Hegedűs Zoltán: Cirkusz és rekreáció

 

A cirkusz definíciója

Ha egy könyvben, amelyik az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyv-támogatási Pályázata keretében jelent meg[1], szerepelhet egy tréfás képlet, akkor talán itt is megengedhető idézni azt: A+Á+B=C.

                               

A „képlet” feloldása az Ablak – Zsiráf gyermeklexikon egyszerűségével vázol fel egy pontos és hiteles képet: AKROBATÁK, ÁLLATIDOMÁROK, BOHÓCOK szolgáltatják a CIRKUSZ előadásait.

 

A rekreáció definíciója

A legtömörebb megfogalmazás szerint a rekreáció: „üdülés, pihenés, felfrissülés[2]. Kinek mi jelenti az üdülést és felfrissülést? Nehéz kérdés. A tudomány mai állása szerint például nem meghatározható, hogy a fizikai, szellemi és érzelmi momentumok milyen konstellációja, hogyan befolyásolhatja azt az elfogyasztott sörmennyiséget, melynek legurítása átbillenti a rekreációs kocsmai kvaterkázást a személyiségromboló alkoholizmusba. 

 

 

A cirkuszról bővebben

A témával elsőként tudományos igényességgel foglalkozó átfogó elméleti munka Paul Bouissac nevéhez fűződik[3], aki megállapította, hogy a cirkuszi produkció narratív struktúrája megegyezik a népmeséével. A fenti „képlet” három főszereplője megfeleltethető a tündér-, állat- és csalimese figuráinak.

„A legtöbb hagyományos tömegszórakoztatási forma a sámánizmus rítusaiból eredeztethető. A varázsló egy sor technikai trükk ismeretében az extázis, a tömegszuggesztió támogatásával a testi ügyesség legkülönfélébb mutatványait produkálta: bűvész, bilincstörő, tűz- és kardnyelő, zsonglőr és akrobata lehetett egy személyben” – fogalmaz a kéziratos cirkusztörténeti tanjegyzet, és ősi termékenységi mítoszok életre keltéséről beszél[4]. Bálint Lajosnak egy esszéjéből[5] pedig azt a gondolatot villantja fel, hogy a sportot tekinthetjük az agresszív ösztönök megszelídítésének, a cirkusz ezzel szemben a játékösztön kreativitásának ad teret. 

Tudjuk persze, hogy megengedhetetlen leegyszerűsítéseket tartalmaznak az ilyen túláltalánosított megfogalmazások, ám a kiindulási pontok megadásánál nincs más fogódzónk, elkerülhetetlenek. Ahogyan elkerülhetetlen a legfontosabb történeti fordulópontok felvázolása is, ha követni akarjuk a rekreációs mozzanatok számbavételét. .

Bár mindenki elfogadja, hogy az ókori római játékok szüneteiben a mai artistaprodukcióknak megfelelő mutatványokat is előadtak, a magyarul hozzáférhető irodalomban[6] az lett az elfogadott álláspont, hogy a „panem et circenses” szállóigét helytelenül szokták alkalmazni, mert – a társadalmi funkciójukat illetően – a római játékok maguk nem a cirkusz, hanem  a sportok előképeinek tekintendők.

A mai értelemben vett modern cirkusz a XVIII. század utolsó harmadában Angliában született meg, ebből következően önként adódik, hogy az ipari forradalom, az urbanizáció, a kapitalizálódás nagy folyamatainak összefüggéseiben kellene azt vizsgálni.

Az 1960-as években felnőtt generáció az általános iskoláztatási szinten megtanulta, hogy a kapitalizmus számlájára írandó az elidegenedés, a társadalom atomizálódása. Történelmi tanulmányaink során a háziiparból a manufaktúrába, utóbb pedig a gyáriparba való átmenetet egy olyan folyamatnak ismertük meg, melyben a munkavégzés egyre inkább elembertelenedővé, mechanikussá vált, a gépek és a korlátlan profithajsza határozta meg a mindennapi robotot.

