H. Orlóci Edit: A kopfstand (fejállás) I. rész

Szemantika

A kopfstand jelölésére a köznyelvi beszédforma leginkább a 'fejenállás' kifejezést alkalmazza, ez a szóhasználat azonban pontatlan. A szaknyelvben a 'fejenállás' az értelemszerűség elvét követve egy meglehetősen nagy időigénnyel begyakorolható, és továbbfejlesztett változataiban veszélyesnek is mondható trükköt[1] jelent: az untermann[2]  (leggyakrabban sapka használata mellett) a feje tetején egyensúlyozza a zárt állásban elhelyezkedő obermannt[3] (pl. lóháton vagy magasegykerekűn egyensúlyozva, létrán történő átvitel, japánforgás[4] közben stb.). Az obermann előre vagy hátrafelé felemelheti az egyik lábát olyan pozícióba, amelyet a klasszikus balettban 'arabesque'[5], ill. 'attitude'[6] kifejezéssel jelölnek.

 Bár  alapértelmezés szerint a kopfstand eleve elengedett kézzel bemutatott fejállást jelent a magyar cirkuszi szóhasználatban, a kéz kiengedésének momentumát hangsúlyozandó előfordulhat 'freikopfstand'[7] alakváltozat is. Ebben az esetben az összetett német szó három tagjának tükörfordítása: 'szabad-fej-állás'. A 'kopf' kifejezezés egyéb szaknyelvi előfordulásai: gyertyakopfstand[8], kopfaufkopf (vagy kopfonkopf)[9], kopfring[10], kopftrapéz[11], 'magaskopfstand'[12]. Használatosak továbbá az alapszónak - a magyar nyelvtan szabályai szerint - képzett változatai, pl. kopfstandos, kopfstandozik.

Érdemes itt megemlíteni a képes beszédnek egyik kedvelt szófordulatát, a 'feje tetejére állított' világot, mely karneváli és abszurd jelenségekre utal. Közkeletű volt például a bornírt leninista megállapítás, mely szerint Marx úgymond a fejéről a talpára állította Hegel filozófiáját.

 

A TESZ expressis verbis kijelenti, hogy a 'tótágas' kopfstandot jelent: "tótágas 1788: 'talán meg is ijedttél a' Tót-ágasoktól?' (Dugonics: Etelka 1: 191:Nsz.) J: 1788: 'Kopfstand, das Kopfstehen #" (A magyar nyelv történeti-etimolótiai szótára Akadémiai Kiadó, Budapest 1967) 

Rokon jelenségek, osztályozás

A kézállás és egyéb állások (pl. mérleg stb.) mellett a fejállás a tornasportnak egyik statikus felkészítő alapfigurája, amelyet azonban csak a bemelegítés szintjén gyakorolnak. Mindig kéztámasszal végzik (a fej és kezek egyenlőoldalú háromszögben helyezkednek el). Az elemet rendszerint a talajon hajtják végre, a lábak zárt és (döntött) kisterpesz pozicióban lehetnek. A fő alátámasztási pont a homlok és fejtető (nagyjából a hajtő felezővonalával).

A másik kopfstandhoz hasonló mutatvány az utcai break-táncosok leleménye. Első alkalmazása talán az 1980-as évekre tehető. Nem statikus trükk, ezért voltaképpen fejpörgésnek lehetne elnevezni a fejtetőn történő gyors forgást, melyet vastag kötött sapkában szoktak bemutatni. Freikopfstandot azonban ők sem csinálnak, vagyis nem állnak meg a fejükön elengedett kézzel hosszan, tehát legalább 5-10 másodperc időtartamban.

A kopfstand a cirkuszi equilibrisztikának[14] egyik alaptrükkje (a handstand[15], az einhand[16] és az einwagen[17] mellett). Nehezített változata a gyertyakopfstand (zárt lábakkal és minél kisebb bicskában). Az akrobatikus gyakorlatok magától értetődően adódó csoportosítását alkalmazva, a dinamikus / statikus tengelyen az utóbbi legtipikusabb megjelenési formáinak egyike. 

A statikus jelleg természetesen nem mozdulatlanságot jelent, már csak azért sem, mert fel és le kell építeni a trükköt, és mint minden artista, az ekvilibrista is igyekszik a trükkanyagát minél változatosabban összeállítani. Elképzelhető mindazonáltal olyan - rendszerint nem az eqvilibrisztikába sorolt - szám, melyben akár hosszú percekig is ki kell tartani a kopfstandot (pl. japánforgás, létraátvitel), és ebben az esetben az obermann fő feladata "keményíteni, és átadni a balanszot".

