H. Orlóci Edit: ’Akrobata’ – ’Artista’

A Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Karán (SE/TF) indítandó "Testnevelő edző / Cirkuszi akrobatika BSc" alapszak névadását hosszas tanakodás, ötletbörze, véleménygyűjtés és vita előzte meg. Nemcsak, hogy harcos ellenzői is akadtak az elnevezés választásának, de minden érdekelt egyetértett abban, hogy a kifogások és ellenvetések legnagyobbrészt indokoltak és jogosak. Be kellett látnunk, hogy nyelvi korlátokba ütközik a megfelelő címke kialakítása, így aztán legkisebb rosszként fogadtuk el a 'cirkuszi akrobatika' kompromisszumát.
Mint mindig, a nyelvi nehézkesség a valóságosan fennálló tényhelyzet problematikus voltára világít rá, itt nevezetesen azt a kérdést veti fel, hogyan illeszthető be a sportok közé a cirkuszban bemutatott gyakorlatcsoportok sora. Nehezen. A 'cirkuszi akrobatika' kifejezésnek egy olyan sorozatba kell illeszkednie, amely a szakirányon belüli differenciált ismeretkör megnevezését tartalmazza, úgymint: 'atlétika', 'boksz', 'torna', 'úszás', 'vívás' stb. A paradigmasort az utóbbi két példa esetével érdemes szemléltetni: úszik - úszás - úszó; vív - vívás, vívó; vagyis egynemű tevékenységről van szó: "a vívó, amikor vív, a vívást gyakorolja". Az alapigéből szabályosan képezhető a melléknévi igenév (itt főnévi jelentésben) és a főnév.
A mi esetünkben az analógiás mondat így hangzik: "az akrobata, amikor akrobatikázik, az akrobatikát gyakorolja". Ez a szófüzér szokatlansága miatt talán kicsit esetlennek tűnik ugyan, de mindenképpen értelmes, értelmezhető és elemezhető, tehát szabályosan képzett és ragozott, vagyis minden további nélkül elfogadható magyar mondat. A problémát az adja, hogy az 'akrobatika' nem fedi le a cirkuszban bemutatott azon tevékenységek teljes körét, amelyek elsajátíttatását a differenciált ismeretág megcélozza.
A cirkuszi szóhasználatban az 'akrobata' kifejezés jószerivel kizárólag az ugródeszkacsoport (schleuderbrett) tagját jelöli, sőt azon belül is leginkább a forgó emberre, az obermannra vonatkoztatva használatos. Az ekvilibristát (egyensúlyozót), zsonglőrt, légtornászt és a többi cirkuszi előadót azonban legfeljebb a köznyelv nevezi esetleg akrobatának. A megfelelő főnév itt az 'artista' lenne, csakhogy nem létezik ennek a foglalkozásnévnek megfeleltethető fogalom a tevékenység, ill. a vonatkozó ige jelölésére.
Mert nézzük csak meg az iménti, választott példamondatunkat ebben a variációban: "az artista, amikor artistáskodik (artistál, artistázik, artisztikál, artistizál, artistíroz...), akkor az artisztikát (artistaságot, artisztikumot...) gyakorolja". Nemcsak ritkán használt, tehát szokatlan, hanem egyáltalán nem létező vagy más értelemben használatos kifejezésekkel kellene operálnunk. Nem szerepel a magyar nyelvben e tevékenységcsoportot egységesen jelölő gyűjtőnév (ismereteim szerint más nyelvekben sincs ilyen). Talán nem is lehet egyetlen fogalom Prokrusztész-ágyába gyömöszölni a cirkuszi előadás szerteágazó tevékenységi körét, ill. a probléma megoldását egy új szó bevezetése adhatná meg (ahogyan több eltérő mozgáscsoport összefoglaló neveként alkalmazzák a "triatlon" vagy az "öttusa" kifejezéseket).
Csakhogy a nyelv szerkezete, összetétele és működése nem alakítható egyéni elhatározások és kezdeményezések folyományaként. Egy randomizáltan előállított fonémasorhoz nem rendelhetjük hozzá a saját céljainknak megfelelő működtetési útmutatót. Lehetőségeinket a szerves fejlődés, a mindennapi gyakorlat és az intézményesítettség hátországa alakítja. Ha létrehozunk egy új oktatási alakulatot, azt muszáj el is nevezni, és legfeljebb annyit tehetünk, hogy a névválasztás indokoltságát megpróbáljuk érvekkel is alátámasztani.
