Kristóf István és Sallai Ilona

Több mint 130 éves fennállása során a Fővárosi Nagycirkusznak leghosszabb ideig, 24 évig (1988-2012) Kristóf István volt az igazgatója, akinek ezen a poszton is, mint pályájuk korábbi szakaszain mindig, egyenrangú partnere volt a felesége, művészeti titkárként. Olyan művészeti titkár volt, aki valami atavisztikus megérzés nyomán abban a pillanatban tekint fel a kupolára, amikor megjelenik ott valaki szerelni, és azonnal, teketóriázás nélkül parancsol ki mindenkit a manézsból; igazgatót, rendezőt, világsztárt, de akár magát az atyaistent is. Mindketten Jászai-díjasok, a férj elnyerte az Érdemes Művészi elismerést is.

Történetük egészen egyszerű. Vélhetőleg csak a 12 éves Ili esküdött „örök hűséget”, ám a 15 éves Pityuval 1956-ban elhatározták, hogy össze fognak házasodni, és megcsinálják majd a Morvai-számot (kisdeszka). Ez lett aztán az a produkció, amellyel elnyerték az Ezüst Bohócot Monte Carloban (1977), és mellesleg szereztek olyan nemzetközi szakmai reputációt, hogy nem sokkal később a párizsi fesztiválra zsűritagnak delegálták ezt az egyszerű untermannt a  cirkuszigazgatók és művészeti vezetők körébe. Ide aztán többször is visszahívták, ahogyan Monte Carloba szintén, a Latinai Fesztivál zsűrijében pedig elnök is lett.

Az előéletük is egyszerű. Ili 2-3 éves korában tette le első artistavizsgáját, ekkoriban még csak handstandozni és einhandozni tudott, 5 éves korától jött a kopfstand is a handvoltizsban, majd a golyó-perzsszámban dolgozott édesapjával és bátyjával egészen 1963-ig, a férjhezmenetelig. Pityu „testvéri” kapcsolatban nőtt fel Aidával, az elefánttal, néhány évig az Állami Artistaképző Iskolába járt, 1958-tól levegőszámot csinált a húgával, Pannival. A 4 Hunor luftrekk következett, amely egy egyedülállóan nagy luftrekk-zicc-hinta kombinációvá nőtte ki magát (1962-72), és ezzel párhuzamosan jött létre a házaspár két száma: perzs (1963), illetve kisdeszka (1964).

Gyakorlatilag megállás nélkül utazták be a világot, olyan  jelentős cirkuszoknál dolgoztak, mint a Benneweis, Krone, Orfei… A számaik technikai erősségét illetően elég annyit elmondani, hogy a deszkáról érkezésnél sem a magas-kopfstandhoz, sem a fejen-einhandhoz nem volt szükségük kézérintésre; illetve a perzs annyira magas volt, hogy még a Hungária körúti telep nagytermében sem tudtak londzsban próbálni, mert az obermann a traverzek fölött dolgozott. 1987-ben következett be a nagy baleset. Áramkimaradás miatt a próbán (más verzió szerint a főpróbán) elszállt az övperzsben tartott nyakstrabátnis beforgatás, a slussztrükk, és a pisznire csapódás végzetes koponyasérülést okozott, amelyet azonban a teljes felépülésig tudtak kikúrálni a világnak talán legjobb, erre a területre specializálódott klinikáján Göttingenben.

1988-ban Kristóf Istvánt kinevezték a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójának, mivel 1986-ban a Szovjetunióban már bizonyított egy magyar műsor művészeti vezetőjeként. A legmesszebbre ható érdemük a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivállal kapcsolatos, hiszen nekik köszönhető, hogy világszámok baráti szívességként, gázsi nélkül is örömmel vettek részt az eseményen, ezzel megalapozva annak egyre nagyobb és nagyobb elismertetését az egész világon.

Egyetlen fiuk született, aki zsonglőr lett, és társadalmi tőkéjét jól kamatoztatva, tekintélyes cégeknél különféle rentábilis megbízásoknak tesz eleget rendezői és egyéb kreatív posztokon.