A lassú pozícióváltásokat feltételező ekvilibrisztikában is akadnak dinamikusabb részek, és hagyományosan a slussztrükknek[18] –mint általában minden számnál– a lehető legmozgalmasabbnak kell lennie. Egyrészt: a kopfstandos zsonglőrözhet (rendszerint három labdával), forgathat karikákat (végtagonként akár hármat), a talpán forgathat trankát[19] (melynek fáklyává alakításával látványos slussztrükk képzelhető el). Másrészt: a motorral meghajtott apparát[20] foroghat, ill. a kopfstandos bepörgetheti magát, vagyis a racsnis kopfringtalp lehetővé teszi a lassú vagy gyorsabb forgást (a közönséget különösen felvillanyozhatják a hirtelen sebességváltások: a krupír[21] felgyorsít, az alaphelyzet visszalassít).

Meg kell említeni továbbá azt is, hogy több számzsáner[22] esetebén az adja a dinamikát, hogy a kopfstandost fejállás közben dobálják (pl. handvoltizs[23] szám trükkjeként vagy az ún. kisdeszkánál[24] magaskopfstandba érkezhet az obermann). Külön számzsáner a kopftrapéz, mely a lengések, forgások, pörgések, magasságváltások és trükkvariációk sorának kombinációja révén a szóló számok között talán a legattraktívabbnak mondható.

A duett[25] produkciókban megjelenő kopfstand-előfordulást vizsgálva, elsőként a perzsszámot[26] lehet említeni, melyben általánosan elfogadott értékmérő szerepe van. Ritkábban jelenik meg balknin[27], láblétrán[28], fußvoltizsban[29] vagy ikáriában[30] (itt az untermann egyik lábán balanszálva). Kopfaufkopf kivitelezhető a legkülönfélébb rekviziteken: golyón, görgőn, egyágúlétra-átvitelben, magas egykerekűn, stb. Magyar originalitásnak számít az 1960/70-es évekbeli előfordulása a Richter-csoport zsokészámában[31], melynek fényképét ritkán mulasztják el közölni a nagy összefoglaló cirkusztörténeti könyvek.    

Említést érdemel továbbá, hogy a fejállás kézzel kitámasztott változata is megjelenik a cirkuszi gyakorlatban, pl magasdróton (a kezek támasza a balanszrúdon), lengő póznán, lóháton stb.

 

Módszertan

 

Az általánosan elfogadott cirkuszi hagyomány szerint a próba, vagyis a begyakorlás fázisa akkor ér véget, tehát akkor lehet a trükköt közönség elé vinni (betenni a számba), ha tízből tízszer, tíz másodpercig (a.m.: tízig elszámolva) biztosan, stabilan áll. Ennek eléréséhez hosszú hónapokon keresztül, lehetőleg naponta többször is tucatnyi szériaszámmal kell gyakorolni.

Az alapszintű artistaképzésben a kopfstandnak csak a kiindulási szakasza begyakoroltatható, nem lehet cél a szabályos kopfstand kiengedett kézzel történő bemutatása, legalábbis nem lehet követelmény minden növendék számára. A kopfaufkopf, magaskopfstand és egyéb variációk kivitelezése pedig végképp a közép- és felsőfokú képzés feladatkörébe tartozik.

A tanítás lépéseinek menete:

0.) Az általános bemelegítésen túl a tanár minden alkalommal feltétlen csináltasson a növendékkel néhány további fejkörzést a gyakorlás megkezdése előtt.

1.) Első lépésben a fejtető alátámasztási felületének érzékletét kell megtapasztaltatni a tanulóval: álló testhelyzetben a kopfringet a növendék feje tetejének közepére illesztjük, kis nyomást gyakorolva tenyerünkkel a ring elülső részére, a következő instrukcióval: "a homlokodat felfelé ráncolod, középre helyezd el a fejed, és elülső irányba erősebben tolod a ringet,  vagyis túrod előrefelé. SOHA NEM BILLENHET A SÚLY HÁTULRA!!! SOHA, DE SOHA NEM BICCENTHETSZ ELŐRE IRÁNYBA!!!" (Az áll nem mozdulhat a mellkas irányába). 

2.) Még mindig álló testhelyzetben ellenőriztetjük a test megkeményítésének előírásait: has behúz, popsi összecsíp, a törzs izomzata feszes; ahogy elmegy a lábam a talajtól ("földtől"), spiccel[32] /nem "macskaköröm"[33], hanem spicc!/.

3.) Ezután beállítjuk a helyes kéztartást (a növendék a zsámoly rövidebb élénél állva annak a magához közel eső két oldalsó végét markolja meg, a könyök előrenéz) és segítünk egyfajta lassú bukfenckezdeménnyel a zsámoly  közepén lévő kopfringre helyezni a fejét. Ennél a mozdulatsornál a tanár már oldalra és készenléti állapotba helyezkedik a segítségnyújtáshoz.

