H. Orlóci Edit: A kopfstand (fejállás) II. rész

 

Kiegészítés a módszertanhoz

 

E cikk első részében közölt részletes módszertani leírás után szükségesnek látom, hogy az előzményként szóba jöhető, korai „ősnyomtatvány” (Névtelen: Akrobatika) vonatkozó fejezetét  közreadjam Itt. Az erő- és egyensúly-gyakorlatok (a kézenállások és a mérlegek) között szerepel egyetlen alfejezetként a „Fejenállás”:

„A gyakorlat megtanulásához feltétlenül szükség van fejgyűrűre /kopfring/. A fejgyűrűt bőrrel vagy vászonnal bevont kötélből készítjük. A gyakorlatot lehetőleg ne földön, hanem zsámolyon vagy asztalon tanítsuk.

A tanuló fejét elhelyezi a fejgyűrűn, kezével támaszkodik a zsámoly szélében, csípőben betörve nyújtott terpesz tartásban erőből felemeli magát fejenállásba. Testsúlyát teljesen a fejére helyezi, lábait derékszögben tartja, majd két kezével a zsámolyt elengedi, kezét oldalsó tartásba kissé hátraszorítja és felveszi a szabad fejenállás helyzetét. Az egyensúlyozást a karokkal és a lábakkal egyaránt végezzük, lehetőleg minél kevesebb elmozdulással. /140. ábra/

Ugyanezt a gyakorlatot később zárt lábakkal és nyújtott testtel is gyakoroljuk. az egyensúlyozás itt a csípő mozgatásával történik.” (72. o.)

 

Történet

 

A kopfstand "kigyúrásához", vagyis begyakorlásához nincs szükség sem nagy alapterületű, magas helyiségre, sem különösebb asszisztenciára[1], ill. tusírozásra[2]; elvileg bárki megtanulhatja egyedül[3], mondjuk, a konyhában egy hokedlin. Természetesen ez az eljárás a legkevésbé sem ajánlott, hiszen a konyhakőre hanyatt vágódva súlyos gerincsérülést lehet esetleg elszenvedni, különösen nem ajánlott a test izomzatának és egyensúlyi helyzeteinek kontrolljában gyakorlatlan kezdők részére.

Nincs még egy alap-trükk, melynek az elsajátításához ilyen nagy kitartás, hosszú időn keresztül folytatott, nagy ismétlésszámú gyakorlás szükséges. Handstandozni[4] minden valamirevaló artista tud, de a kopfstand, az imént vázolt elvi lehetőség ellenére, az egyik legritkábban előforduló teljesítménynek számít. A jelenleg aktív magyar artisták közül[5] –ismereteim szerint– mindössze három nőnek (Axt Elizabeth, Kovács Krisztina és West-Sooby Anna), valamint a sajátságos adottságokkal rendelkező Hriszafisz Gábornak a repertoárján szerepel.

Az 1960-as, ’70-es évekből tucatnyi nevet lehetne megemlíteni (csak véletlenszerűen a legkiválóbbak közül: Kardos Ferenc, Simon Árpád és Tibor, Axtné Eötvös Ibolya, Kristófné Sallai Ilona), ám a lehetőség szerinti teljes névsor nem áll rendelkezésünkre, egyelőre folyamatosan rögzítjük az adatközlők ide vonatkozó beszámolóit is a tervezett cirkuszlexikon előkészítő munkálatai során.

A cirkusztörténeti források feldolgozása az orális archívum használata mellett leginkább a nagyon ritkán fellelhető számleírásokra, zömében pedig a fényképes dokumentációkra támaszkodhat[6]. Minden esetben elhatározás, a kutatások előrehaladásával aztán egyre inkább közmegegyezéses rutin kérdése lesz, hogy mely adatbázisra építjük az adott vizsgálatot. Az internet-tartalmak határtalan kiterjedésével a lehetőségek zavarba ejtően nagy mértékig bővülnek, egyre inkább szükség lesz tehát arra, hogy szisztematikusan feltárjuk az egyes gyűjteményeket, adatbázisokat. Itt és most kísérletképpen három, hozzávetőleg egyszerre, egy időszakban megjelent munka[7] képanyagának ismertetésével próbálom meg feltérképezni, hogy milyen következtetések vonhatók le egy adott trükk fotóinak elemzésével.

A három vizsgált könyv közül kettő összefoglaló cirkusztörténeti feldolgozás, a harmadik egy exkluzív kivitelű, példaértékűen dokumentált fotóalbum. A francia kötet (Thétard[8]) 1978-ban, a német (Lehmann[9]) 1979-ben, az angol (Speaight[10]) 1980-ban jelent meg. Az angol munkában a 160 illusztrációból 20-at minősítettem fényképnek[11], a franciánál 450-ből 360-at,  a német könyvben viszont nem szerepel egyetlen plakát, nyomtatvány, grafika vagy hasonló, megkérdőjelezhető hitelességű ábrázolás sem, összesen 205 számozott színes fénykép található benne (egy-két esetben ugyanazon sorszám alatt sorozatkép áll).