Általános szociológiai munkában olvasható a kultúra identitásképző szerepéről a következő: Allardt az élet minőségének három dimenzióját különböztette meg: a birtoklást, vagyis az anyagi életszínvonalat; a szeretetet, vagyis a jó emberi kapcsolatokat; és végül a létezést vagy önmegvalósítást, vagyis az egyéni élet értelmességének érzését[7].

Ha a Dickens-regények világára vagy a Modern idők c. Chaplin-film tanmese értékű jelenetére gondolunk (az elszabadult futószalaggal), az életminőség dimenzióinak beszűkülése még szemléletesebben rajzolódik ki, olyan feszültségekre utalva, ami a tömegkultúra megszületését magyarázhatja.

Nem lehet kétség afelől, hogy a modern korban az egyik legpopulárisabb szórakozási forma a cirkusz (bár ide vonatkozó empirikus vizsgálatokról nem tudok). Ennek logikus magyarázata csak az lehet, hogy olyan pszichológiai igényeket elégít ki, melyek a stressz oldásában, a mindennapi hajszában rekreációs értékkel bír.

A cirkuszközönség összetétele a legutóbbi néhány évtizedre alaposan megváltozott, már elsősorban ún. családi programnak számít a cirkuszlátogatás, és fontos szerepe van az elsődleges szocializáció intézményeként.

Ebben a kérdésben Csepeli György a következőket mondta: a gyereknek egy olyan világlátása van, amiben tulajdonképpen még a cezúra a valóság és a mágia között nem világos a gyermek számára, minden többszörös jelentésű. És én az olyan felnőtt életnek vagyok a híve, ami ezt megtartja, és azt hiszem, hogy ha valaki rendszeresen jár cirkuszba, akkor kiképződik ez a fajta érzése, hogy állandóan képes a valóságnak egy ilyen varázsosabb, egy ilyen tulajdonképpen nemlétező, de ha akarom, mégis létező, költőibb verzióját látni, és akarni látni. Ez a cirkusznak egy őrült fontos funkciója. És mindezt eleven emberekkel, testekkel, az előadásnak a minden fényével és hanghatásával együtt teszi, mindezt játékosan, szórakoztatóan – és hangsúlyozom, elevenségében, és ez azért nagyon fontos, mert a mai szocializációs eszközök, azok borzalmasan másodlagosak, elidegenítőek, gépszerűek, gépek is végzik, és mikor ember embernek mutat valamit, ez szerintem a gyerek számára pótolhatatlan, és hogyha ezt nem éli meg, akkor robot lesz felnőtt korára.[8].

 

Cirkusz és rekreáció

A rekreáció szó értelmezését a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Karának honlapján a következőképpen adják meg: az elfogadott nemzetközi értelmezésben a szabadidő eltöltés kultúrája. Azon belül is a jóközérzet, a jól-érzés, a jól-lét, a minőségi élet megteremtése. A (munkában elfáradt) ember aktív kikapcsolódását, pihenését, felfrissülését, munkaerejének, munkavégző képességének (bővített) újratermelését és a többé válást is jelenti. A rekreáció egyik célja az ember egészségének megszilárdítása, illetve szükség szerinti megújítása; harmonikus életvitel kialakítása, ezáltal jól megélt hosszú élet; alkotókedv, pszichomotoros megújulási képesség és készség; továbbá az optimális fizikai, lelki és szellemi teljesítőképesség állandósítása.

Eszközül a drámai katarzis élményétől a szórakozás legkülönbözőbb válfajain, a táncon, a játékon és a hobbitevékenységeken át a sport legkülönfélébb változatait is használjuk. Ennek értelmében azokat az egyéni és társadalmi érdekeket (szükségleteket) kielégítő (pozitív) magatartásformákat nevezzük rekreatívnak, amelyek az ember jó szomatikus, pszichés és szociális közérzetének megteremtésére, a kreatív cselekvő-, és az optimális teljesítőképesség meg-, ill. újratermelésre valamint megújításra irányulnak”.[9]

Ebben a felsorolásban két alapvetően eltérő befogadói pozíciót különböztethetünk meg: a drámai katarzis élménye fizikai passzivitást, az összes többi viszont motoros tevékenységet foglal magában.