4.) Következik a fellendülés krupíron keresztül gyertyaállásba. A tanár egyik lábát felhelyezi a növendék mögé a zsámolyra, így zárja ki a hanyattesés lehetőségét, és előrenyúlva két oldalról a gyerek térdeit megfogva és a törzs irányába tolva segíti a felmenetelt zsugorig (hogy az minél kevésbé legyen "nyitott"), majd kezét kb. combközépig felcsúsztatva állítja be a megfelelő bicskás pozíciót. A felkarjával és vállával akadályozza meg, hogy a növendék feneke átbógnizzon[34]. A fellendülést erős kéztámasznak kell kísérnie. Első alkalommal legfeljebb egy-két másodpercig maradhat ebben a pozícióban a gyerek, de igen hamar megszokja a nyakára nehezedő súlyt és azt, hogy kemény a ring. 

5.) Amikor a fellendülés biztonságos, a gyertyatartás pedig stabil (ez általában néhány kísérletet igényel csupán), a tanár beállítja a megfelelő kisterpesz-bicska pozíciót. Rendszerint akadnak olyan növendékek, akik segítség nélkül, maguktól képesek kivitelezni a gyakorlatelemet, az ő példájukat kell mintaként bemutatni a többieknek. Némely növendék esetében keményen meg kell küzdeni azért, hogy a csípőnél a test kb. 30o-os szögben megtörjön, ugyanakkor a láb fent maradjon és a fenék ne bógnizzon át. A tanár kézfejével, a hüvelykjét a gyerek combjának hátsó részén, kisujját pedig a csípőcsontjának elülső részén kitámasztva segíti a helyes pozíció felvételét. Végül a lábát leveszi a zsámolyról, elhelyezkedik a tanulóval szemben, és a továbbiakban már legfeljebb a spiccénél fogva irányítja a lábtartást. Ha a későbbiekben valamilyen oknál fogva rossz tartást vesz fel a növendék, akkor természetesen újra a megfelelő pozícióba kell igazítani.

Érdemes a kezdetektől egy másik növendéket a gyakorlatot végző gyerek mögé állítani, miután elmagyaráztuk neki, mit is jelent a tusírozás. Nem kell, sőt nem szabad hozzányúlnia társához egészen addig, amíg a trükköt végző ki nem billen az egyensúlyából. Csak a baleset elkerülése végett kell közbeavatkoznia, ahhoz azonban, hogy adott esetben ezt képes legyen megtenni, nagyon koncentráltan, minden apró rezdülésre ügyelve kell figyelemmel kísérnie a gyakorlatot. A tanárnak aztán mindig ellenőriznie kell őt, mert a dinamikus trükkökkel ellentétben itt nagyon könnyű elmélázni (de akadt olyan növendék is, aki zsebre tett kézzel állt oda tusírozni!).

A tanulásnak ez a szakasza meglehetősen unalmas, a továbblépéshez ebből a gyakorlatból többtucatnyi, sőt inkább néhány százas nagyságrendű ismétlés szükséges, a gyerekek képességeinek függvényében. Ha az órarend megengedi, naponta többször is, alkalmanként 4-5x4-5, 5-10 másodperig kitartott széria tűnik ajánlhatónak. A tanár rendszerint a trükkel szemben helyezkedik el, ellenőrzi, hogy a kopfring középen van-e, nincs-e túl elől vagy túl hátul (ezt az ujjaival is érdemes kitapintani), a növendék feje nincs-e ferdén vagy eltekeredve; és olykor oldalról vet egy pillantást a helyes testtartásra.

6.) Kritikus szakasza a tanulásnak az "átfogás". A támasztó két kézfej kifordul (a felső markolás átmegy három ujjal történő kapaszkodásba),  a két könyök teljesen szétnyit és a vállal együtt leereszkedik, a lapockák összezárnak annyira, amennyire csak lehetséges. Az első kísérleteknél a tanár a tanuló két spiccét tartva akadályozza meg a test esetleges hátrabillenését.

Amikor már ez a helyzet is stabillá válik, ki kell éreztetni a lábakkal történő balanszírozás[35] technikáját. A növendék hanyatt fekszik a megfelelő bicska-terpesz pozícióban, a tanár odaáll az alsófeléhez, és a két sarkát odaszorítva rögzíti a gyerek fenekét, hogy a csípője ne tudjon elmozdulni, ugyanakkor kezével a növendék feszes lábait a lábfejnél fogva ellentétes irányban előre-hátra elmozdítja (ez a gyereknek a kopfstandban le- és fölfelé történő elmozdulást jelent majd) viszonylag nagy ívben (60-80o-os szögben). Érdemes azt is megmutatni, ezt már állásban és igen elnagyolt mozdulatokkal, hogy mely irányokban kell megakadályozni a csípő elbillenését vagy elfordulását ("nem riszál, nem twistel, nem illeg-billeg!").