A képek közül csak a produkciót ábrázoló darabokat vettem figyelembe, azokat viszont nem regisztráltam, amelyeken csak áll egy személy vagy a közönség soraiban ül, vagy a cirkuszt magát, ill. az építés-bontást, szerelést, a bevonulást, finálét stb. Kézenfekvő a három alapvető számzsánert megtenni az osztályozás alapjának: akrobata/állatidomár/bohóc csoportosítással. A bohócok közé számítanak a nyilvánvalóan komikus jelenetek szereplői, az akrobaták közé pedig még a zsonglőrök is (de a bűvészek, táncosok, zenészek már nem).

Mivel a modern cirkusz főszereplője a ló volt az intézmény kialakulásától kezdve több mint száz éven keresztül, az állatidomításon belül külön felvettem, ha ló vagy ló is látható az adott képen. A vizsgált két cirkusztörténeti könyv valóban több ilyen ábrázolást közöl (Speaightnél 60 ló / 87 állat, Thétardnál 127 ló / 190 állat), de a lóidomítás jelentősége a XX. század utolsó negyedében is megmaradt (Lehmannnál 28 ló / 52 állat).

 

Akrobata*

Állat

Bohóc

Speaigh

81

87

20

Thétard

163

190

63

Lehmann

107

52

44

              *A vegyes előfordulást minden vonatkozó kategóriába bevontam, vagyis a szaltózó komikus figurát akrobataként és bohócként is regisztráltam (a komislovaglás négy strigulát kapott: állat-, ezen belül ló-, akrobata- és bohócszám egyszerre).    

Ennek a dolgozatnak nem lehet célja a folyamatok értékelése, de annyit mégis érdemes megjegyezni, hogy az akrobatikus elemek szerepe megnövekedett az állatidomítás kárára. Az akrobatikus számok eloszlását sem áll módunkban részletesen elemezni, csak a kopfstand-ábrázolásokra koncentrálunk az alábbiakban.

Speaight könyvében freikopfstand[12] nem, csak a kezek kitámasztásával bemutatott fejállás képe látható. A XVIII. sz. közepéről slappdróton[13], az 1790 körüli időszakból két képen pedig voltizstrükként[14], a ló hátán bemutatott fejállás szerepel, továbbá egy fénykép a XX. sz. második feléből, Fatininek a lengő pózna tetején éppen ezt a trükköt látták érdemesnek leközölni.

Thétardnál a trükk két korai grafikán látható: az elsőn egy klizsniggel[15] kombinált kopfaufkopf[16], a második kép egyik eleme a talajon bemutatott fejállás (egyiknél sem elengedett kézzel). A XX. sz. második feléből pedig 1.) Victor Arata drótkötélen áll freikopfstandot, 2.) a magyar Richter csoport kopfaufkopfja látható lóháton.

Lehmann-nál egy gyertya-kopfstandon[17] kopfstand (Yong Brothers), egy női létraátvitel kopfaufkopfban (Die Mascotts), a Richter csoport, egy női kopftrapéz (Manuela Burkett), valamint egy magaskopfstand (The Great Coray) szerepel.

Természetesen a fenti rövid áttekintés nem ad lehetőséget arra, hogy érdemi megállapításokat tehessünk a trükk fejlődéstörténetéről, helyéről és szerepéről a cirkuszműsorban. Ha azonban követőkre találunk, és további források vizsgálata nyomán összehasonlítási lehetőségek sora épül ki, a kutatások meghozhatják majd elméleti eredményeiket is.      

 

Rekvizit

 

A kopfstand begyakorlását lehetőség szerint tornazsámolyon vagy tornapad végén jó elkezdeni, de a célnak egy stabil konyhai hokedli szintén megfelel (a lényeg, hogy legfeljebb a legelső néhány kísérletnél helyezzük a kopfringet közvetlenül a talajra). Miután a fellendülés és a megfelelő pozícióban történő elhelyezkedés már automatizálódott, érdemes minél hamarabb felvinni a trükköt a végleges rekvizitre (bár ezt eleinte minél alacsonyabbra kell állítani).

Az ekvilibristák[18] rendszerint egy kis piedesztálon (ritkábban: asztalon) dolgoznak, melynek magassága eltérő, esetleg változtatható (gyakran úgy készíttetik el, hogy állítható legyen). A munkát extrém esetben lehozhatják 4 méter magas kizéglizett[19] rekviziten vagy elképzelhető akár rögzített perzsen[20] is, de úgy is, hogy a trepnit[21] közvetlenül a talajon helyezik el (alacsony munkahelyeken, pl. lokálokban).

