Richter József és Carola Renz

Hazánkban a rendszerváltást követő évtizedek legjelentősebb cirkusztörténeti személyisége a Kossuth díjas Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz tulajdonosa, aki azonban félkarú óriás volna felesége, a társtulajdonos sz. Carola Renz nélkül. A házaspár csakis együtt, a közös munka gyümölcseként tudta megteremteni az Európa legjelentősebb cégei között nyilvántartott vállalkozás sikerességét. Az Aranybohóc c. könyv (és folytatása) sok mindent elárul róluk.

Jocó az 1950-es, ’60-as években a féllegálisan működő maszek cirkuszvilág sanyarú körülményei között cseperedett all-round artistává. Kamaszkorában, amikor a MACIVÁ-hoz kerültek, már három számban végzett meghatározóan komoly munkát. Ekvilibristaként einhandban az obligát Aida bevonulási indulóját játszotta pisztonon, bokáin cintányérral verve a taktust, a zsoké számbeli kopfaufkopfot Tabak Béla untermannlásával pedig a legjelentősebb egyetemes cirkusztörténeti könyvek méltatják, nem is beszélve az elefánt-produkciójuk több originál trükkjéről.

Kiváló üzletembernek bizonyult, de abban már feleségének is szerepe volt, hiszen a törzstőke jelentős részét megteremtő vállalkozásukat, a panziót már együtt indították útjára. Cirkuszigazgatóként a legpragmatikusabb szempontokat figyelembe véve saját kisvilágára fókuszál, kommunikációját gyakorlatilag mindig az önfény határozza meg. Felesége sokkal nyitottabb személyiség, intelligens, kiegyensúlyozott, „olyan erős vagyok, hogy a hibáimat sem kell elrejtenem” – mondta egy alkalommal. Nem véletlen, hogy az első magyar szó, amelyet a szótárból kikeresett, az „egyenjogúság” volt.

Ő is cirkuszgyerekként nőtt fel édesapja cirkuszánál az NSzK-ban. Levegőszámot csinált, súlyos balesete után azt diagnosztizálták, hogy sosem fog felépülni. Nem is érezte magát teljes értékű artistának akkoriban, hiszen „csak” a medvékkel dolgozott. Néhány évvel később viszont az elefánt hátán álló férjének vállába érkezett szaltóval, és ráadásul a deszkát is egy ormányos nyomta. (Az 1968-as NDK-szezonban a fél társulat kedvenc időtöltése volt a Richter család [akkor még Carola nélkül] előadás utáni próbáin nézni-figyelni azt a bűbájos kis borjút, amint a legodaadóbb koncentrációval igyekezett elsajátítani a megfelelő technikákat.)

Annak idején a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója érthető okokra hivatkozva, logikus érveléssel igyekezett megakadályozni, hogy egy magánszemély kisajátíthassa cége számára a „nemzeti” jelzőt, ám a kesztyűt felvették, és az elmúlt negyedszázad folyamán a műsoraikkal sosem hoztak szégyent erre az illusztris elnevezésre.

Nomen est omen; míg az ük-nagybácsi, Ernst Renz az egyetemes cirkusztörténet  legendás alakja, addig az övéhez hasonlóan jelentős helyet foglal el Carola a magyar cirkusztörténetben. Legnagyobb teljesítménye természetesen a makulátlan családi szerepvállalása, amiről mindkét fiának Monte Carlo-i nagydíja is egyértelműen tanúskodik, és ma már az unokák is dolgoznak; mondanom sem kell, hogy artistaként.