Minél nagyobb terpeszben és minél lejjebb helyezkednek el a lábak, a kopfstand annál biztonságosabban balanszálható, viszont ennek megfelelően lesz kevésbé esztétikus látvány. A "szép" kopfstand kisterpeszt és döntésszöget feltételez. A tanulás időszakában azonban kompromisszumos megoldást kell keresni a gyerek készségéhez és képességeihez igazodva.

7.) Az alaptrükk próbájának végső szakasza a balansz megérzésének kapizsgálása. Meg kell értetni a növendékkel, hogy a cél nem a karok széttárása, hanem a kapaszkodás erőkifejtésének lazítása, majd mikor már az ujjak szétnyithatók egy-egy másodpercre, akkor a visszafogásnak a lehető legsimábban kell megtörténnie; épp csak érintsék a zsámolyt az ujjak. Az ujjak tehát lassan szétnyílnak, és alig érintve a zsámolyt fognak vissza, s a próbák során egyre gyakrabban fordul elő, szinte észrevétlenül, hogy a szétnyitott ujjakkal, támaszték nélkül, immár tényleges freikopfstand egyre hosszabb ideig fent marad egy-két, majd néhány másodpercen keresztül.

 

A tanulás közép- és felsőfokán aztán a kezek lassan és fokozatosan eltávolodhatnak a zsámolytól, stabilizálódik a balansz, és a számzsánernek megfelelő trükkök próbája következik.

 

 



[1] A cirkuszi szaknyelvben szinte kizárólagosan ezt a kifejezést használjuk az 'elem', 'figura', 'mutatvány', 'produkció', esetleg 'szám' szinonimájaként. Ez utóbbi szóhasználat - helytelenül, hiszen a (műsor)szám nagyobb egységre vonatkozik - talán az átvitt értelmű "nem nagy szám!" szólásból származhat.

[2] Tartóember, aki alul helyezkedik el (a levegőszámoknál inkább fogónak nevezzük, talán éppen azért, mert itt a topográfia megfordul).

[3] Felső ember (a levegőszámok esetében a topográfia megfordul, ezért a fliegende /lengőtrapézcsoport/ esetében inkább forgót mondunk).

[4] Az artista (rendszerint untermann) a feje tetején balanszálva tárgyat vagy embert leül, majd kéztámaszon keresztül teljes fordulatot végez.

[5] Mindkét láb minden ízülete feszes..

[6] A felemelt láb térdben behajlik

[7] Fejállás elengedett kézzel.

[8] Fejállás zárt lábbal.

[9] Fejen tartott fejállás.

[10] A.m.: fejgyűrű: a fej alátámasztásához használt kis rekvizit.

[11] Cirkuszi számzsáner: trapézon bemutatott kopfstandos trükkökkel.

[12] Az untermann álló testhelyzetben kinyújtott karral egyensúlyozza a kopfstandozó obermannt.

[13] A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára Harmadik kötet Ö-Zs Akadémiai Kiadó Budapest 1976

[14] Az egyensúlyozáson alapuló számzsáner (a.m.: a számok kategorizálásához használt fajtamegjelölés).

[15] Kézállás.

[16] Egykezes kézállás.

[17] Könyökmérleg (egykezes).

[18] A szám utolsó trükkje, a legnagyobb tapsot indukáló momentum.

[19] Henger formájú lábzsonglőreszköz.

[20] Nagy rekvizit, amelyen az artista dolgozik.

[21] Zsugor testhelyzet.

[22] Az artistaszámok kategorizálásánál a hasonló halmazok elnevezése, a.m.: műfaj.

[23] A "kéz a kézben" számok dinamikus fajtáját képviselő számzsáner.

[24] Az ugródeszkaszám rendszerint duettben bemutatott változata.

[25] Két személy által bemutatott szám.

[26] Függőleges helyzetben (rendszerint az untermann homlokán vagy vállán) egyensúlyozott rúd, melynek tetején dolgozik az obermann.

[27] Libikókaszerű nagy apparát levegőszám bemutatására.

[28] Az untermann kozsinettben fekve tart egy egyágú létrát, melyen az obermann(ok) mindenféle trükköket mutat(nak) be.

[29] Mára már történelminek is nevezhető számzsáner, általánosságban azt lehet mondani, hogy az ikária egyszerűbb mozgáselemeit tartalmazza.

[30] A lábzsonglőrhöz hasonló akrobatikus számzsáner (tárgyak helyett emberek röpködnek a levegőben).

[31] Lovasakrobata-csoportszám.

[32] Lábfejet lefeszít.

[33] Tréfás elnevezés: a lábujjak csupán "markolnak", nem pedig a teljes lábfej feszít.

[34] A bógni voltaképpen hátrahajlást, hidat jelent, vagyis a gerincoszlop hátsó irányba történő hajlítását.  

[35] Egyensúlyozás.