A piedesztálnak a lapjába fúrt kónuszos acélperselybe kerül az az állvány, amelyen a trükköt bemutatják. Ez voltaképpen egy acélcső, melynek egyik vége kónuszolt, a másik végére pedig azt a karimával ellátott fémlapot (talpat) hegesztik, amelybe a kopfringet helyezi majd az artista. A fémlap alatt egy ún. szarv helyezkedik el, amely egy  ívelt cső, két vége a kopfstandos vállszélességéhez igazodik (ezt megmarkolva lendül fel kopfstandba). A szarv alatt szokott lenni egy fémlap (az erre történő fellépéssel kisebb elrugaszkodás szükséges). Ezt a két kiegészítőt "bilincs"[22] alkalmazásával szorítják a tartó csőhöz, és olyan távolságra helyezik el, hogy az artistának minél kényelmesebb legyen a fellendülés..

A kopfring (a legextrémebb eseteket leszámítva) elengedhetetlenül szükséges a trükk kivitelezéséhez. Házilag szokták elkészíteni, ujjnyi vastagságú kenderkötélből. A fejmérethez igazodóan, két kb. 30 centis kötéldarabnak a végeit külön-külön a lehető legszorosabban összevarrjuk, úgy hogy két karikaformát kapjunk (a bicskával vagy zsilettpengével történő elnyiszálás előtt érdemes egy szigetelőszalag csíkkal a helyet körbekeríteni, hogy ne feslődjön le a kötélvég). A két karikát egymáshoz varrjuk, majd egy harmadik kötéldarabot az eddigiekhez hasonlóan a végeinél karikaformára varrva olyan méretűre készítjük, hogy éppen illeszkedjen a már meglévő duplaszélességű gyűrű közepébe. Ezt is varrással rögzítjük. Az így nyert kemény gyűrűt kb. 4-6 méter hosszú köpperszalaggal tekerjük körbe (az egymásra spirálalakban kerülő csíkok széle kb. 2 mm-es távolsággal kerülnek egymásra). Csak a végét kell elvarrni. A kész ringet ellipszis alakúra nyomkodjuk (utóbb úgyis felveszi a fejformát).



[1] A kellékek, vagyis rekvizitek átadása, átvétele, esetleg megigazítása.

[2] A baleset elkerülését célzó segítségnyújtás.

[3] Simon Tibor, a Jászai-díjjal elsőként kitüntetett magyar artista pl. ezt nyilatkozta, ld. www.cirkusziakrobatika.hu 2008/ősz.

[4] Kézállást csinálni.

[5] A korábbi években a kiskomédiás cirkuszokban is elő- előfordultak jó kopfstandosok Legutóbb 2006-ban láttam ilyet a Richter Cirkusz műsorában, de jellemzően a duett ekvilibrista (egyensúlyozó) számban csak az édesapa tudott kopfstandozni, a fiatalember viszont nem. Mintha ez a tapasztalat is azt mutatná, hogy kihalófélben van a trükk.

[6] A nonverbális kommunikáció vizsgálatai mutatják, hogy mozgóképek elemzése igen nagy nehézségekkel jár, tehát a mi területünkön aligha megvalósítható, holott  –különösen a trükkök fel- és leépítésének fontossága miatt– szükség lenne rá.

[7] A választás szűkösségének oka a közgyűjteményekben hozzáférhető állomány szegényessége (elképzelhető, hogy a világon számos más könyv is megjelent ebben az időszakban).

[8] Henry Thétard: La merveilleuse histoire du cirque Julliard 1978

[9] Circus Magie der Manege Fotografiert und beschrieben von Rolf Lehmann Hoffmann und Campe 1979

[10] A History of the Circus by George Speaight London, San Diego, New York 1980

[11] A kerekített szám azt a hezitálást jelzi, hogy különösen a korai fényképek esetén nem tudtam bizonyossággal nyilatkozni a kép készítésének technológiájáról.

[12] Elengedett kézzel végzett felállás.

[13] Laza drótkötél.

[14] Lovaskrobatika.

[15] A jógához hasonló előre irányba való túlzott hajlékonyságon alapuló számzsáner.

[16] Fejen tartott fejállás.

[17] Zárt lábakkal, egyenes testtartásban bemutatott fejállás.

[18] Egyensúlyozáson alapuló számok művelői.

[19] Oldalirányban kifeszítő drótokkal (ritkábban kötelekkel) történő stabilizálás.

[20] Rúd.

[21] Csak maga az alaplap lábak vagy tartóoszlop nélkül, a középre helyezett persellyel (a handstandéit itt most nem kell említeni).

[22] Kisebb, közelítőleg omega formájú lemezek talpait két-két csavarral rögzítik