Tanulmányom tehát, mintegy apológiaként, a magyar nagy lexikonok adatainak számbavételével adja meg az érveket, és igyekszik hozzájárulni a "cirkuszi akrobatika" szakiránynév további elterjesztéséhez, ill. ilyen értelmű használatának bátorításához. (Periodikánk következő számában ugyanezt teszem majd néhány idegen nyelv szótárának felhasználásával.)
Azt szokták mondani, hogy a görögök kultúrát, a rómaiak civilizációt adtak Európának. Az egyes fogalomkörök kialakulásának-alakításának hangulati elemeit alapvetően meghatározzák a származáshoz kapcsolódó képzeteink. Az 'akrobata' görög, az 'artista' latin eredetű szó. Az előbbi eredeti jelentése nagyjából annyit tesz, hogy "a lábujján táncoló"; az utóbbi konnotációs mezőjének magja az 'ars, artes', vagyis "kézműves mesterség" jelentéskörét is magában hordja ugyan, de az artifaktumok csinálmány jellegét, mesterkéltségét is felvillanthatja.

Az akrobata
Az első magyar nagylexikonban (Pallas) az 'akrobata' csak utalószóként szerepel, az olvasókat a 'kötéltáncos' szócikkhez irányítja. Joggal feltételezhető tehát, hogy a XIX. század végén még nem volt általánosan elterjedt e görög eredetű kifejezés használata. A kötéltáncosoknak további elnevezéseit is közlik, úgymint funambuli (a vastag kötélen), neurobatae és aërobatae (a húrból készített vékony kötélen táncolók a levegőben látszottak járni); továbbá ókori vázák, falfestmények és érmék ábrázolásait említik meg (az utóbbiakon toronyhoz erősített kötelekkel). Ind, perzsa, egyiptomi és más keleti kötéltáncosok "később" Konstantinápolyban, s a középkorban lettek ismeretesek.
A szemantikai értelmezés szempontjából a lexikon kulcsmondata a következő: "Arcangelo Tuccaro képes munkát adott ki e mesterségről (Páris 1599)". Vagyis ellenőrizhető, hogy a szó szoros értelmében, ténylegesen kötéltáncosokat kell-e a kifejezés alatt érteni, vagy általánosságban, az akrobatikai gyakorlatokat végzőkre vonatkozóan használják-e. Az idézett mű természetesen nehezen hozzáférhető, továbbá többrendbéli szakértői kör elemzésére is igényt tarthat; ami engem illet, az ismertetések nyomán derengő emlékeimben parter-akrobatikai képek villannak fel, vagyis nem a szűken vett kötéltáncosokról beszélnek.
A lexikon megjelentetésének időszakából ("újabban") az olaszokat, név szerint a Chiariniket, ill. Blondin "Károly"-t említik, aki több ízben is átkelt a Niagara "folyamon", valamint közlik azt is, hogy gyakran állatokat is kitanítottak erre az ügyességre. A szócikkben további két utalószó szerepel: 'equilibristák' és 'egyensúly'.
A három korai lexikon közül a Pallas szócikkének ismertetése a legterjedelmesebb (901 n; Révai: 159 n; Tolnai: 415 n; Új Magyar: 137 n). A tizenhat évvel később megjelent Révai már nem használ utalószót, a legtömörebb összefoglalást adja csupán, viszont az eredeti 'lábbujjon járás' fogalmát kiterjeszti: (az akrobatáról alkotott mai fogalmainkkal éppen ellentétesen) "óvatosan lépked vagy kúszik"; és egyértelműsíti a gyűjtőnév jelleget: "általában gimnasztikai mutatványokat végző erőművész". (Muszáj megjegyezni: mára a szakmában az 'erőművész' legfeljebb egy konkrét számzsánerre vonatkoztatva használatos.)
Az 1926-ban közzétett Tolnai Új Világlexikona (csaknem felére csökkentve) megismétli a Pallas információit, és felsorolást ad arról, hogy a kötéltáncosok mellett "később" kiket is neveztek 'akrobatá'-nak: egyensúlyozókat, nyújtótornászokat, ugróművészeket, súlyemelőket stb. (Továbbá: Blondin 'Charles'-ként, a Niagara pedig, mely fölöttt átkelt, a tényeknek megfelelően, 'zuhatag'-ként szerepel.)