A cirkuszi előadás szenzációs élményt jelenthet a néző számára, de alapértelmezésben csak a passzív befogadói attitűdöt feltételezi. A XX. század utolsó évtizedeiben jelent meg Nyugat-Európában és az Újvilágban egy olyan irányzat, mely igyekszik beépíteni a cirkuszi gyakorlatokat az aktív rekreációs tevékenységek sorába. 

Az Animation .c. (nyugat-)német szabadidős szakújság VI. évfolyam 1985-ös szeptember-októberi számának címlapján egy kötéltáncos kislány fotója áll, és az újság szöveges terjedelmének 54 lapjából 18-at a cirkusztematika tölt meg.

A két évvel később megjelent angol könyv[10] egy sor klubról, egész hálózatról számol be, melyek szembehelyezkednek a tradicionális cirkusz értékrendjével, gyakorlatával, és mint közösségépítő pozitív erényeket felmutató tevékenység mutatkoznak be. Itt már megjelenik az állatidomítás-ellenesség is.

Ebben az időszakban indult útjára a Cirque du Soleil is, amely napjainkra az  „újcirkusz” néven ismert művészi irányzat meghatározója lett. A szakmai közvélemény erősen megosztott ezzel az újfajta kezdeményezéssel kapcsolatban, és egyelőre nem lehet kimutatni, hogy van-e összefüggés az újcirkusz mozgásművészeti alakulatának a megjelenése és a rekreációsnak nevezhető amatőr-mozgalmak között. Mindenesetre a gyönyörű kiállítású albumukban[11] említést tesznek egy  Afrikában szegények számára indított projektről.

Arra vonatkozóan, hogy a XXI. században ez a mozgalom változatlanul jelen van, sőt talán erősödik, álljon itt egy feljegyzés a McTEKA elektronikus gyűjteményéből[12]:20020402  kb. 22h 40 National Geographic tv-műsor: Columbiában egy ex-artista az utcagyerekek részére cirkusziskolát csinál, megy toborozni a legveszélyesebb helyekre: Circo del Todos [?], Mindenki cirkusza címen. Golyó, görgő, drót, zsonglőr meg mozgás. Elhangzott az a kifejezés, hogy a "művészet" sokat segít. Riportszerű egyik fiatalemberrel, hogy az utcán aludt, itt meg megépítheti az életét.

Ki-ki találkozhatott hasonló híradásokkal (magam pl. bukaresti utcagyerekekkel kapcsolatos kezdeményezésről értesültem valamelyik Fókuszban), ám a dátumot és forrást hétköznapi életvitelünk során nem szoktuk rögzíteni, így ezek az adatok nem hivatkozhatók. Fel lehet azonban hívni a figyelmet olyan kiadványokra, melyek praktikus tanácsokkal szolgálnak a mi szempontunkból az egyik legalkalmasabb tevékenység, a gúlaépítés gyakoroltatásához, és részletesen kell foglalkozni az intézményesülési folyamathoz vezető gyakorlati lehetőséggel, a projektoktatással.

 

 

[1] H. Orlóci Edit: Szabad a porond A magyar cirkuszi testnyelvjáték (1890-1914) Jószöveg Műhely Kiadó 2006. 152. o.

[2] Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára Akadémiai Kiadó 2002.

[3] Bouissac, Paul: Circus and Cultura A Semiotic Approach Indiana University Press Bloomington London 1976

[4] Barthes, Roland: A varietében In: Mitológiák Európa Könyvkiadó Budapest 1983

[5] Bálint Lajos: Színészek, táncosok, artisták Gondolat Budapest 1983

[7] Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába Osiris Kiadó Budapest, 1997. 509. o.

[8] Cirkusznarratívák In: Kritika 1999/1

[10] Bolton, Reg: New Circus Calouste Gulbenkian Foundation London, 1987

[11] Babinski, Tony: Cirque du Soleil : 20 years under the sun New York : Harry N. Abrams, 2004

[12] Magyar Cirkusztörténeti és –elméleti Kutató Alapítvány www.cirkuszkutato.hu