogatni. Nézzük azt a tagmondatot, amelyet az online tiltakozást elindító személytől idéztek: „egyetlen cirkusznak sem kellene, hogy szüksége legyen állatokra a szórakoztatáshoz”!  Objektív állásfoglalás esetén a főmondatban szerepelnie kellene, hogy ez, kérem, vélemény. Az „azt mondta” szófordulat még mindig elfogadható felvezetés volna, hiszen semleges. Nem, nemcsak mondta vagy [alaptalanul] feltételezte, hanem „elmondta”, amely kifejezés azt sugallja, hogy ez, kérem, tény.

Négy évtizedes kutatómunkával a hátam mögött a leghatározottabban állítom, hogy az állatvédők elvakultságukban jóvátehetetlen károkat okoznak. A legkoherensebb tudományos munkák egyre meggyőzőbben építik fel azt a kulturális antropológiai elméletet, amely szerint az állatprodukciók antropomorfizáló hatásai a népmesékéhez hasonló hozzájárulással szolgálnak a gyermeki én kiteljesedéséhez. A mai civilizációs körülmények között csakis a cirkuszban van lehetősége a gyereknek ténylegesen azonosulni a libikókázó pónikkal, borotváló elefántokkal, bicikliző majmokkal. Sajnos, egyre inkább úgy néz ki, hogy az állatvédők militáns szárnya meg fogja fosztani a gyerekeinket-unokáinkat ettől a lehetőségtől.


* A hivatkozott cikkeket a zárójelben szereplő szám alapján lehet beazonosítani, amely a lapunk előző számában (XI./4. / 2018 tél http://epa.oszk.hu/01400/01461/00042/pdf/EPA01461_cirkuszi_akrobatika_2018_4_03.pdf) közölt Maczák-féle segédlet sorszámozását követi.