A rendszerváltás után szerkesztett lexikonok érzékelhetően nagy lépést tesznek az elvont gondolkodás, a fogalmiság hangsúlyozásának irányába, amikor nem a mesterek, hanem mesterségük nevét teszik meg szócikkeknek. Így kerül be a Magyar Nagylexikonba az 'akrobatika', mint az "erőművészek, légtornászok, egyensúlyozók, 'gumiemberek', késdobálók, stb. gyakorlatai". Érdekes, hogy az eredeztetést illetően a sporttal szemben a cirkuszi produkciókat tüntetik fel elsődlegesnek: "a cirkuszi ~ elemeit használja fel a versenysportok közül a ritmikus sportgimnasztika és a sport~".

Az artista
Az időrendben legutolsóként megjelent Révai Új Lexikona 'artista' címszót nem tartalmaz (sem 'akrobatá'-t vagy 'akrobatiká'-t); a másik kortárs, a Magyar Nagylexikon pedig az 'artistaművészet' utalószóval irányít a 'cirkuszművészet' szócikkhez. Ezzel megerősíti a köznyelvi értelmezést (az artisták a cirkuszban dolgoznak), és e tevékenységkört (de legalábbis egy részét) a művészet kategóriájába utalja (n.b.: az eddigiekben is előfordult már 'erő-' és 'ugróművész').
Száz évvel korábban még be sem került a lexikonszerkesztők látóterébe a kifejezés magyarított formában, a Pallas 'artiste' alakváltozatban közli, a meghatározás szerint franciaországi művészek (főleg színész és operaénekes), és másodikként felemlítik az 'artiste vétérinaire'-t (állatorvos).
A vonatkozó szócikkek közül megint a legterjedelmesebbel érdemes részletesebben foglalkozni (Pallas: 120 n; Révai: 299 n; Tolnai: 147 n; Új Magyar: 204 n) nemcsak azért, mert ez a jelentésváltozás időbeli lefolyásának közepén fogalmazódott meg, hanem azért is, mert utal a jelenségnek egy szociológiai háttér-vonatkozására is, a polgári intézményesülés szervezeti keretei kialakulásának kezdetére: "Lipcsében megalakították érdekeik védelmére a nemzetközi A.-szövetséget".
Az 1911-es közlés szerint tehát német mintára alkalmazzák a szót, éspedig elsődleges jelentésében "műlovasok, színészek, akrobaták, clownok, állatszelidítők stb." neveként. Ennek a felsorolásnak utolsó három eleme tökéletesen egybevág a mai napság érvényes denotátumokkal (artista = akrobata, bohóc, állatidomár). Az első két elem helyiértékének, szerepeltetésének magyarázatát némi cirkusztörténeti kitekintés adhatja meg (bár a 'cirkusz' kifejezést nem szerepeltetik a lexikonban).
A XIX. sz. közepére a cirkuszok igen nagy társadalmi presztízzsel rendelkező intézménnyé fejlődtek, melyek műsorán központi jelentőséggel bírtak a záradékul bemutatott nagy lovas jelenetek, lovasdrámák, továbbá beszélő- vagy némaképletek (azaz pantomimok). A cirkuszi előadások főszereplői egészen az 1880-as évekig ténylegesen a műlovarok és (pantomim)színészek voltak.
A Révai közlése szerint csak "újabban" nevezik magukat 'artistá'-nak a "kisebb énekes színpadokon, orfeumokban működő énekesek, táncosok, kómikusok". A felsorolást mindössze a hangszeres zeneszámokat bemutató előadókkal kell kiegészíteni, és megkaptuk azoknak a teljes és nagyjából súlyozott listáját, akiket – a korabeli szaklapok cikkeinek ismeretében és egyéb források alapján (pl. a Magyar Artisták Egyesületének 25 éves Jubileumi Albuma 1922) is – az akkori szóhasználat szerinti artistáknak tekinthetünk.
A Tolnai Új Világlexikonában nevén nevezik végre a cirkuszt is, de csak második helyen: "az orfeumok, cirkuszok bűvészeit, kómikusait, akrobatáit és más szereplőit nevezik így". A XX. század első harmadáig tehát az 'artista' kifejezést elsősorban az orfeumok előadóinak megnevezésére használták, a mai szóhasználat értelmében vett artistát pedig leginkább az 'akrobata' névvel, valamint szűkebb tevékenységi körének elnevezésével illették (erőművész, zsonglőr, "kígyóember" stb.).